28747. lajstromszámú szabadalom • Készülék folyadékoknak nyomó levegő segélyével való emelésére
nére az egyes kamrákban s ennek következtében, a nyomás kiegyenlítésnek újból való bekövetkezéséig a folyadék ismét emeltetik, a beálló nyomás kiegyenlítés után ismét megtelnek és így tovább. A nyomás szabályozására rendelt kormánymű áll két szelepből, melyek emeltyűk segélyével hozatnak mozgásiba, míg az utóbbiak forgásban lévő bütyöktárcsák behatása alatt állanak. E bütyöktárcsák az egész készülék működtetésére rendelt gép segélyével hozatnak forgásba, vagy pedig ha e gép forgó mozgást nem engedne meg, mint például az emeltyűs szivattyúk, akkor olyan közbenső tagokat alkalmazunk, melyek az illető gépnek egyenes vonalú mozgását forgó mozgássá alakítják át. E forgó mozgás a bütyöktárcsák tengelyére akár közvetetlenül átvihető, akár pedig, mint az ábrákon bemutatott kiviteli alaknál, az áttételre egy végtelen csavar és egy csigakerék alkalmazható. A végtelen csigának (j) tengelye belső végénél (k) támaszba van forgathatóan beágyazva, mely támasz a kormányműnek (kl) tartókeretén foglal helyet. Az (1) végtelen csavar egy (m) fogaskerékbe kapaszkodik, mely utóbbi egy a (j) tengelyhez merőlegesen álló (n) tengelyre van ékelve. Ez (n) tengelyen két egyenlő alakú (o ol) bütyöktárcsa van megerősítve. A tárcsáknak bütyök gyanánt szolgáló fölületnagysága egyrészről függ azon időtől, mely az egyes kamráknak folyadékkal újból való megtelésére szükséges, másrészről pedig a folyadék fölemelésére szükséges kompreszszió tartaménak hosszától. Mindegyik bütyöktárcsa fölött, ezekkel azonos függélyes síkban, egy-egy (p pl) emeltyű van elrendezve, melyek egy-egy a megfelelő bütyöktárcsa kerületén futó (q ql) görgővel vannak fölszerelve. Ez emeltyűknek forgáspontjai az (r rl) tartókban vannak elrendezve, mely utóbbiak az (s sl) szeleptokok hengeres részével egy darabban vannak öntve. Ez emeltyűknek rövidebb (t tl) karjai egy-egy lelapított vagy síkfölülettel vannak készítve, melyeknek közepére a megfelelő (u ul) szeleprűdnak alsó vége támaszkodik. A szeleptesteknek fölemelt állását az említett emeltyűknek vízszintes fekvése vonja maga után. A (p pl) emeltyűknek hosszabb karja egy-egy (v vl) rúdban végződik s ezekre súlyok függeszthetők föl, úgy hogy a rövidebb (t tl) emeltyűkarok megnövelt nyomással hatnak az (u ul) szeleprudakra. Az (s sl) szeleptokok egyenlő kiképzéssel bírnak. Fölső szakaszuknál egy (e) cső által köttetnek össze, mely utóbbi (el) keresztkarmantyúval van fölszerelve, a nyomó szivattyútól kiinduló (i) csővel való összeköttetés létesítése czéljából. Továbbá az (s sl) szeleptokok azonkívül még egyegy (w wl) karmantyúval vannak fölszerelve, melyekhez a megfelelő (a al) nyomó kamrától kiinduló (c cl) csövek csatlakoznak. A (w wl) karmantyúknak az (s sl) szeleptokok hengeres szakaszáhozi való csatlakozási helyei fölött mindenik szeleptokban egy-egy gyűrűalakú (x xl) karima vagy párkány van kiképezve, alul kiugró fölülettel, (4. és 5. ábrák), melyek szelepfészek gyanánt szolgálnak. E köralakú kiugrások elegendő nagy távolságban feküsznek a szeleptokoknak fölső végétől, hogy ez által az (u) és (ul) szeleprudaknak megfelelő játéktér biztosíttassék. A szeleptokoknak alsó végét közepükön átfúrt (yyl) csavarok zárják el. E fúratok az (u ul) szeleprudaknak vezetékül szolgálnak és egyszersmind lehetővé teszik a komplikált levegőnek vagy gáznak a nyomó kamrákból való kifúvatását, E czélból a szeleprudak, mint ez a 4., 5., és 6. ábrákból látható, keresztalakú keresztmetszettel bírnak, úgy hogy a komprimált levegő vagy gáz a keresztnek karjai között elillanhat. Az (u ul) szeleprudak alsó szakaszuknál az (y yl) csavaroknak fúrataiban vezettetnek, míg fölső végüknél a vezetést a szeleptokoknak kiugró (x xl) karimái eszközlik. A (z zl) szeleptestek mindkét oldalukon egyegy kaucsukból vagy más megfelelő anyagból készített tömítő gyűrűvel vannak ellátva, melyeknek külső átmérője megegyezik a szeleptestek külső átmérőjével, mi mellett ez átmérők rövidebbek, mint a sze-