28496. lajstromszámú szabadalom • Elektromos vasutak munkasodronyának fölfüggesztése

Megjelent 1903. évi október lió 22-én. MAGY. KTR SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 28496. szám. V/g/a. OSZTÁLY­Elektromos vasutak munkasodronyának fölfüggesztése. OESTERREICHISCHE UNION ELEKTRICITÁTS-GESELLSCHAFT CZÉG BÉCSBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 márczius hó 10-ike. A 132921. számú német birodalmi szaba­dalom szerint elektromossággal hajtott járó­múvek munkasodronyának fölfüggesztése szorító berendezéssel történt, mely ment volt ama hátrányoktól, melyek a fölső'veze­téknek a fölfüggesztő kapocsszemekkel való összeforrasztásával jártak, valamint az eddigi szorító fölfüggesztések hátrányaitól is, me­lyek a sodronyhajlásokat és lengéseket nem közvetítik. Ez az említett fölfüggesztés azonban az úgynevezett összekötő-kapocsszemeknél, ke­resztezéseknél, szakaszszigetelőknél és vál­tóknál, szóval mindazon helyeken haszna­vehetetlen, hol a munkasodronyt el kell vágni, vagy a hol ez végződik. A jelen ta­lálmány czélja tehát, lehetővé tenni a munka­sodronynak ezeken a helyeken is forrasztás nélkül és a használatos szorító szerkezetek hátrányai mellőzésével való fölftiggesztését. E mellett a vezérelv arra irányul, hogy a sodronyvéget egy ék tartsa, mely a sod­rony kifeszítésekor annál szorosabban beéke­lődik. Ilyen ékeket hasonló czélokra elő­nyösen alkalmaztak már és pedig sodrony­összeköttetésekhez, melyeknek czélja a munkasodrony végeket két fölfüggeszt' 3i pont összekap­között egymással mechanikailag csolni; azonban sodronyfölfiiggesztéssel kap­csolatban ilyen ékkötést még nem alkal­maztak. A mellékelt rajz 1. ábrája a találmány­beli sodronyösszeköttetést és fölfüggesztést felerészben nézetben s felerészben hossz­metszetben tünteti föl. A kapocs-szem a rajz baloldalán a behelyezett (h) munkasodrony­nyal nézetben, míg a jobb oldalon hossz­metszetben, a munkasodrony nélkül van föl tüntetve. A 2., 3. és 4. ábrák a kapocsszemen ke­resztül az 1. ábrabeli pontvonalkáknak meg­felelően képzelt metszetek. A (g) fémtest, közepén csavaranya-mene­tekkel a szokásos módon a fölfüggesztő­szigetelőn van megerősítve. Az öntvény a végek felé, mint ez a 3. ábrában látszik, csőalakúan van kiképezve és ezen a helyen ók vagy ékek fölvételére szolgál, aztán fölül nyitott csatorna alakjának megfelelően meg­vékonyodik, míg végül ismétjcsőalakban záró­dik, mint ezt a 3. ábra föltünteti. A munkasodronynak a (g) fémtestben való megerősítése az (i) ékek által történik, me­lyeket a sodrony és az öntvény közé be­verünk. Ha ez az ék alsó fölületével köz­vetlenül a sodronyra feküdnék föl, akkor a

Next

/
Oldalképek
Tartalom