28371. lajstromszámú szabadalom • Mótor járművek számára
Megjelent 1903. évi szeptember lió 29-én. MAGV SZABADALMI Km. HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 28871. szára. V/d 3 OSZTÁLY. Mótor járművek számára. BEGONDI JÓZSEF MÉRNÖK NEW-YORKBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 február hó 23-ika. A j úen találmány tárgya járművek számára való új motorra vonatkozik, mely a jármű hajtására szolgáló emberi mozgató, erőnek turbinákkal való sokszorosítását czéiűzza; a jármű hajtására kézi erő szolgál, mely a hajtó kerekekre megfelelő áttételű fogaskerék hajtóművek és közlőrudak által sokszorosítva vitetik át. A turbinák ezen sokszorosító hatás fokozására szolgálnak és pedig ilyen turbinaszerű kerék a jármű elején a levegő menetközben föllépő ellenállásának közvetlen behatásába van beiktatva, és súlyos golyókkal van fölszerelve, melyek csuklós karok végein foglalnak helyet és a levegő-áram a súlyuk által érvényesülnek, míg a másik turbinára kizárólag csakis azon levegő hat, mely egyéb járműveknél a haladással szemben ellenállást fejt ki és a jelen találmánybeli mótor által gyűjtve, a hátsó turbinához vezettetik és ez által az előbb említett turbinaszerű kerék hatásához hasznosan hozzájárul. A melléklet rajzon az 1. ábra a jelen találmánybeli motorral fölszerelt jármű hossztengelyén keresztül >""zelt hosszmetszet, a k,. abr" az 1 . ábrabeli járműnek alaprajza, melyben a jár-^ű elején és hátulján elrendezett alkatrészek részben törve ábrázoltatnak. A 3. ábra a járműnek elölnézete, illetőleg részben keresztmetszete. A jármű elejére, hossztengelye irányában szerelt turbinaszerű (a) keréknek kerületén súlyos (b) golyókkal terhelt, csuklós karok sorakoznak; a (b) golyók nyugalmi helyzetükben súlyuknál fogva csuklós karjaikat az (a) keréknek kissé kivájt, rövid küllőire fektetik. A turbinaszerű (a) kerék s (c) tokja között megfelelő közlekedő tér marad, melyben a golyók könnyen foroghatnak; a (c) toknak oldalfalain át középen az (a) kerék (d) tengelye hatol keresztül, melynek végei a kocsi (f) vázán hordott (e) csapágyakban ágyazvák. A (c) tokba a kocsi elején a tág (g) nyílás torkol, melyen át a széláram a turbinába az (a) kerékhez érintőlegesen ömlik be és a kocsi menete közben a (g) szájnyílás előtt elhaladó (b) golyókba ütközik, melyek tehát a széláram járását keresztezik oly czélból, hogy ennek hasznos hatását fölvegyék. Ezen golyók karjai tehát a szél hatása alatt lengésbe hozatva, a keréknek megfelelő következő támasztó küllőjéhez erővel hozzálöketnek, mi a hajtóerőt gyarapítja.