28274. lajstromszámú szabadalom • Önműködő blokkberendezés haladó vonatok összeütközésének elhárítására

(vész) jelző készülék szólal meg, mely jel­zésnek figyelmen kívül hagyása okvetlen összeütközést von maga után. Könnyen megérthető, hogy ily módon a két vonat önműködően értesíti egymást, hogy ugyanazon vágányon bizonyos távol­ságra vannak egymástól és következésképen lassabban kell haladniok vagy teljesen meg kell állniok, akár kap az egyik vagy másik vonat a pályaőrtől vagy semaphortól a megállásra figyelmeztetést vagy nem ; a be­rendezést ezenkívül a vonatnak az állomás felől való figyelmeztetésére vagy megállítá­sára használhatjuk azáltal, hogy az áramkört egy kapcsoló segélyével zárjuk és ezáltal a vonatvezetőt figyelmeztetjük, hogy az ugyan­azon vágányon elől levő másik vonat még nem hagyta el a minimális távolságot. A berendezés továbbá arra is alkalmaz­ható, hogy az állomást értesítsük, miszerint a semaphor, váltó stb. nem lett beállítva, vagy rosszul állíttatott be. A mellékelt rajzban a jelen találmány tárgya néhány foganatosítási alakjában van föltüntetve; az 1. ábra a berendezés egyik foganatosítási alakjának vázlatos rajzát láttatja. Ezen ábrában (S) a pályasíneket vagyis a földvezetéket és (B) a másik vezetéket jelöli, mely, mint már említettük, egy fölfüggesztett áramvezető vagy pedig egy a pályasínek között elrendezett, szigetelt segédsín által képeztetik. Lehetne e helyett a két pályasín egyikét elszigetelten elrendezve blokkvezeték gyanánt fölhasználni és visszavezetőként a másik pályasínt alkalmazni; ezen elrendezés azonban nem igen ajánlatos, mivel a szige­telt pályasín rögzítésére fémközegeket nem szabad alkalmazni és ezenkívül a mozdony­nak egymással szemben álló futó kerekeit is el kellene egymástól szigetelni. Bárhogy is rendezzük el a (B) vezetéket, ezt szaka­szokra osztjuk, melyeknek hosszát akként választjuk meg, hogy a vágányon egymás felé haladó vonatok bármely7 sebesség mel­lett a figyelmeztetés után még idejekorán állhassanak meg és ekként az összeütközés elkerültessék. A (B) vezeték szakaszaiban az (A) ellen­állásokat rendezzük el. (I) ós (P) a mozdo­nyokon elrendezett generátorokat jelöli, me­lyek tetszőleges módon, pl. a futó kerekek tengelyétől hajthatók; (R) a jelző készülé­keket jelöli. A generátorok permanens tér­mágnessel bírnak és a mozdonyok tengelye által hajtva váltakozó áramot szolgáltatnak, mely független a forgás irányától. Ily el­rendezésnél a berendezés mindig működő­képes, mivel vagy mind a két generátor szolgáltatja az áramot, bármely sebességgel haladnak a vonatok vagy pedig, ha az egyik vonat áll, legalább az egyik generátor fej­leszt áramot. Czélszerű a generátornál egy­más mellett ugyanazon tengelyen és ugyan­azon beállításban két párhuzamosan működő fegyverzetet elrendezni, úgy hogy ha az egyik bármily oknál fogva áramot nem gerjeszt, a másik a berendezés működését biztosítsa. Czélszerű ezenkívül a generátor tengelyén két, szegélykarimával ellátott szíj­korongot alkalmazni és a generátort na­gyobb biztonság czéljából két szíj segélyével hajtani. A 2. ábra a berendezésnek oly foganatosí­tási alakját láttatja, mely a váltók állását is ellenőrzi. Ha a váltót, mint az ábrában, akként állítjuk be, hogy a váltónyelv a pálya jobb sínjéhez fekszik, akkor a váltó állítá­sára szolgáló (g) kézi emeltyűvel összekötött (f) rúd az (i) szigetelők között elrendezett (h) fémkontaktust (3. ábra) az (o) alátéten elrendezett (m) és (n) kontaktusok közül az (n) kontaktusok közé meneszti; az (m) es (n) kontaktusok az állomáshoz vezető (q) ill. (p) sodronyokkal (2. ábra) vannak összekötve, melyek az (s) ill. (sl) kapcsoló dugók segé­lyével az (F) táblán elrendezett villamos (G) csengetyűnek vezetékével kapcsolhatók ösz­sze. Az állomásfőnök a váltónak előírt be­állítása szerint a kapcsoló dugót a jobb vagy baloldali kapcsoló hüvelybe dugja. Ha a váltó a 2. ábrában föltüntetett helyzetbe volt állítandó és helyesen van beállítva, akkor a (q) sodrony áramköre meg van sza­kítva és így a (G) csengetyű daczára annak, hogy a dugó az (sl) hüvelybe van bedugva, nem szólal meg. Ha ellenben a váltó rosszul lett beállítva,

Next

/
Oldalképek
Tartalom