28212. lajstromszámú szabadalom • Fölső vezeték és hozzá tartozó áramleszedő mindenféle villamos járművek részére

Megjelent 1903. évi (szeptember lió 14-én. MAGY SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 28212. szám. V/s/2. OSZTÁLY. Fölső vezeték és hozzá tartozó áramleszedő mindenféle villamos járművek részére. BAUCO ETTORE MÉRNÖK RÓMÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1902 deczember hó 23-ika. Jelen találmány tárgyát villamos fölső vezetékrendszer és egy a vezetékekkel ál­landó érintkezésben lévő áramleszedő ké­pezi, mely egyúttal a síneken vagy szaba­don futó kocsinak vagy csatornában mozgó járműnek motorjával is össze van kapcsolva. A vezeték három párhuzamosan futó, erő­sen kifeszített drótból áll, melyek közül kettő egy síkban, a harmadik pedig vala­mivel magasabban, az előbbi két drót kö­zött, a középen van elrendezve. Az áram­leszedő egy kocsiból áll, mely öt futógör­gővel bír, melyek közül négy párosával az alsó két dróton nyugszik, míg az ötödiket egy erős rúgó a magasabban fekvő har­madik dróthoz szorítja, úgy hogy az áram­leszedő kocsi mindig a három drót között fogva tartatik. Az ezen rendszernél alkalmazott alkatré­szeknek könnyebb megérthetése czéljából a mellékelt rajzokon egy kiviteli alak van vázlatosan föltüntetve, a hol is az 1. ábra egy a vezetéket hordó kereszt­tartót mutat, a 2. ábra az áramleszedő kocsinak fölülné­zetét, a 3. ábra oldalnézetét, a 4. ábra pedig előlnézetét ábrázolja, az 5. ábra a 2. ábrának A—B vonal sze­rinti metszete, a 6. és 7. ábra egy sinek nélkül futó vil­lamos motorkocsinak oldalnézetét és hátul­nézetét tünteti föl, a 8. ábra részletrajz, a 9. ábra az áramleszedőnek egy másik ki­viteli alakját ismerteti és végül a 10. ábra a 9. ábrának C—D vonal sze­rinti metszete. Az (1 2 3) drótokból álló vezeték ép úgy egyenáramnál, mint forgó áramnál is használható. A drótok falakon, árbóczokon vagy hasonlókon megfelelő távolságokban alkalmazott tartókra vannak fölfüggesztve. Az 1. ábrán látható kiviteli alaknál a (4) tartóra erősített drótok láthatók, melyek egymástól és a külső tartóktól az (5) szi­getelőkkel vannak elszigetelve. Ezen berendezés egyetlen áramleszedő ré­szére szolgál, de alkalmas átalakítással több áramleszedőnek egyszerre való hasz­nálatára is berendezhető. Ha azonban nagy forgalom miatt vagy más okból két sor ve­zetéket akarnánk elrendezni, úgy a tar­tókra fordítandó költség olyképen volna kisebbíthető, hogy ugyanazon (6) függő­tartóra két (7) és (8) kart erősítünk meg, melyek közül a (7) kar a baloldalon lévő vezeték (2) drótjának, a (8) kar pedig a rajzban föl nem tüntetett jobboldali veze­ték egyik drótjának megerősítésére szol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom