25899. lajstromszámú szabadalom • Metszett kövek köszörülésére és csiszolására szolgáló gép
kívül még egy ezektől különálló (49) csavarkerék is kapaszkodik, melynek ugyanannyi foga van, mint a (41) kerekeknek; ezen (49) csavarkerék az (51) osztótárcsán lévő (50) mutatót forgatja el, miáltal az (50) mutató állásáról megítélhetjük, hogy a (38) bábokra erősített köveknek hány lapja köszörültetett ki a (8) fölületen. Mire az (50) mutató egy teljes körülforgást végez az (51) osztótárcsán, a bábok is teljesen megfordultak egyszer hossztengelyük körül és a kőnek hossztengelyéhez ugyanazon haj lássál bíró, egy sorban lévő összes oldalfölületei (8. ábra) kiköszörültett-ek, illetőleg kicsiszoltattak. Erre a (23) tengelyt egy a rajzon föl nem tüntetett, tetszés szerinti szerkezetű kapcsoló készülék oldása által megállítjuk és ez által a (17) szánnak a (15) szánon való külön mozgását beszüntetjük, minek következtében a (37) híd a bábok kicserélése czéljából kivehető és egy új kövekkel megrakott híd által pótolható; ez alatt a (15) szán mozgása nem lesz megszakítva. A kövek (52) oldalfölületének (lásd a 8. ábrán) a tengelyhez való hajlását azon hajlás határozza meg, mely alatt a (35) tartónak a (37) hidat tartó (36) ágyai a (8) köszörülőfölülethez képest fekszenek. Hogy a kőnek tengelyére merőleges fölületét (lapját) is kiköszörülhessük, e czélra van elrendezve a (18) szán, a melyik, mint említve lett, hasonlóképen elmozgatható a (15) szánon ennek mozgására merőleges irányban. A (15) szánra itt is egy (54) szögemeltyű van ágyazva, melynek vízszintes (55) karjára az oldalt elmozgatható (56) fogantyú van erősítve; a iszögemeltyű fölálló karja az (57) rúd segélyével a (18) szánra szilárdan odaerősített (58) tartóhoz van kötve. A (8) köszörülőfölület felé irányuló mozgást a (18) szánra erősített (59) könyöknek (60) állítócsavarjai határolják. A (18) szánra van még erősítve a (61) tartó is, melynek (62) ágyai a (8) köszörülőfölületre merőleges, illetőleg avval párhuzamos fölületekkel bírnak, úgy hogy a (37) híd a (62) ágyba befogva, a (38) bábokra erősített köveket csúcsukkal a köszörülőfölületre merőlegesen tartja, hogy a köveknek (53) lapját kiköszörülhessük, illetőleg csiszolhassuk. A 6. és 7. ábrabeli kiviteli alaknál a (15) szán ide-oda való mozgását létrehozó (22) szíjtárcsa (1—3. ábra) a következő berendezés által van pótolva: A (12) és (21) tengelyeken ülnek a (63) és (64) hyperbolakerekek, melyek által a mozgás a (12) tengelyről átvitetik a (21) tengelyre. A (21) tengely végén a (65) vezetőtárcsát hordja és ehhez támaszkodik a (66) emeltyű, mely a (67) tolórúd segélyével a (68) emeltyűhöz van kötve. A (68) emeltyű hosszirányban eltolhatóan van a (69) tengelyre ékelve és minthogy a (68) emeltyűt az állványhoz szilárdan odaerősített (70) csapágyak fogják közre, a (69) tengely részt vehet a (15) szánnak a (14) hajtórúd által létrehozott hosszirányú mozgásaiban. A (69) tengely helyettesíti (itt azon csapot, mely körül a másik kiviteli alaknál a (28 29) szögemeltyű (3. ábra) kileng, úgy hogy tehát a (17) szán a (15) szánon ide-oda való mozgást nyer a (65) vezetőtárcsáról. A (69) tengely által mozgatott (29) emeltyű itt is egy (30) rúd segélyével oda van kötve a (17) szánra erősített (31) keresztfejhez. Itt is (32) rugók húzzák a (17) szánt a köszörülőfölület felé, miáltal egyidejűleg a (66) emeltyű is odaszoríttatik a (65) vezetőtárcsához. A (68) emeltyűnek egy lefelé álló (71) farka is van, melyhez a (72) exczentertárcsa a (73) fogantyú segélyével odafektethető, úgy hogy a (32) rugók hatásának legyőzésével a (66) emeltyű a (65) vezetőtárcsától és ez által a köveket hordó bábok is a köszörülőfölülettől eltávolíthatók : a (37) híd kicserélése czéljából. j A 8. ábrabeli kő köszörülésénél a (37) | híd tartására elegendő a (17) és (18) szánokon a szilárd (36), illetőleg (62) ágyak ! elrendezése. Mihelyt azonban oly követ kell ! köszörülni, melynek oldallapjai több ugyan| azon tengely körül fekvő síksort képeznek | (mint például a 14. ábrán föltüntetett rozetta), akkor a hídnak és a báboknak a