25476. lajstromszámú szabadalom • Pénztár ellenőrző és összeadó gép

kora a számjegy magassága volt; erre a szegmensek ismét annyira balra tolat­nak, hogy azon szegmens, mely előbb az első 4 kerékkel kapcsolódott, most a máso­dik 4 kerékkel, a következő vagyis a bal­ról második szegmens pedig az első 4 ke­rékkel fog kapcsolódni. Ez igy halad foko­zatosan, úgy hogy minden egyes billentyű lenyomása után eggyel több szegmens jut a (4) fogaskerekekkel kapcsolásba és pedig mindegyik annyira elforgatva, hogy ha visszaforognak, a velük kapcsolódó (4) fogas­kerekek segélyével az (1) nyomtatókoron­gokat annyira elforgatják, hogy az első nyomtatókorong az első billentyű lenyo­másának megfelelő számjegyet, a többi ko­rong pedig a sorban ezután lenyomott billentyűknek megfelelő számjegyeket jut­tatják a nyomtatóhellyel szembe. Ha ez­után az így összeállított szám lenyomtatta­tott, úgy a korongok ismét eredeti hely­zetükbe forognak vissza. A föntiekből lát­ható, hogy a jelen találmány tárgyát képező szerkezetnél nem szükséges a számjegyek minden helyének megfelelőleg egy-egy tiz billentyűből álló sorozatot alkalmazni, hanem elég összesen tiz billentyű, nem szükséges továbbá az egyes számjegyek helyét már előre meghatározni. A szedőszegmensek forgatása ezeknek egy (12) bevágásába nyúló (11) lécz által történik, melyet a (14) állítócsavarok segé­lyével a (8) hüvelyre erősített (13) karok hordanak (1., 3. és 4. ábra). A (8) hüvelyre a (15') állítócsavar segélyével még a (15) fogas-szegmens van erősítve (3. ábra), mely a (18) karon elrendezett (17) csiga által nyomott (16) fogasrúddal kapcsolódik (6. ábra). A fogasrudat a (20) tengely (19) karja működteti. A (20) tengely a szabály­talan alakú (24) rudat a (23) karjain hordja (1. ós 7. ábra), mely a (20) tengelytől kü­lönböző távolságokban nyújt a (26) billen­tyűemelőknek támadási pontokat, úgy hogy azok a (20) tengelyt és így a (15) kereket is különböző mértékben forgatják el. A billentyűk lenyomása alkalmával a (8) hüvely megfelelő mérvben elforgattatik, miáltal a hüvelyre erősített (11) lécz a szegmenseket is elforgatja, a kívánt mérté­ken túl való elfordulást a (8) hüvelyen al­kalmazott (27) kilincskerék és a (28) akasztó­emelő akadályozzák meg. (3. és 6. ábra). Egy másik (28') akasztóemelő a (9) tengelyre ékelt (27') kilincskerékbe kapaszkodik (1. és 3. ábra). Az említett akasztóemelők a 31—32 hézagolókeret által befolyásoltatnak (1. ábra). Mint már említettük, a szedőszegmensek a (9) tengelyen balra tolatnak, ha elforga­tásuk után a (4) kerekekkel való kapcso­lásuknak megfelelő helyzetbe jutottak. Ezen ezélból a szegmensek a (8) hüvelyt lazán átengedő (33) tartók közé vannak foglalva (3. ábra), melyek a (35) fogazott rúdra vagy szánra vannak erősítve. Ezen szánt az Író­gépeknél is alkalmazott akasztó éstovábító­szerkezet mozgatja, mely a (36) rúgóház­ból (2. és 7. ábra) a szán (35) fogazott ré­szével kapcsolódó (37) fogaskerékből és a (42) tengelyen alkalmazott (40, 41) fogaske­rekekből áll. A (42) tengelyen lazán futó (47) akasztókerékhez erősített (46) kilincs­kerékkel a tengelyére ékelt (44) tárcsa (45) kilincse kapcsolódik. A rúgóház a ki­lincskereket és az akasztókereket jobbra akarja forgatni, azonban ezt a (48) akasztó, mely a (49) tengelyre van erősítve, nem engedi. A (49) tengely az (53) rúgó által lehúzott (50) karral van ellátva, melynek (51) peczke a hézagolókeret (32) karjára támaszkodik, úgy hogy ha egy billentyűt lenyomtunk, ez a (31) hézagolórudat le­nyomja, miáltal a (32) kar fölemeltetik és a (49) tengely és (48) akasztó mozgatása által az akasztókerék és a (35) szán egy foggal elmozog, mely utóbbi a szedőszeg­mensek csoportját égy fokkal balra moz­gatja, ugy hogy az első szegmens az első (4) fogaskerékkel kapcsolódik. Amint a szegmens-csoport egy fokkal balra tolatott, az első szegmens, mely a (4) fogaskerékkel kapcsolódik, a (11) léczet elhagyja (53')-nél, úgy hogy ha a többi szegmens eredeti helyére tér vissza, az első szegmens nem forog velük, hanem helyzeté­ben az (56) tengely (55) karjaira erősített (54) lécz által rögzíttetik (1—4 ábra). Ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom