25371. lajstromszámú szabadalom • Síkszabályozóval bíró szelepvezérmű gőzgépekhez

— 2 -A föntebbi bütyök-hajtómű többféle alak­ban foganatosítható, anélkül, hogy ez által a találmány lényegétől eltérnénk. így pl. a bütyöktengely meghagyható közép-helyzetében, míg a bebocsátó szele­pek annak jobb és baloldalán rendezhetők el, mely esetben szintén egyenlő hosszú bütykökre van szükség, vagy pedig a bü­työktengely megmarad középhelyzetében, azonban az egykarú (5) emelő helyett egy függélyes irányban vezetett közbenső tag iktattatik be a mozgásnak a szeleporsóra való átvitele végett, mely esetben az ugyan­csak egyenlő hosszú bütykök jóval hosz­szabbra veendők; végül pedig a bütyök­tengely a szeleporsóktól jobbra, illetve balra rendeztetik el, mely esetben a bütykök hossza különböző lesz. Ezen kiviteli alakok­kal szemben azonban az először ismertetett berendezés a legelőnyösebbnek mutatkozik. A (2) tengelynek lengő mozgásban való hozatalára egy síkszabályozó szolgál, mely a gőzhenger tengelyével párhuzamos (9) kormánytengely végén van elrendezve oly módon, hogy a gőzhengeren elrendezett szokásos ágyállványok elmaradnak s a (9) kormánytengely végének beágyazására ele­gendő a keresztfejet vezető gerendára erő­sített (10) csapágy-bak. A síkszabályozónak a lendkerék tengelye felé néző oldala is­meretes berendezéssel bír. A szabályozó (11) tárcsája a (9) kormánytengelyre ékelt szilárd (12) exczenterrel egy darabból van öntve s a (12) exczenterre tolt mozgékony (13) exczenter, melynek (8) rúdja a (2) bütyöktengelyt működteti, a (14) húzó­rudacskák segélyével a (15) lendítő karok révén a (16) lendsúlyok röpereje által el­forgattatok, mely forgásnak a (17) tekercs­rugók ellene működnek (1—2. ábra.) Míg ezen (17) tekercsrugók rendszerint a szabályozó tárcsában szilárdan ülő csapokra vannak közvetlenül függesztve, a jelen ta­lálmány értelmében ezen csapok a gép járása közben elállíthatok. Ezen czélból a (11) szabályozó tárcsában két furat van ki­képezve, melyekbe (18) csapok tolatnak (1. ábra), hol ez utóbbiakra a lendkerék tengelye felé néző oldalon egy-egy (19) emelő, a szabályozó tárcsa másik oldalára pedig egy-egy (20) emelő van erősítve. A (19) emelőkbe a (17) rugók (21) csapok se­gélyével vannak beakasztva, míg a gőzhen­ger felé néző (20) emelők csuklósan kapcsol­tatnak össze a csavaranyákká kiképezett (22) diókkal, mely utóbbiak két (23) csavar­orsó elforgatása által a tárcsa sugarának irányában elállíthatok s elfoglalt helyzetük­nek megfelelően a (17) rugók feszültségét növelik vagy csökkentik. A (23) csavaror­sóknak az egyik vagy másik irányban való elforgatása a reájuk erősített (24) kúpkere­kek segélyével történik, melyek ugyanazon (25) kúpkerékkel kapcsolódnak, hol ez utóbbi egy (32) fogaskerékkel egy darabból van öntve s elforgatására egy (26) kézi kerék által működtetett (33, 36, 37) fogaskerékülű szolgál. A (26) kézi keréknek előtte- vagy hátra­forgatása által tehát a (17) rugók feszült­sége tetszés szerint növelhető vagy csök­kenthető, azaz ily módon tetszőleges fordu­latszám hozható létre. Hogy a mindenkor létesített fordulatszám kényelmesen leolvasható is legyen, a (25) kúpkerék agyában belül kiképezett csavar­menetbe egy (27) csavaranya van becsava­rolva, mely a (9) kormánytengelyeu eltol­ható, azonban el nem forgatható. A (25) kúpkerék a (27) csavaranyával együtt a (9) kormánytengely fordulatszámával forog, s ha a kormánytengely fordulatszáma vál­toztatandó lenne, a (26) kézi kereket előre vagy hátra kell forgatni, a mikor is (25) és (27) részek fordulatszáma már nem fog egyenlő lenni, minek következtében a (27) karmantyúnak a (9) kormánytengelyen el kell tolódnia, mely elmozdulás a (27) kar­mantyúnak fogazással ellátott (27') vége által egy kis (28) kerékre vitetik át s a beállított fordulatszám a fokbeosztással ellá­tott (29) íven leolvasható. (1. ábra). Ugyanezen czél egyszerűbben az által érhető el, hogy a (27) karmantyú végét egy (30) mutatóvá képezzük ki, melynek éle egy egyenes (31) beosztás mentén a fordulat­számot mutatja (1. ábra). Az 1. ábrán föltüntetett s az előbbiekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom