25344. lajstromszámú szabadalom • Kocsibillentő fölhajtható falakkal bíró vasúti kocsik kiürítésére

rúd fejét az U-vasból készült (33) vezeté­kek között vezetik. A (30)-nál megerősített (14) lánczok mindegyikére egy-egy (17) ellensúllyal ter­helt (1) mozgó lánczkerék van függesztve, az erről lefutó láncz a (16) tengelyre ékelt (2) lánczkerék körül fut, azután lefelé ha­lad és a tolórúd (29) lánczkereke köré fekszik, innen ismét fölfelé a (3) lánczke­rékre fut föl és másik végével a (15) himba egyik karjához van erősítve, mely­nek másik karja a másik láncz végével van összekötve. A himbának az a czélja, hogy a lánczok és lánczkerekek kisebb egyenet­lenségeit kiegyenlítse. Minthogy a (16) tengely és a lánczke­rekek, mikor azok balra forognak, a lán­czot magukkal viszik, az (1) mozgó láncz­kerekek és a (17) ellensúlyok sülyednek, a (29) lánczkerekek és a (13) tolórudak ellenben megemeltetnek és ez által a (10) emelőpadot a (11) csapok körül forgatják. A (10) emelőpad súlyának kiegyenlítésére szolgáló (17) ellensúlyok a (14) lánczokat megfeszítik. A kiürített vasúti kocsit és a (10) emelőpadot ugyancsak a (18) motor sü­lyeszti, az esetleges törések esetére bizto­síték gyanánt a csavarorsó szolgál. A (12) csavarorsóval mozgást előidéző összekötte­tésben lévő két (20) támasztórúd alsó vé­gükön a (19) keresztfej útján van egy­mással összekötve, melynek középső része a (12) csavarorsó csavarháza gyanánt van kiképezve. A csavarorsó többszörös csa­varmenetei annyira meredekek, hogy a csa­varorsó önmagát nem fékezi, mivel ekkor az emelőpad emelése megakadályoztatnék. A (12) csavarorsó fölül egy fésűs csappal a (22) csapágyban forgathatóan van ágyazva és a csapágy fölött a lazán for­gatható (21) csavar kereket hordja, mely a csavarkerék fölött elrendezett, az orsóra ékelt (4) zárókerékbe fogódzó kilinccsel van ellátva akként, hogy az emelőpad meg­emelésénél [a (12) orsó jobbra forgatásá­nál] a zárókilincs a fogak fölött elcsú­szik, a sülyesztésnél ellenben [a (12) orsó balra forgatásánál] a kilincs a fogakba ka­paszkodik és a csavarkereket a (4) kerék­kel és az orsóval kapcsolja. A sülyesztő szerkezetet a (16) tengely­nek a (21) csavarkerékkel kapcsolódó fo-1 gaskerekének közvetítésével működtetjük. Ha a (18) elektromotort az emelőpad sü­lyesztése czéljából átvezényeljük, akkor a (21) csavarkerék oly irányban forgattatik, hogy a (12) orsó a (4) zárókereket kö­vetheti. Ez által a (19) keresztfej csavar­háza a már most támaszték gyanánt mű­ködő (20) rudakkal együtt az emelőpad és a (20) rudak által gyakorolt lefelé irányult nyomás a (12) orsót forgásnak indíthatja és az emelőpad lefelé mozoghat. A (19) ke­| resztfej csavarháza csak akkor mozoghat lefelé, ha a csavarorsó az óramutató járá-I sával ellenkező értelemben foroghat. | Ha a mótor jobbra forog, akkor a csa­| varházat és a (19) keresztfejet akadálytala­| nul megemelhetjük, minthogy az orsó a j zárókerék daczára a másik értelemben fo-1 roghat. A (10) emelőpadnak az elektromo­tor, a (16) tengely, a (2) lánczkerekek, a (14) lemezlánczok és a (13) tolórudak esz­közölte megemelésénél a (19) keresztfej az U-vasakból alkotott (34) vezetékek között vezetve, szintén fölfelé mozog, miközben a jobbmenetű (12) csavarorsó balfelé forog. A (12) csavarorsó az egész folyamat alatt teljes biztonságot nyújt. Ha az emelőszerkezet valamelyik része eltörnék, akkor az emelőpad és a vasúti ; kocsi súlya a (20) támasztórúdakon és a i (19) keresztfejen nyugodnék. Ez által meg volna az a törekvés, hogy az orsó jobbra forogjon, azonban a (4) zárókerék, a (21) csavarkerék és a (16) tengelyre szerelt csavarkerék ezt a forgást megakadályozza. A (10) emelőpad tehát megmaradna a min­denkori helyzetben és csak akkor mozogna lassan és kényszermozgásszerűen lefelé, mi­kor a (18) mótor a (12) orsó jobbra for­gatását megengedné. Ha már most a (10) emelőpad legmélyebb helyzetét foglalná el, szabad vége pedig a (32) küszöbön nyu­godnék és így a (19) keresztfej is legmé­lyebb állását foglalná el és ha a motort té­vedésből még nem vezényeltük volna át, ak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom