25332. lajstromszámú szabadalom • Rovarfogó gyanánt használható acetylénlámpa

2 geralakú (A B) hüvelyből áll (2. ábra), me­lyek fémből vannak sajtolva, vagy pedig ! lágy vasból készíttetnek és melyek egy­másra helyezve, hengert képeznek, mely henger a gazométer szűkebb részét csak­nem kitölti. Mindegyik hüvely vízszintes válaszfalakkal, — a jelen esetben négy j ily válaszfal van alkalmazva, — szaka- j szókra van osztva, úgy hogy a kalcziumkar­bid fölvételére öt szakasz képeztetik. Szük­ség esetén ezen szakaszok száma több is i lehet. A két hüvely az összehelyezés czél- j jából először is az alapfölületekkel egy­másra helyeztetik. A (P) szárt vagy tá­maszt tartó (A) hüvely egy kis (D) toldat­tal bír, mely egy mélyítéssel van ellátva. A (B) hüvely az utolsó szakasz alatt egy ezen mélyítésnek megfelelő kiugrással bír. Ezen két részt egymásba helyezzük és az­után a hüvelyek fölső szélét egymásra fektetjük. E mellett egy lefelé szorító (C) rúgó a (B) hüvely tetején lévő megfelelő kiugrásra csappan. A két (A) és (B) rész összekapcsolása egyébként ék segélyével is történhetik, mely a két (A B) részen meg­erősített füleken átdugatik; az összekap­csolás bármely más megfelelő módon is esz­közölhető. Ezen karbidtartány különlegessége abban van, hogy a szakaszokba betöltendő dara­bos karbidot nem szükséges lemérni, vagy lemérlegelni. Ha az (A) félhengert egysze­rűen vízszintesen tartjuk és pedig oly mó­don, hogy a nyitott részt fölfelé fordítjuk, akkor ezen félhenger összes szakaszait tel­jesen megtölthetjük karbiddal. Ezután az üres (B) félhengert alapfölületén az (A) részre erősítjük és fölül odakapcsoljuk, vagy ékeljük. Ily módon az összekapcsolt (A B) henger csekély Y3J ZctS'3; által a kar­bidot mindegyik szakaszban helyesen és megfelelő mennyiségben akként osztjuk el, hogy a szakaszok félig megtelnek és a kar­bid bomlástermékeinek, 3JZ 3, Z cl kalczium­hydroxyd földuzzadása részére elegendő hely marad. A karbidtartány ezen különleges elrende­zése továbbá a mész közvetlen és kényel­mes kiürítését teszi lehetővé, ha a készü­lék a karbid elhasználása után újból meg­töltendő. Ezen esetben a két félhengert szétválasztjuk és hamar megtisztíthatjuk, míg egymás fölött elrendezett külön hen­geres csészéknél, mint a milyenek más acetylénkészűlékeknél alkalmaztatnak, a tisztítás sokkal lassúbb és nehezebb. A két (A B) részből álló karbidtartány a gazométerben a (P) támasz segélyével van rögzítve. A (P) támasz két (U) oldal­lemezzel bír, melyek a gazométer széle­sebb részén megerősített két (X) szögvasra fekszenek. Hogy ezen részeket kapcsolatba I hozzuk, elegendő a (P) támaszt azon gyűrű segélyével kissé elforgatni, mely annak alsó végén van elrendezve. A (J) gázelvezető cső az (M) részen ha­lad át és fölül az (I) szabályozó csapot tartja, mely fölött a lángzótartó van föl­csavarva. Utóbbira egy egyszerű acet-ylén­lángzó van csavarva, mely egy membránt tartalmaz; utóbbi arra szolgál, hogy a lángzó eltörése esetén a gázkiáramlás egy bizonyos legnagyobb mértéket túl ne lép­jen. Az egyszerű lángzó egy keskeny, 5—6 cm. magas lángot ad, mely acetylénnél 1 Carcel vagy 10 gyertya fényerősséggel bír. i Hogy ezen lángot a szél ki ne oltsa, a láng­zóra egy (V) rézcső van földugva (3. ábra), melyen kis súrlódással ül; ezen (V) cső a láng alsó részét körülveszi. Ezen rézcső kis (0) nyílásokkal van ellátva, melyeken át a cső belsejébe levegő lép. Ezen egyszerű I lángvédő elegendő, hogy a lángot erős szél ! se oltsa el. A lángvédőn egy láncz van megerősítve, j mely az (E) kupakot tartja; utóbbi arra j szolgál, hogy a lángzót befödje, hogy azon idő alatt, a mikor a lámpa használaton kí­vül van, a lángzóba por és eső ne hatol­! hasson be. A fönt leírt acetylénlámpa gyárak, mű­helyek, raktárak, stb. világítására is szol­gálhat. Ezen esetben a lámpa fényernyő­vel vagy fényvetővel lehet ellátva, mely egy a gazométer (M) kúpja fölé illő fém­kúpon van megerősítve. : Ugyanezen (M) kúp a mezőgazdaságra

Next

/
Oldalképek
Tartalom