25233. lajstromszámú szabadalom • Újítások földalatti áramvezetéssel bíró elektromos vasutak pályaszerkezetén

— 2 -lenthetők meg, hogy az áramszedő kényel­mes bevezetésére eléggé tág nyílás kelet­kezik; az áramszedőnek a csatornába való bevezetése után a csapókat ismét vissza­csappantjuk, a mikor is ezek a csatorna­nyílást a rendes szélességig megszűkítik. Az eddigi ily berendezéseknél azon hátrány merült föl, hogy a csapók tökéletlen és czélszerűtlen alátámasztásuk következtében a fölöttük elhaladó utczai járművek súlya alatt engedtek. Ezen hátrány elkerülése czéljából a jelen találmány szerint a (4) csapókat (3. ábra) a (3) vasöntvények vé­gein kiképezett (5) toldatokra ágyazzuk, mely czélból a (4) csapók a lefelé nyúló (6) nyúlványokkal vannak ellátva,, melyek­nek az (5) toldatokra ráillő félköralakú be­metszés van kiképezve (2. ábra). Ezen el­rendezés által lehetővé van téve a csapó­kat a csatorna függélyes középsíkja köze­lében alátámasztani, a mennyiben az (5) tol­datok ezen síkhoz tetszőlegesen közel ren­dezhetők el a nélkül, hogy es által azon te­ret, mely az áramszedőnek bevezetéséhez, illetőleg kiemeléséhez szükséges, legcseké­lyebb mértékben csökkentenők. A csapók­nak ily módon, vagyis a hosszirányú szé­lek közelében eszközölt alátámasztásával azoknak ellenállóképességét a befelé nyo­matás ellenében jelentékenyen fokozzuk. A csapóknak működtetésére szolgáló szerke­zet a (7) tengelyből áll, mely a (8) csap­ágyakban forgatható. A (7) tengelyre a (9) karok vannak ékelve, melyek a (10) ru­dak segélyével a (4) csapókkal vannak ösz­szekötve. A pályatest egyik oldalán, attól megfelelő távolságban a (11) szögemeltyű (3. ábra) van elrendezve, melynek egyik karjának vége hüvellyé van kiképezve, melybe a (12) kézi rudat illeszthetjük be. A szögemeltyűnek másik karja a (13) rúd a (7) tengelyre ékelt (14) karral (2. ábra) csuklósan van összekötve. Ha a (12) rudat a 3. ábrában berajzolt nyíl irányában elforgatjuk, akkor a (7) ten­gely is elforog és a (9) karok, valamint a (10) rudak segélyével a (4) csapókat az (5) toldatok (2. ábra) körül a 2. ábrában berajzolt nyilak irányában elbillenti, miál­tal a csatornanyílás annyira bővíttetik, hogy ezen át az áramszedőt kényelmesen bevezethetjük, illetőleg kiemelhetjük. Mint­hogy az (5) toldatok igen közel vannak egy­máshoz elrendezve, a (4) csapók az átbil­lentés közben csak kevéssel jutnak a pálya­test szintje fölé és teljes átbillentésük után újból a pályatest szintje alá kerül­nek. Hogy a csapók rendes, vagyis zárt állá­sukban biztosan tartassanak meg, a (9) ka­j rokat a (10) rudakkal összekötő (15) orsó­j kat akként rendezzük el, hogy ez utóbbiak a csapók zárt helyzeténél a (7) tengelyen I átmenő függélyes síktól oldalt álljanak, a mint ez a 3. ábrából látható. Ily módon a csapóknak oly megterhelése, melynek kö­vetkezményeképen a (10) rudakra lefelé ható nyomás gyakoroltatik, nem okozhatja a csapók megbillentését, ha csak a (7) tengely ezen lefelé ható nyomás által lé­tesítendő forgás ellenében rögzítve van. A (7) tengelynek ezen rögzítése czéljá­ból a (7) tengelyre a (16) karok vannak ékelve, melyek a (17) súlyokat hordják, melyek a leírt szerkezetet a 31. ábrában föltüntetett állásba viszik vissza. Normá­• lis állásnál a (16) karok egy-egy alátétre támaszkodnak, mely a (20) csavar segé­lyével egymással összekötött (18) és (19) részekből áll. Ezen részeknek (21) csatla­kozó fölülete lépcsőszerűen van kiképezve, ' úgy hogy az egyik résznek a másikhoz való elállítása által az alátét magasságát módo­síthatjuk. A szerkezet olcsóbb előállíthatása czél­! jából a (7) tengelyt négyszögletes rúdból j készítjük, melynek a (8) csapágyakba il­! lesztendő részeire a (22) hüvelyeket sze­reljük. Ily elrendezésnél a (9) és (14) ka­rokban természetesen négyszögletes lyu­kakat rendezünk el a (7) tengely számára. A 4—6. ábrák a jelen találmány szerint j elrendezett közönséges kitérőt láttatnak. S A fővonal sínjei (23)-al, a kitérő sínjei | pedig (24)-el vannak jelölve. A (25) váltó-1 nyelvek a szokásos módon lehetnek elren­| dezve. A fővonal csatornájának nyílása mentén elrendezett sinek (26)-al, a kitérő

Next

/
Oldalképek
Tartalom