25174. lajstromszámú szabadalom • Készülék kerékpárok áttételének menetközben való megváltoztatására
- 3 kerékpár rendes hajtásának megfelelő (3) nyíl irányú forgatása alkalmával, beletámaszkodik az (n) gyűrű (na ) kivágásába. Könnyen belátható ugyanis, hogy a forgattyúnak (3) nyil irányú forgatásakor a (cl c2 c3) kerekek, a (b) középső kereket szintén a (3) nyil irányában akarnák elfordítani ; ez utóbbi ily irányú elfordulását akadályozza azonban az (n) gyűrű (na ) kivágásába támaszkodó (m) retesz, mi által nemcsak ez utóbbi marad állva, de a (cl c2 c3) kerekek is, melyek azon fogukkal, melyek épen az (a) lánczkerékkoszorú belső fogazatába kapaszkodnak, magukkal viszik ez utóbbit, a nélkül, hogy rajta legördülnének. Tegyük föl, hogy a kerékpáros, ki az imént leírt 4. ábra szerinti reteszállásnak megfelelő kisebb áttétellel haladt, egyszerre sík utat kapván, nagyobb áttétellel akarja hajtani kerékpárját. Hogy ezt egy pillanat alatt elérje, elegendő a pedálokra ellennyomást gyakorolnia, miáltal a gyorsító hajtómű, anélkül, hogy a forgattyú megállana, vagy visszafelé forogna, a következőkép magától bekapcsolódik. A pedálokra gyakorolt ellennyomás ellentállást okoz a forgattyún, miáltal ez utóbbi, bár eredeti forgásirányát megtartja, kissé visszamarad, a kerékpár azonban a benne fölhalmozódott eleven erő következtében, változatlan sebességgel halad tovább s a hajtóláncczal összekötött (a) lánczkerékkoszorút a (3) nyil irányában tovább forgatja. Ekként egy bizonyos sebességi különbség áll elő a lánczkerékkoszorú és forgattyú között; a lánczkerék előre siet s elfordítja a (cl c2 c3) kerekeket, melyek viszont a (b) kereket fordítják egy kevéssel a (3b) nyíl irányában. A (b) kerék e csekély elfordulásának, valamint a (d) forgattyú viszonylagos visszamaradásának mértékét, az (m) retesznek a (g) tengely felé irányuló csekély forgása adja meg; amint ugyanis ez utóbbi az (oa ) gyűrűt érinti, a (b) kerék tovább forgását megakasztja, miáltal a forgattyú visszamaradása is megszűnik s így ez utóbbi tovább forog az (a) lánczkerékkoszorúval. A 4. ábrát szem előtt tartva, könnyen belátható, hogy a (b) keréknek (3b) nyíl irányú elmozdulása az (m) retesz kikapcsolódását vonja maga után. A (b) kerékhez erősített (bl) korong (3b) nyil irányú elmozdulásakor ugyanis, magával viszi a rája erősített (m) reteszt, mely az (n) gyűrű (na ) kivágásának ívalakú része által vezetve, az (n) gyűrű alá csúszik. Ez által az (1) tekercsrúgónak, az (m) reteszben megerősített (12) vége, a semleges határvonal alá jut, s' így az (m) reteszt a (g) tengely felé forgatva, megakadályozza abban, hogy az (na ) kivágásba önműködőlég visszatérjen. Az (m) retesznek a fönti módon való kikapcsolása s így a semleges vonal átlépése azonban csak akkor történhetik meg, ha az (n) gyűrűnek (na ) kivágása s az (oa ) gyűrű (ub ) kivágása egymással szembe kerül. Ehhez a legkedvezőtlenebb esetben a forgattyúnak egyszeri körülforgása válhat szükségessé, mert hogy e körülforgás alatt az (na és nb ) kivánt helyzete okvetlen bekövetkezik, kitűnik abból, hogy míg a föntiek szerint a (b) kerék s vele az (m) retesz, — a pedálellennyomástól eredő, csekély (3b) nyíl irányú elfordulása után, — a (3) nyíl irányában együtt forog a forgattyúval és az erre erősített! (n) gyűrűvel, addig az (i) csapágytokra erősített (oa ) gyűrű állva maradván, kell, hogy ennek (nb ) kivágása egyszeri körülforgás alatt, találkozzon az (n) gyűrű (na ) kivágásával. Tegyük föl, hogy a pedálnyomás által megkezdett reteszkikapcsolódás pillanatában az (m) retesz (x) sarka az (oa ) gyűrű valamely (x2) pontjával jutott szembe, úgy a következő pillanatban a forgattyúnak, ill. az (n) gyűrűnek rendes körülforgása folytán, a pedálellennyomástól a (g) tengely felé törekvő retesz (x) sarka megragadja az (ob ) szegment hegyét, mely, miként a 4. ábra mutatja, az (o°) tekercsrúgó által a (3b) irányba húzva, az (oa ) gyűrű széle felé ér. A forgattyú tovább forgásánál a (3) nyíl irányában (3. és 4. ábra), a retesz (\1) hegye az (ob ) szegmentet a 3. ábrában látható helyzetbe tolja, miközben ez utóbbi a (w) emelkedésről lecsúszik s a benne lévő kivágás (y) emelkedő része a (v) peczek