25003. lajstromszámú szabadalom • Eljárás az anthraczen sorozatba tartozó új festőanyagok előállítására és az ezekkel való festés

— 6 — Mindkét, festőanyag a növényi rostot alkáli és redukálóanyag jelenlétében kék színre festi, de úgy látszik, mintha a B festőanyag affinitása a rosttal szemben kisebb volna, valamint a színárnyalat is kevésbé élénk, mint az A festőanyagnál. Kitűnt továbbá, hogy az ömlesztés körül­ményeinek alkalmas módosítása útján a reakcziót úgy vezethetjük, hogy vagy az A vagy a B festőanyag legyen annak főterméke. Ha a törzsszabadalom 1. példája szerint járunk el, akkor olyan festőanyag - elegyet kapunk, mely körülbelül 2 /s részben A-ból és körülbelül 1 /3 részben B-ből áll. Ha ellen­ben az ömlesztést oxydáló szerek jelenlété­ben, pl. élénk levegő hozzájárulás vagy káli­salétrom hozzáadása mellett végezzük, akkor a kapott festőanyag főrészében A-ból áll, míg B csak nagyon alárendelt mennyiség­ben, van jelen. Ha azonban alacsonyabb hő­mérsékletnél dolgozunk, mint a milyen ebben a példában említve van, és pedig czél­szerűen redukálószerek jelenlétében, akkor a B festőanyag lesz a reakczió főterméke. Ez az eset áll be, pl. ha |3-amidoantkrachinont alkoholos marónátronnal hevítünk. Azt találtuk továbbá, hogy más festő­anyagokat kapunk, ha a (Ü-amidoanthra­chinont magasabb hőmérsékletnél, pl. 330 350° C . nál alkálival összeolvasztunk. Ekkor egy új leukovegyület képződik, mely vízben -kék színnel oldható és ez az oldat levegő jelenlétében sárgásbarna színű kristályos csapadékot ad. Legczélszerűbben úgy járunk el, hogy a (3-amidoanthrachinont adjuk a fölhevített alkálihoz. Az ömlesztés czél­szerűen oxydáiószerek pl. salétrom és más efféle jelenlétében végezhetjük, mikor is a j festőanyagot tiszta állapotban kapjuk. Az új festőanyag alkáliákban és hígított ásványi savakban oldhatatlan, ellenben redu­káló anyagok jelenlétében alkáliákkal kék­színű oldatot ad, mely a csáva minden typikus tuladjdonságaival bír és mint ilyen a gyapotot kék színre festi, mely színezés a levegőn sárgába megy át. Ezen sárga szín állandósága tökéletes. Kitűnt, hogy ezt a sárga festőanyagot megkapjuk úgy is, ha a p-amidoanthra­chinont vízmentes aluminiumchlorid beha­tásának vetjük alá. Sikerült nekünk továbbá a sárga festő­anyag oldatából — a hogyan ezt alkáliákkal redukáló anyagok jelenlétében megkapjuk — a festőanyag hydrálási termékét izolálni. Ez utóbbi direkt festésre, különösen gyapot­nyomásra alkalmas. Ezenkívül, minthogy oxydálással könnyen ismét magára a festő­anyagra alakítható át, igen értékes anyag azon melléktermékektől való megszabadí­tására, a melyek pl. a fJ-amidoanthrachinon­ból és vízmentes aluminiuinchloridból álló ömlesztékben jelen lehetnek. Megkísértettük a kék, illetve sárga festő­anyagnak előállítását a (s-amidoanthrachi­nonból más módszerekkel is. Kitűnt, hogy a (J-amidoanthrachinon tényleg savanyú oxy­dáczió útján, pl. chromsavval, közvetlenül ezen festőanyagokká alakítható át, és pedig az azóta betartott föltételek mellett általá­ban a kék és a sárga festőanyagok keveréke, «egy zöld festőanyag» keletkezik. A két festő­anyag alkalmas oldószerekkel különválaszt­ható és így tisztán előállítható. A föntiekben ismertetett festőanyagok a törzsszabadalomban említett módon nyomásra is fölhasználhatók. Az eljárást a következő példákkal vilá­gítjuk meg: I. Példa. A törzsszabadalomnak 1. példája szerint előállított kék festőanyag 10 kg.-ját pászta­alakban 1000 liter vízzel higítjuk és 60 70° C.-ra melegítjük. Ezután 20 kg. 30° Bé. nátronlúgot és 150 kg. 10° Bé. nátrium­hydroszulfitoldatot adunk hozzá és a hő­mérsékletet egy órán át 60—70° C.-on tart­juk. A kék festőanyag ez alatt teljesen fül­oldódott. Lehűtjük az oldatot, mire néhány óra múlva a nehezen oldható festőanyag (A festőanyag) hydrovegyületéuek nátronsója jól kifejlett rézfényű apró tűk alakjában kiválik. A barnásvörös színű anyalúg a könnyebben oldható B festőanyag hydro­vegyületét tartalmazza, Ebbe levegőt veze­tünk be mire a festőanyag kékeszöld pely­hek alakjában válik ki, melyet leszűrünk és kimosunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom