23860. lajstromszámú szabadalom • Készülék távirdai és hasonló czélokra szolgáló lyukasztott papairszalagok előállítására
- 4 kasztokon elrendezett (i8) tuskók (7. ábra) kampószerű kiugrására támaszkodik és melynek föladata az illető (a) lyukasztót, a mint a (B2) elektromágneseket többé áram nem járja át, az ekkor érvényesülő (a'2) rúgók segélyével, az (i6) rúgó közvetítésével ismét visszahúzni. Hogy a készüléket a különböző távirási rendszereknél használhassuk, szükséges, hogy a papírszalagot az illető jelek által elfoglalt különböző hosszúságnak megfelelően továbbíthassuk. Ez okból megfelelő számú elektromágnesre van szükségünk, melyek mindegyike egy bizonyos továbbítási hosszúságnak felel meg. Hogy ezen elektromágnesek nagy száma daczára mégis lehetőleg csekély térre legyen szükség, a f>. ábrán látható elrendezést választottuk. Amint ez ábrán látható, kilencz elektromágnest alkalmazunk, melyek kilencz különböző továbbítási hosszúságnak felelnek meg. Ezen elektromágnesek két vízszintes sor ban vannak elrendezve, és pedig a fölső sorban öt (H) elektromágnes, az alsóban pedig négy (Hl) elektromágnes nyert elrendezést. Ezen elektromágnesektől kilencz könnyen elállítható (all, al2, al3, al4, al5, al6, al7, al8, al9) rúd vezet föl, melyek egymással párhuzamosak és fölső végükkel sugár-nyalábszerűen elrendezett (f3) emeltyükhöz (1. és 11. ábrák) csatlakoznak. Ezen emeltyűk (fll) villás csapok körül, melyek egy (f 10) sínen sorban vannak elrendezve foroghatnak. Hogy az (f3) emeltyűk konvergáló szabad végeinek biztos vezetést adjunk, egy (f 12) sínen egy (f 13) villás vezeték van elrendezve (11. ábra), úgy hogy aszabad emeltyű végek helyzete pontosan meg van határozva. A fölső (H) elektromágnesek (6. ábra) egy (All) sínen nyugosznak, az alsó (Hl) elektromágnesek pedig egy (A 12) sínen. Mindkét sín két (A 10) karon nyugszik, melyek egyszersmind az armatúrák megerősítésére szolgáló két (A 13) és (Ali) sínt tartják. A (H) és (Hl) elektromágnesek (Ali) armatúrája (17. ábra) az (A 16) lemezeknek, melyek az (all—a 19) rudakkal a 17. ábrán látható módon golyós csukló-kapcsolatban állanak. (Alö) rugóira van erősítve. Az (all—a19) rudak alsó végei e czélból golyókkal vannak ellátva, melyek az (Ai7) csapágy-lemezek segélyével rögzíttetnek. Az (f3) emeltyűk (fi4) spirál-rúgók hatása alatt állanak (11. ábra) és a (d2) peczkekkel fölszerelt (D) továbbító kerék (F) peczkei alá nyúlnak. Aszerint, amint a (H) és i (Hl) elektromágnesek egyike vagy másika gerjesztetik, az (F) peczkek egyike megfelelően elmozgattatik, amitől a papírszalag az illető jelnek megfelelő továbbításának mértéke függ. Ha a kilencz (f3) emeltyű egyike a megfelelő (H) elektromágnes gerjesztése következtében szabad végével fölfelé mozgott (11. ábra) és ezáltal a kivánt továbbítási hosszúságot, a (D) szalagtovábbító kerékben vezetett megfelelő (F) peczek megemelése által megszabta, a (D) kerék, amint az (I) elektromágnes gerjesztése folytán (1. ábra) az (fö) emeltyű megemeltetett és erre ez egy rúgó hatásának engedve, a lyukasztás megtörténtével és az áram megszakítása után az (I) elektromágnes által lefelé húzatott és az előbb egy szilárdan elrendezett ütközőnek fekvő és a megelőző lyukasztásnál kiemelt (F) peczket lenyomta, annyira elforoghat, míg az újból megemelkedő (F) peczek ismét az (f5) emeltyű alatt lévő szilárd ütközőre nem támaszkodik. ^ Hogy a készülékről a (H) és Hl) elektrov mágneseket is könnyen eltávolíthassuk, az (A10) karok és az (All A12) sinek által alkotott keret (fi. ábra) az elektromágnesekkel együtt a készülékről leszerelhető. A jelen készülék szempontjából rendkívül fontos, hogy a papírszalagot lyukasztás után a készüléket kezelő egyén egy darabig láthassa. E czélra szolgál a 8. ábrán látható berendezés. Az (a4) papírszalag (1. ábra), mely az (aö) dobra van föltekercselve, mindenekelőtt egy (a6) vezető csigán megy át és ezután a (D) továbbító-kerék (d2) peczkeire illeszkedik és a kereket egy darabon átfogja. Ezután a két (a6) vezető-csigán át a lyukasztók közé vezettetik és lyukasztás után újból a (D) továbbító-kerék (d2) peczkeire helyezkedik, melyekről azután a 8.