23860. lajstromszámú szabadalom • Készülék távirdai és hasonló czélokra szolgáló lyukasztott papairszalagok előállítására

— 5 -ábrán látható szerkezet segélyével lesz el­távolítva. A lyukasztott papírszalag ugyanis két (m) és (ml) sín között vezettetik tova, melyek közül az (ml) sín egy (m2) liasí­tékkal bír, azaz végén villaszerűén van al kotva, hogy a (<12) peczkeket akadálytala­nul átbocsássa, E két (m) és (ml) sín a papírszalagot azután egy csatornába vezeti, mely egy (m3) födőlemezből, egy (mi) fenék­lemezből és egy (m5) sínből áll, melyben a lyukasztott papírszalag elül szabadon lát­ható marad, úgy hogy a lyukasztás helyes­ségéről bármikor meggyőződhetünk. Ezen berendezés a lyukasztott papir-szalag lát­hatóságán kivül még azon előnyt is nyújtja, hogy a szalagot nem kell dobra föltekerni, mely hajlításához tudvalevőleg jelentékeny munkát igényel és különböző zavarokra ad alkalmat. Az említett csatornán még egy állvány van elrendezve, melynek (1116) csapja körül egy (m7) emeltyű foroghat, mely utóbbi egy (m8) késsel van fölszerelve. Ezen kés kilengését egy (m9) ütköző pe­czek határolja, míg a kés (mit) peczkére egy (ml2) lemezrúgó támaszkodik, mely a kést szélső helyzetében tartani, tehát az (m9) ütköző peezekhez nyomni igyekszik. Ha a kést a rúgó hatása ellenében a csa­torna (mlO) kivágásába nyomjuk, a lyukasz­tott papírszalagot elvághatjuk és a készü­lékből eltávolíthatjuk. A készülék működésének biztonsága szem­pontjából szükséges, hogy a továbbító­kereket hajtó rűgómótor és a továbbító­kerék közti kapcsolatot egyetlen kézmozdu­lattal megszüntethessünk, emellett azonban arról is gondoskodnunk kell, hogy a inótor rögzíthető legyen és a rúgó magától le ne járjon. A kapcsolat megszüntetése azért válik szükségessé, hogy a papírszalagot szükség esetén vissza lehessen húzni, ha pl. hibát akarunk kijavítani vagy új papír­szalagot kell behelyezni a készülékbe. Az e czélra szolgáló berendezés a 11—15. ábrákon van bemutatva. A (D2) tengely, mely a (D) továbbító­kereket az (A9) alaplemez (5. ábra) alatt elrendezett (D4) motorral összeköti, fölső végén egy (D3) hüvelyt hord (14., 15. ábrák), mely egy (D9) rugótokká van kiképezve. A (Dt>) spirálrúgó egyik végével a (D9) rugótokhoz, másik végével pedig egy (E) lemez (El) agyához van erősítve, mely egy (E10) tárcsával szilárd kapcsolatban áll. Ezen (E1G) tárcsa fölül (íí 13) ékalakú fogakkal (11., 14., 15. ábrák) bír, melyek egy (E12) hüvely megfelelő fogaiba illenek. E hüvely egy (El4) horonnyal és (El5) nyúlványok­kal bír. melyek a (D) továbbító-kerék (E1.8) agyának megfelelő kimetszéseibe nyúlnak. A (I)) továbbító-kerék szilárdan van az (E2) tengelyre erősítve, azonban az (E12) hüvely megemelése által a (D2) tengelytől és vele a motortól elkülöníthető. Ez akkor következik be. ha az (El3) fogak közül az (E12) hüvely fogai kiemeltetnek. Ennek eszközlésére egy (V10) csap körül forgó (V4) billentyűt lenyomunk, aminek követ­keztében a (D) továbbító-kerék és a mótor közti kapcsolat megszűnik. Ha azonban nem volna még egy külön megakasztó­szerkezetről gondoskodva, a rúgómótor üresen lejárna. Ennek megakadályozására a (V4) billentyűvel együtt egy megfelelően vezetett (V5) peczek is lesiilyed és alsó végével az (E) tárcsa szélén elrendezett (V7) lyukak egeikébe (12. ábra) nyomul és §zzel az (E) tárcsát és vele a (D2) tengelyt -es a motort rögzíti. Ha a (V4) billentyű a 1ST. ábrán föltüntetett helyzetet foglalja el, " mely helyzetben (V8) peczke segélyével rögzíttetik azáltal, hogy ez egy (V2) rúgó (V3) orrára támaszkodik, a papírszalagot akadálytalanul vissza lehet húzni, vagy másikkal lehet kicserélni. Ha a (V2) rugóra hátrafelé nyomást gyakorolunk, az (El2) hüvelyben lévő (E20) spirálrúgó érvényre juthat és a leírt alkatrészeket a 14. ábrán föltüntetett helyzetbe tereli vissza. A (D) továbbító-kerék az (E2) tengely egy kúpos részére van erősítve és a (D7 és 1)8) alá­tétlemezek segélyével van leszorítva. A (D) kerék fölemelkedését megakadályozandó, egy (D10) csavaranyát alkalmazunk. A (D4) mótor (5., 6. ábrák) (dlO) rudak közvetíté­sével a lyukasztó készülék (A9) fenék le­mezéhez van erősítve és egy függélyes tengellyel bír, melynek alsó végét egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom