23720. lajstromszámú szabadalom • Légnyomású tartány
— 2 -szorított levegő befogadására rendelt lég- ' kamra, míg a tartány ellenkező vége fe- I lől eső (4) kamra a víz befogadására Szolgál. Az említett (3 4) kamrákat egy (5) vezeték köti össze egymással, mely a (6) csap segélyével elzárható s mely vezetéknek másik (7) csapján keresztül szükség esetén légköri levegő bocsátható be a tartány belsejébe. Az (1) tartány hátsó végénél a (8) bebocsátó cső foglal helyet s ebben egy (9) szelep van elrendezve (4. ábra), mely akkor, midőn a folyadék a (8) csövön át a tartányba nyomatik, fölemelkedik fészkéről, azonban rögtön záró állásába helyezkedik, a mint a nyomás külső, vagyis alsó oldalára megszűnt hatni. Az (1) tartány alsó oldalán a (10) toldat vagy alsó kamra foglal helyet, mely alkalmas vezetéken át összeköttetésben áll a (11) kibocsátó szájnyílással. A folyadéknak a (10) kamrából való kifolyását a (12) szelep ellenőrzi, mely fölfelé nyúló és csavarmenetekkel ellátott (13) szeleprúddal bír, mint ez a 3. ábrán látható. A (13) szeleprúdra egy (14) fogaskerék van csavaró lva s az utóbbit a (15) kengyel tartja meg helyén oly módon, hogy ha ezen (14) fogaskerék forgattatik, a (12) szelep a forgatás irányának megfelelően emeltetik vagy sülyesztetik s így a 'folyadék kilépése megnyittatik vagy elzáratik. (16) egy működtető rudat jelöl, mely a kocsis-ülés szomszédságában van elrendezve és a (17), valamint a közbeiktatott (18) rúd közvetítésével összeköttetésben áll a (13) szeleprúddal. Az előbb említett rudak, mint az ábrákon is látható, alkalmas fogaskerekekkel vannak fölszerelve, úgy hogy a (16) rúd forgatása alkalmával valamenynyien forgásba jönnek. Ha tehát a működtető rudat a kocsis az egyik irányban forgatja, a (12) szelep fészkéről fölemelkedik és így a folyadék a komprimált levegő nyomása alatt kiléphet, míg az említett rúdnak ellenkező értelemben való for- j gatása alkalmával a szelep fészkére szo- | ríttatik és így a folyadék vissza tartatik a [ tartányban. Az (1) tartány hátsó végénél egy (19) nyomásmutató van elrendezve, a melyen a tartányban uralkodó nyomás nagysága a töltés folyamata alatt bármikor leolvasható. Egy másik (20) nyomásmutató a kocsis-ülésnél foglal helyet, hogy a kocsis észrevehesse, midőn a nyomás a tartányban sülyedni kezd. A víz a tartányba, illetőleg ennek (4) kamrájába a (8) csövön át vezettetik be, miután előzőleg a (6) csap megnyittatott, azon czélból, hogy az említett kamrából a betóduló folyadék által kiszorított levegő a (3) kamrába áramolhassák és mily mértékben a (4) kamra megtelik, ugyanazon mértékben szoríttatik át belőle a levegő a légkamrába. Ha nagyobb légnyomás volna szükséges, akkor a (6) csap elzárása és a (7) csap megnyitása mellett a telt (4) kamrából a folyadékot (8) csövön át kibocsátjuk, miközben a (7) csapon át küllevegő hatol be a nevezett kamrába. Midőn ez megtörtént, a (7) csapot zárjuk és a (6) csapot nyitjuk ki s erre a (8) csövön át újból folyadékot vezetünk a (4) kamrába, melyből e közben a levegő ismét átszoríttatik a (3) légkamrába s az ebben uralkodó nyomás nagysága ez által természetesen növeltetik. Ezen eljárás mindaddig folytatható, míg csak a szükséges nagyságú nyomás eléretik. Ha igen erős nyomás szükséges, mint például a találmánybeli légnyomású tartánynak utczamosási vagy tűzoltási czélokra való alkalmazásánál, stb., úgy a (3) kamrát egészen megtöltjük komprimált levegővel és a (4) kamrát vízzel. A munkahelyen az után a (12) szelep a (16) rúd és tartozékainak közvetítésével fölemeltetik és a víz a kompimáit levegő hatása alatt a szabaddá tett úton át a (11) kibocsátó fejhez nyomul, mely utóbbi úgy van kiképezve, hogy lehetővé tegye a víznek nagy erővel és sebességgel való kifolyását. Mivel e közben a komprimált levegő nyomása a víz fölszinére hat, az utóbbi nagy erővel löveltetik az ábrázolt kiviteli alaknál a kövezetre, úgy hogy ennek lemosása hatékonyan és gyorsan eszközölhető. Midőn a