23634. lajstromszámú szabadalom • Tökéletesített csöves tartószerkezet vasúti kocsik alváza számára

Megjelent 1902. évi márczius lió 3-án. MAGY. SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 23634. szám. V/b. OSZTÁLY. Tökéletesített csöves tartószerkezet vasúti kocsik alváza számára. RIFFLART SCIPION MÉRNÖK BRÜSSZELBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 május hó 28 ika. A jelen találmány tárgyát tökéletesített csöves tartó szerkezet képezi. A csöves tartószerkezetek a modern vasúti kocsik alvázánál s könnyűségük folytán főkép több tengelyű vasúti kocsik alvázánál általánosan alkalmaztatnak. A szóban forgó csövestartó, mely a találmány tulajdonképeni lényegét képezi, aránylag sokkal tartósabb, mint a közönséges profilú hengerelt tartó, a mi elvileg azon körülménynek tulajdonítható, hogy a csöves-tartók, melyek egymás irányában bizonyos hatást fejtenek ki, támasztékok által állanak egymással összeköttetésben oly czélból, hogy így egy lehetőleg érzékeny csöves-tartót nyerjünk. Megjegyzendő azonban, hogy az elméleti csöves-tartónál, melynél ugyanis föltesszük, hogy a támasztékok azzal egy darabot képeznek, a benső cohésiónak legmagasabb foka mutatkozik; ha tehát a föllépő húzási és nyomási ellenállásokat figyelembe veszszük, azt fogjuk tapasztalni, hogy a föntemlített kötő-elem által, azaz ha a támasztékok s csöves-tartóval egy darabot képeznek, nem érünk el ugyanoly hatást, mint azon esetben, a midőn a támaszték külön részt képez és a csöves tartóval bizonyos kötő-elem által hozatik összeköttetésbe. A csöves tartóknál jelenleg alkalmazott összekötő elemek úgy elméletileg, mint gyakorlatilag, legalább tartósabb időre nem czélszerűek és pedig azért, mert az azokban kölcsönösen föllépő ellenhatások a támaszték segélyével, mely mint tudjuk, a csöves tartókkal egy darabot nem képez, közvetlenül nem vihetők át. Ilyen esetben tehát ezen ellenhatások közvetve az összekötő elemek csavarjain keresztül fognak átvitetni, a mi azt eredményezi, hogy bizonyos idő múlva a csövek közül az egyik, a másiktól egész függetlenül, néhány fokkal elhajlik. Ezen körülménynek tulajdonítható, hogy az eddig alkalmazott összekötő elemeket, tehát ez esetben a fönt leírt elméleti, azaz a csöves tartóval egy darabot képező támasztékot, két félrészből álló támasztékkal helyettesítjük olyképen, hogy az egyiket a másikkal szemben az illető két cső közé helyezzük, és szabad végeit, a csöveket átkaroló öntvényekbe foglaljuk és az egészet azután csavarok segélyével összekapcsoljuk. A csavarorsók deformálódása, sőt azok bevágódása onnan ered, hogy a vasúti kocsi súlya a helyett, hogy közvetlenül a csőre hatna, a csövet átkaroló öntvényen oszlik el, úgy hogy az igénybevétel a csavarokban lép föl, a helyett, hogy a