21853. lajstromszámú szabadalom • Transzformátor megszakítható fő- ill. mellék mágneskörű vasmaggal, váltakozó és forgató áramok számára

portot hordja, míg a másik (primér, illetőleg szekundér) tekercscsoportot egy a mágneskeret oldalszárait összekötő mozgatható vasmag hordja. Az 1. ábrán például (P, Pl) a primér tekercseket, (S, Sl, S2, S3) a szekundér tekercseket jelölik. Az utóbbiak a (K) lágyvaskeretnek fölső és alsó szárára vannak fűzve, míg a (P, Pl) tekercsek a mágneskeret oldalait összekötő (KI) lágyvasmagon foglalnak helyet, mely egy a (K) keretben ágyazott (T) tengelyre forgathatólag van szerelve. Azzal, hogy az 1. ábrabeli kiviteli példa szerint a primér tekercset tartalmazó lágyvasmagot az erővonalak legrövidebb útjának irányából kiforgathatóvá vagy elmozdíthatóvá tesszük, az erővonalak áramlása elé ezen elmozdításhoz képest változó értékű akadályt iktatunk a mágneskörbe s elérhetjük, hogy a szekundér tekercs feszültsége az egyáltalában elérhető maximumtól a O-ig folytonosan változtathatóvá válik. A szekundér feszültség görbéje oly módon alakul, hogy a kimozdítható résznek 0 helyzetében - midőn e rész az erővonalak legrövidebb útjának irányába esik, — a szekundér feszültség a transzformátor szerkezetétől fiiggő maximális értékét veszi föl, míg az az elmozdítható résznek az erővonalak áramlásához képest elfoglalt 90°-nyi helyzetében vagy parallel eltolásnál elegendő távolsága mellett a nullái válik egyenlővé. A görhe lefolyását sekélyebbé vagy meredekebbé tehetjük aszerint, amint a kimozduló rész elmozdulásának menetében vagy erre a részre, vagy a keret állandó részére lágyvaslemezes sarkszarvakat alkalmazunk, melyek a 0 helyzeten túl is indukálnak a kimozdult részben mágnességet (3. ábra), vagy pedig a kimozdítható rész véglapjait az erővonalak áramlási irányára ferde sík alakjában képezzük ki, hogy az indukczió hatása már a legkisebb kimozdulásnál is erős változást szenvedjen (2. ábra). Az 1. ábrában a sarkok alakítása a 2. ábrabeli schémának felel meg, amennyiben a (K) keret oldalai a (KI) mag végeinek megfelelően rézsútosan vannak levágva, mely esetben a szekundéi-feszültség csak akkor kezd valamelyes értéket fölvenni, midőn a (KI) mag már csaknem beleesik a (K) keret síkjába, míg a 3. ábrabeli schémábau a (K) keret ívalakú sarukkal vagy szarvakkal van a (KI) magnak megfelelő vízszintes síkban ellátva, úgy hogy a szekundéi-feszültség a (KI) magnak teljesen elforgatott állásában is bizonyos minimális értékkel bír, mely maximumát akkor éri el, midőn a (KI) mag a (K) keret síkjába beáll. Miután a transzformátor összes wattfogyasztása egyenlő körülmények között annál nagyobb, minél nagyobb munkát kénytelenek az erővonalak áramlása közben végezni, a wattfogyasztás maximális értéket vesz föl a kimozdítható résznek 90°-os helyzete, vagy parallel eltolás esetében annak elég nagy távolsága mellett, míg közbenső helyzetekben az összes wattfogyasztás a kimozdulás mérve szerint változik, miért is a szekundéi-feszültség e módon folytonos átmenetben szabályozható, azonban csökkentése épen úgy áramveszteséggel jár, mint a rheostatokkal történő szabályozásnál. Szekundér rövidzárás esetén a primérenergia legnagyobb része szekundér áram alakjában emésztődvén föl, a szekundér rész mágnesezésére úgyszólván mi sem jut és a kimozdítható részben igen csekély mágnesség kering; épen ezért egy ezen kimozdítható részen alkalmazott rúgóval elérhetjük azt, hogy ez a rúgó a rövidzárlat vagy nagyobb szekundér-terhelés esetén kiveti a mozgatható részt a mágneskeret síkjából és a vezetéket a szekundér részben a rövidzárlat következményeitől megmenti; maga a primér tekercs azonban ez esetben is csak annyi munkát vesz föl, mint amennyi a rövidzárlatnak vagy ama nagyobb megterhelésnek más körülmények között megfelel. A megszakítható mellékmágneskörű transzformátort a 4. és 5 ábrík mutatják be. A 4. ábrabeli schémábnna lágy vaskeret (A, B) része, mely a primér tekercselést viseli, a mágneskörnek azon része, melyben a magnetomótoros erő lép föl, s melynek belső