21634. lajstromszámú szabadalom • Berendezés áramköröknek egy tartályban uralkodó nyomás változása következtében való megszakítására, ill. zárására
— 2 — berendezés egy sűrített levegővel működte- | tett, a tápszivattyú motorának áramkörét j megfelelő pillanatban záró ill. megszakító | kapcsoló készülékből áll. melynek működését egy a légtartály nyomásának bizonyos változásakor működésbe jövő kapcsoló által befolyásolt elektromágneses szerkezet szabályozza. Az elektromosan hajtott légszivattyú működésének a tartályban uralkodó nyomás szerint való szabályozása czéljából természetesen az előbb említett, az áramkört záró és megszakító kapcsoló készüléket a légszivattyú motorjának áramkörében kell elrendeznünk. A motorok kapcsoló készülékeit légnyomás segélyével működtető elektromágneses szerkezeteket akként kapcsoljuk az ezeket működtető kapcsolókkal egy áramkörbe, hogy mihelyt ezen kapcsolók egyike az áramkört zárja, akkor az öszszes elektromágneses szerkezetek sűrített levegőt bocsátanak a szivattyú motorok kapcsoló készülékeihez ill. a sűrített levegőt kiáramoltatják úgy, hogy az összes szivattyúk egyidejűleg indíttatnak el. A szivattyúk ezután addig maradnak üzemben, míg az összes kapcsolók oly állásba nem jöttek, melynél a szivattyú motorok kapcsoló készülékei az általuk szabályozott áramköröket megszakítják. A mellékelt rajzban a jelen találmány tárgya egy foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábra a szabályozó berendezést részben metszetben láttatja. A 2. ábra a vonatban egy rendszerré egyesített három légszivattyút, az ezeket hajtó elektromotorokat és az ezek áramkörét szabályozó berendezést sematikusan tünteti föl. A sémában (1) a tetszőleges szerkezetű légszivattyúkat jelöli, melyek a (2) elektromotorok által hajtva a sűrített levegőt a (3) csöveken át az egymással a (6) csövek segélyével összekötött (4) tartályokba nyomják. A (6) csövek az egyes kocsik között a (7) kapcsolási tömlők által vannak egymással összekötve. Az egész berendezés, mint már említettük, a fékek működtetésére szolgál és ezen czélból a (4) tartályoktól a (9) csövek a (10) működtető szelephez vannak vezetve, melyektől a (11) csövek a (15) fékhengerekkel a (14) csöveken át közlekedő (12) vonatvezetékhez vezetnek. A (2) motorok működtetésére szolgáló áramot a (18) vezetékeken át vezetjük be, melyek az áramot alkalmas, a rajzban föl nem tüntetett áramszedőktől kapják és azt a (19) kapcsoló készüléken és a (17) vezetéken át a (2) motorokhoz bocsátják, melyekből az áram a (16) vezetékeken keresztül a földbe vezettetik. A mint az 1. ábrából látható, a (19) kapcsoló készüléknél a (17) vezeték a helytálló (20) kontaktussal, a (18) vezeték pedig szintén egy helytálló (21) kontaktussal van összekötve. A kapcsoló készüléknek mozgatható (22) kontaktusa a (23) tengelyre van szerelve, mely a (28) hengerben mozgó (27) dugattyú által működtetik, a mennyiben ezen dugattyúnak (26) rúdja a (23) tengelyre ékelt (24) karra hat. A (29) rúgó a (27) dugattyút a sűrített levegő nyomása ellenében rendesen alsó állásában tartja. A dugattyú mozgatására szolgáló sűrített levegőt a (4) tartályokból a (30) csövön (2. ábra), a (31) csövön és a (32) szelepkamrán át vezetjük a (28) hengerbe. A (32) szelepkamrában a (35) nyílással (1. ábra) ellátott (34) válaszfal van elrendezve. A válaszfal fölső oldalára eső szakasz a (38) dugóval van elzárva, melyben a sűrített levegőnek a szabadba való kibocsátására.szolgáló (3!)) és (40) nyílások vannak kiképezve. A (38) dugón a (41) elektromágnes van elrendezve, melynek (33) fegy\erzete a (36) szeleptesttel áll összeköttetésben. Ha a (41) mágnest gerjesztjük, akkor a (36) szeleptest a (35) nyílást elzárja és a (39) nyílást nyitja úgy, hogy a (28) hengerben a (27) dugattyú alatt lévő sűrített levegő a szabadba áramolhatik. Ha a mágnes gerjesztése megszűnik, akkor a (37) rúgó a (36) szeleptestet fölfelé nyomja és ezáltal a (39) nyílást zárja, a (35) nyílást ellenben nyitja úgy, hogy a sűrített levegő a (31) csőből a (27) dugattyú alá áramolhatik. A (41) elektromágnes csévéje az (58 59) j sodronyok segélyével az (55) és (60) veze 1 tékekkel van összekötve, melyek minden