21332. lajstromszámú szabadalom • Beszédszámláló készülék távbeszélő berendezések számára
— 2 számláló készülékét működésbe hozhatja. A kontaktusok akként vannak elrendezve, hogy a csak egy dugaszpár kérdő kilincséljen végződő vonal normális ellenállásai rövidre záratnak, úgy hogy a billentyű lenyomásakor csak azon beszédszámláló készülék hozatik működésbe, mely a fölhívott vonallal van összekötve. A hivatalnok dugaszaival és dugaszzsinórjaival összekötött különböző billentyűk segélyével szabályozott mellékkapcsolású áramkörök egy közö3 részében ugyanily beszédszámláló készüléket rendezünk el, mely működésbe jön, ha valamelyik vonal beszédszámláló készüléket működésbe hozandó, valamelyik billentyű lenyomatik. A jelen találmány tárgyát képező beszédszámláló készülék és kapcsolása a mellékelt rajzon egy foganatosítási alakjában van föltíintetve. Az előfizető állomás szokásos szerkezetű készüléke az (a) csengő szerkezetből, az (al) telefonból, az (a2) mikrofonból és az (a3) horogátkapcsolóból áll. A vonalvezeték rendesen a csengőn át zárva van, mely elé egy kondenzátor van igtatva oly czélból, hogy a vezetéket egyenáramoknál megszakítsa. A kondenzátorral és az (a) csengővel mellékkapcsolásban lévő telefon leemelése által a vezeték záratik. Az (1) és (2) vonalvezetékek a közvetítő hivatal kilincseivel és jelző készülékeivel vannak összekötve, és pedig az (1) vonalvezeték a közvetítő hivatalban lévő billentyűs szekrény egy vagy több (b) kilincsének vonalkontaktusával és a (c) megszakító relaisnek rendesen zárt kontaktusain át a (d) battériának egyik sarkával, mely battéria a közvetítő hivatal különböző vezetékei számára közös, míg a (2) vonal vezeték, melybe az (e) jelzést ellenőrző relais van igtatva, ugyancsak a (c) megszakító relais kontaktusain át a battéria másik sarkával .van összekötve. A (c) megszakító relais mágnese a (3) helyi áramkör azon részében fekszik, mely a (d) battériától a (b) kilincsnek rendesen szigetelt kontaktusgyűrűjéhez vezet. A billentyűs szekrény vezetékeinek összeköttetésére a rendes (f) és (f') dugaszok ! szolgálnak, melyek mindegyike három-három koutaktusrésszel van ellátva, melyek a kilincs megfelelő részeivel érintkezésbe jönnek. A két dugasznak azon kontaktusai, melyek a kilincsek vonalkontaktusaival érintkeznek, a dugaszzsinór (4 5) és (6 7) vezetékei által vannak összekötve. Ezen vezetékek a (g) átvivő cséve tekercseit tartalmazzák és ez utóbbiak által a (d) battéria sarkaival vannak összekötve oly czélból, hogy ennek árama a vonalvezetékek összeköttetése által a mikrofonokat és jelző készülékeket működtesse. A (6) és (7) vezetékekben két (h h') ellenőrző relais van elrendezve és pedig a (d) battériából az egymással összekötött vonalvezetékek mindegyikéhez vezető áramkörben egy-egy. A dugaszáramkör a szokásos módon az (i) fölhívó billentyűvel, valamint a (k) megfigyelő billentyűvel van összekötve oly czélból, hogy a dugaszáramkört a közös fölhívó áramforrással és a hivatalnok telefonjával lehessen összekötni. Az (f) és (P) dugaszok kontaktusgyűrűiben a (8) és (9) vezetékek végződnek, melyek a kilincsek kontaktusgyűrűivel jönnek érintkezésbe és a battéria azon sarkával vannak összekötve, mely szemben fekszik annak, melyhez a (3) vezetékek vannak kapcsolva, úgy hogy a fönti részek a (3) helyi áramkörnek az egyes vonalvezetékek számára szolgáló kiegészítő részeit képezik. Ezen (8 9) helyi vezetékek mindegyike egy (1), illetőleg (1') jelzőlámpát tartalmaz, melyek mindegyike a körülöttük mellékkapcsolásban fekvő (h), illetőleg (h') ellenőrző relaisk által szabályoztatik. A berendezés működése a következő: Ha valamely előfizető állomás telefonját a horogátkapcsolóról levesszük, akkor a (d) központi battéria áramköre záratik, úgy hogy az (e) vonalrelaisen áram halad át, mely a relaist gerjeszti és ez által az illető vonaljelző készüléket működésbe hozza, mi által a közvetítő hivatal hivatalnoka fölhívatik. A hivatalnok ekkor az (f) dugaszt a fölhívó vonal (b) kilincsébe dugja, az össze-i köttetési pedig, a fölhívó előfizető kivánsá! gának meghallgatása után, az (f) dugasz-