21332. lajstromszámú szabadalom • Beszédszámláló készülék távbeszélő berendezések számára

nak a fölhívandó vonal (b) kilincsébe való (lugasa által befejezi és ezután ez utóbbi vonalban fölhívó jelzést küld. A dugaszok­nak az egymással összekötendő vonalak ki­lincsébe való bedugása által a fölhívandó és fölhívott vonal (3 8) és (3 9) helyi áram­körei záratnak, mi által a két vonal meg­szakító relaisi gerjesztetnek, úgy hogy a vonalnak rendes battéria összeköttetése meg­szakíttatik. Továbbá az is előidéztetik, hogy az (1) és (1') jelzőlámpákon oly áram halad át, mely ezeket izzásba hozni iparkodik. A (d) battériából ekkor a kérdő dugaszon és a fölhívandó vonalvezeték vezetékein áram halad át, mely a (h) ellenőrző relaist gerjeszti, minek következtében az (1) lámpa mellékzárlatba kerül, úgy hogy izzásba nem jön. A fölhívott vonal áramkörében azon­ban nem kering ily áram, mivel a fölhívott állomás telefonja még horogátkapcsolóján függ, úgy hogy a (h'j relais működésen kí­vül marad. Az (1') lámpa körüli mellékkap­csolású áramkör ekként megszakítva marad és a lámpa a rajta áthaladó áram által iz­zásba hozatik; ez a lámpa tehát a fölhívott állomás válaszát jelzi. Az (1) és (1') jelző­lámpák és a velük összekötött ellenállások a helyi áramkörökben rendes körülmények között nagy ellenállást képeznek. Ezen ké­szülékek és a megszakító relais ellenállása elegendő arra, hogy az esetben, ha a (d) battéria elektromótorikus ereje körülbelül 25 Volt, a helyi áramkörön csak [„-ampere­erősségű áram haladhat át. Az (m) számlálómű mágnese, mely igen nagy ellenállással bír, ezen elrendezésnél az ellenőrző relaisszel mellékkapcsolásban van, vagyis oly vezetékbe van igtatva, mely a (3) vezetékkel párhuzamosan van kap­csolva; azonkívül a (10) mellékzárású áram­kör szabályozására egy (n) kézi billentyű van elrendezve, mely áramkör az (1) lámpa és a (8) vezetéknek hozzátartozó ellenállási csévéje köré van fektetve és a kérdő du­gaszban végződik. Virágos, hogy mindegyik dugaszpár és dugaszáramkör számára, me­lyekből minden hivatalnok körülbelül 15-tel van ellátva, egy ily (n) billentyű vau elren­dezve. A (10) vezetéknek egyik része az egy hivatalnok különböző (f) kérdő dugaszai számára közös lehet. A vezetéknek ezen közös részében a közös (o) beszédszámláló készülék mágnesét rendezzük el. Ha a hivatalnok a fölhívó és a fölhívott előfizető között ily módon az összeköttetést létesítette, akkor az (n) billentyű lenyomása által a (d) battériát közvetlenül a kilincs kontaktusgyűrűjéhez és ez által közvetlenül a fölhívó előfizető beszédszámláló készülé­kéhez kapcsolhatja. Az ekként képezett cse­kélyebb ellenállású áramkörben már most elegendő erős az áram arra, hogy a beszéd­számláló. készüléket gerjessze és hogy ez által a közvetített beszélgetés följegyeztes­sék. Az áram egyidejűleg az (o) fő beszéd­számláló készüléken is át halad és a be­szélgetést itt is regisztrálja. Minthogy a gyakorlatban csak azon beszédek regisztrá­landók, melyekre a fölhívott állomás választ adott, a hivatalnoknak az (n) billentyűt akkor szabad csak működtetnie, ha a fölhí­vott előfizető válaszolt. Az egyes vonalak beszédszámláló készülékei csak az illető vo­nalak beszélgetéseit regisztrálják, az (o) fő beszédszámláló készülék ellenében mind­ezen beszélgetéseket regisztrálja, melyeket a hivatalnok közvetített. Ezen fő beszéd­számláló készülék tehát arra szolgál, hogy az egyes beszédszámláló készülékek regisz­trálásainak helyességét ellenőrizzük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Beszédszámláló készülék távbeszélő be­rendezések számára, jellemezve az által, hogy a beszédszámláló készülék elek­tromágnese egy, a kilincs kérdő gyűrűjé­vel összekötött helyi áramkörben fek­szik, mely a nagy ellenállású dugasz­zsinór egy vezetéke által kiegészíttetik, mely vezeték a közvetítő hivatal hiva­talnoka által kezelendő billentyű segé­lyével mellékzárásba hozható úgy, hogy a helyi áramkörbe a beszédszámláló ké­szülék elektromágnesének gerjesztésére szükséges áram áramlik. 2. Az 1. alatt igényelt beszédszámláló ké­szüléknek egy foganatosítási alakja, jel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom