20946. lajstromszámú szabadalom • Vasúti sínkapcsolás

- á -emelhető lenne, azonban mindeddig nem találták meg azon gyakorlati eszközöket, melyeknek segélyével e nagyon fontos kívánalom betöltése megvalósítható lett volna. A talpfák illetőleg keresztaljak között létesített sínkapcsolások nem bírnak a kellő állékonysággal. Az alátámasztás nélküli sínvégek csakhamar lehajlanak és (két vágányú pálya föltételezése mellett) azon sínvégek, melyek a vonatok haladási irányával szemközt állanak, a járművek kerekeinek zökkenései folytán rövid idő alatt ellapulnak s ez által az egész sínszál használhatatlanná válik. Oly vasutak, melyeknél a sínkapcsolás a föntebbiek értelmében a talpfák illetőleg keresztaljak között van elrendezve nagy költséget igényelnek a pályaföntartásra. Azonkívül az említett sínkapcsolások nem nyújtanak kellő ellenállást sem oldalirányban ható erőkkel, sem a síneknek hosszanti irányban való elcsúszásával (sínvándorlás) szemben. A jelen találmány szerint a föntebb elősorolt fogyatkozások igen egyszerű berendezés segélyével teljesen kiküszöböltetnek. Ezen berendezés a mellékelt rajzlapokon van föltüntetve, hol a 3. ábra oly vaspálya egy részének fölülnézete, melynél a sínek kapcsolása a találmány szerint eszközöltetett, a 4. ábrán nagyobbított lépték szerint rajzolva, ezen sínkapcsolás részletei szemlélhetők; az 5. ábra a 4. ábrának (A—B) sík szerinti hosszmetszete, a 6. ábra szintén a 4. ábrának (C—D) sík szerinti keresztmetszete. Azon helyen, hova a sínkapcsolásnak kell esnie, (t t) és (a a) talpfákra, illetőleg keresztaljakra egy (b b) hossztartókból álló támaszt helyezünk. Az említett hossztartókat és a talpfákat megfelelő kimetszésekkel látjuk el, mint ez az 5. és 6. ábrákon látható és csavarszögekkel, vagy más tetszőleges módon a hossztartókat és talpfákat egymással úgy összekapcsoljuk, hogy ez által egy szilárd ke-i ret áll elő. A (t t) és (a a) talpfák között fönthagyandó térköz egyenlő a többi talpfák között lévő átlagos távolsággal, úgy hogy a kavicságyazat utántöltése a sínkapcsolások helyénél is minden akadály nélkül eszközölhető. A sínek fektetése alkalmával az ily módon képezett szilárd keretet oly módon rendezzük el, hogy a síneknek (j) csatlakozási pontja (t t) talpfának középvonalára essék akkor, ha kettős vágányt föltételezve, a 4. ábrán föltüntetett vágányon a vonatok csakis az ezen ábrán látható (f) nyíl által jelzett irányban haladnak. j A keretre ezután (s v x) alátétlemeze; ket helyezünk és a síneket ezekre fektet> jük rá s összekapcsolásukat közönséges : (e) hevederek segélyével eszközöljük, (z) sínszögek a síneknek a talpfákon való megerősítésére szolgálnak. A 4. és 5. ábráknak egyszerű megtekintésénél kitűnik, hogy a síneknek (j) csatlakozási pontja egy talpfa fölött fekszik, azonban, mivel a sínek ezen talpfával egyáltalán nem érintkeznek, végeiknél egy darabon szintén alátámasztás nélkül maradnak, azonban ezen alátámasztatlan részek hossza a (b) tartók alkalmazása folytán tetemesen csökken s azonkívül (s v) alátétlemezek segélyével a két szomszédos sínvég alátámasztási pontja egymáshoz megfelelően közelíthető. Ily módon tehát, mint a föntebbiekből látható, az alátámasztott és talpfák közötti sínkapcsolás előnyeit egyesíthetjük, ezeknek hátrányai nélkül. Hogy a járművek gördülése zökkenésektől mentessé tétessék, szükséges, hogy a sínvégek alátámasztás nélküli szakaszának hossza 0:100 és 0:120 m. közötttartassék, a mi igen könnyen megvalósíts ható, mivel a támaszokat képező alátétlemezeknek egymástól való távolsága tetszés szerint módosítható. Ezen elrendezés mellett a sínvégeknek elhajlása megakadályoztatik s a kapcsolás kopása csaknem teljesen kiküszöböltetik.