19652. lajstromszámú szabadalom • Áramátalakító egy vagy többfázisú váltakozó áramnak egyenárammá és viszont való átváltoztatására
hagyott részeket kissé kiszélesedő fogak által nagyobbíthatjuk meg (hasonlóan azokhoz, melyek a 12. ábrában (l)-uél láthatók, melyek a tekercselést majdnem teljesen elfödik). Az 1. és 2. ábrákban a belső (4) mag külső fölületén hasonlóan (6) fogakkal van ellátva és a két mag (1. és 6) fogai akkép vannak egymáshoz képest elrendezve, hogy két fog állandóan egymással szemközt áll. A két (d és 4) magot ugyanazon vaslemezekből is vághatjuk ki, mire ezen részeket az (5 és a) tekercselések átvezetésére a (20 és 21) bevágásokkal láthatjuk el. Nagyfeszültségű áramok alkalmazásánál ajánlatos a két (d és 4) magot mint (14)-nél csillám réteggel vagy nagy feszültségre alkalmas más szigetelő anyaggal egymástól elszigetelni. Ezen szigetelő anyag az egymásután következő fogak közötti (20 és 21) közöket leboríthatja, de ez nem föltétlenül szükséges. Bármilyen legyen is a tekercselés elrendezése, a magok harántmetszete állandóan úgy választandó, hogy a következő föltételeknek feleljenek meg: A külső mag telítése meglehetősen gyönge legyen, hogy ezen mag ne létesítsen a hatást befolyásoló hátrányos mágneses ellenállást. Ezzel ellentétben a belső mag aránylag erősen telítendő, hogy a czentrális szabad térben a mágneses eltérítés elég erős legyen arra, hogy a mozgó mágnes tovavitelét biztosítsa. A telítésnek azonban egyidejűleg túlerősnek sem szabad lennie, nehogy az eltérítés erősebb legyen, mint a mekkora a mágnes tovavitelére szükséges. A 4. ábra egy közönséges készüléken a mágneses áramolás útját mutatja azon esetben, ha a tekercselés a külső (d) magon dobszerűen vagy Gramme-gyűrű alakjában, a belső (4) magon pedig dobszerűen van foganatosítva. (1. és 2. ábra.) Látjuk, hogy ez esetben az egész mágneses áram a külső magba és csak kis része a belső magba megy át. Az elsőben folyó mágneses áram tehát a másodikban folyót túlhaladja. Az 5. ábra ezzel szemben azt mutatja, hogy azon esetben, midőn a tekercselés a belső magon lévő kettős Grammé-gyűrűből áll, az egész mágneses áramlás ez utóbbiba és csak egy kis része a külső magba megy át. Ezen mag része tehát kisebb mint a belsőé. Az előzőkben mindig két határozott áramkörről volt szó, a primér (a) és szekundér (5)-ről. Rendszerint ez az eset áll fönn, de ha a váltakozó áramú villamforrásnak legnagyobb elektromótorikus ereje az előállítandó egyenáraméval egyenlő, akkor a két áramkör egyes csévéi között nem fog fönnállani potencziálkülönbség. Ezek azután egymással egyetlen eggyé egyesíthetők és egyrészt a kollektorral, másrészt a váltakozó áramszedőkkel összeköthetők. Ezt a 6. ábra ábrázolja. Még megjegyzendő, hogy a közönséges váltakozó áramok esetében — akár egyesítve van a szekundér áramkör a primérrel akár nem — a készülékre előnyös, ha kiegyenlítő pótáramköröket rendezünk el, melyeknek jelentőségét és a forgó fegyverzet indítása czéljából való elrendezését a későbbiekben fogjuk leírni. A készülék mozgó része egy mágnesből és pedig előnyösen egy elektromágnesből áll, mely az előállított mágneses tér forgása által tovavitetik és ezáltal a (9) keféknek a helytálló (12) kollektoron való forgását idézi elő. Könnyen belátható, hogy ezen elektromágnest semmiesetre sem kell kinyúló sarkokkal ellátnunk, hanem azt tetszőleges módon állíthatjuk elő és tetszőleges módon gerjeszthetjük. így pl. egy Gramme-gyűrű alakjával bírhat, melyet ha 4 sarkú mágnesről van szó, 4 pontban kötünk össze az áramvezetékkel. Ezen elrendezést a 7. és 8. ábrák mutatják. Az elektromágnes tekercselése dobszerű is lehet. Elméletileg az elektromágnest bármely tetszés szerinti áramforrás által szolgáltatott egyenárammal kellene gerjesztenünk. Normális működésnél azonban az elektromágnes gerjesztésére szolgáló tápláló áramot párhuzamos vagy soros kapcsolás útján közvetlenül az átalakító keféiről szedhetjük ; az árambevezetésnek ezen módja a
