19012. lajstromszámú szabadalom • Fékszelep önműködő vasúti fékszerkezetekhez
4 — gett a fogantyút azonnal a 3. ábrán (IV)gyel megjelölt irányba forgatjuk el, minek következtében a fékvezetékben lévő komprimált levegő (E) kapcsolócsövön, (bl) nyíláson és a főszeleptestnek (h2) vájatán keresztül minden akadály nélkül tódulhat a (b2) nyíláshoz, úgy hogy ezáltal a nyomás a fékvezetékben gyorsan megszűnik s így a fékek rögtön és teljes erővel a kerekek pereméhez szoríttatnak. A főszeleptest a vonatnak haladása közben rendesen a 3. ábrán (I)-gyel jelölt irányba van elforgatva. Különben, mint a föntiekből látható, a találmánybeli fékszelepnél a szeleptest négy különböző főállást foglalhat el. A találmánybeli fékszelep, összehasonlítva az eddig alkalmazott és hasonló osztályba tartozó szelepekkel, ezektől abban különbözik", hogy sokkal kevesebb részből áll és éppen ezért kezelése is jóval egyszerűbb. Megjegyzendő, hogy (L) dugattyú bármely más mozgatható rész, pl. egy diaphragma által is helyettesíthető, a nélkül, hogy ezáltal a fékszelep működése változást szenvedne. Különben pedig az egyes alkatrészeken s azoknak elrendezésén igen sok módosítás eszközölhető, a nélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fékszelep önműködő vasúti fékszerkezetekhez, képezve a főtartányhoz és a fékvezetékhez csatlakozó csőtoldatokkal, valamint egy kibocsátó nyílással ellátott szeleptok által, melyben a kapcsolatot a fékvezeték és a főtartány, valamint a fékvezeték és kibocsátó nyílás között a főszeleptest szabályozza, hol a főtartányhoz csatlakozó csőtoldattól egyetlen csatorna vezet a főszelepkamra belsejébe s ezen csatornánál egy szabályozó szelep szabályozza a nyomó levegőnek vagy más nyomó közegnek a főtartányból a fékvezetékbe való áramlását, képezve továbbá egy a fékvezetékben lévő nyomás hatása alatt álló mozgatható részből, mely az említett szabályozó szelepet, midőn a nyomás egy bizonyos, előre megállapított határ alá sülyed, megnyitja és a főtartányból nyomó levegőt bocsát a fékvezetékbe, ha a főszeleptest a fé-» kek meglazításának megfelelő helyzetet foglalja el, hol ezen mozgatható rész oly rúgó hatása alatt áll, mely a fékvezetékben lévő nyomással szemben a szabályozó szelepet állandóan megnyitni törekszik. 2. Az I. igényponttal védett fékszelepnek egy foganatosítása, jellemezve a főtartányhoz vezető (D) és a fékvezetékhez csatlakozó (E) csőtoldatokkal, valamint (b2) kibocsátó nyílással ellátott szeleptok, az ebben elrendezett s a nyomó levegőnek a fékvezetékbe való be- és kibocsátását szabályozó fő (H) szeleptest. a főtartáAyhoz vezető (D) csőtoldattal és a főszeleptokkal közlekedő csatorna, az ezen csatorna végénél elhelyezett s a nyomó* levegőnek a főtartányból a fékvezetékbe való áramlását szabályozó (I) szeleptest által. 3. Az 1. igényponttal védett fékszelepnek egy foganatosítása, jellemezve a három (A, B, C) részből álló szeleptok által, hol az alsó (A) rész (D E) csőtoldatokkal bír, melyek a főtartánnyal, illetőleg a fékvezetékkel állnak kapcsolatban, míg a középső (B) rész fölső vége oly szelepfészekké van kiképezve, mely egy (b) főnyílással, egy a fékvezetékkel kapcsolatba hozható (bl) nyílással és a külléggel közlekedésbe hozható (b2) nyílással bír s egyszersmind (b) nyílás (b3) csatornán át (bl) nyílással és ez utóbbi a fékvezetékkel kapcsolatos (E) csőtoldattal közlekedik. 4. Az 1. igényponttal védett fékszelepnek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy az (A, B, C) részeknek egymáshoz kapcsolása oldható (G) csavarok segélyélyével történik, az említett részek könynyű szétvevése végett, hol az egyes részeknek egymáshoz való pontos beállítását, az újból való összerakás alkalmával, (al) csapok ellenőrzik. 5. Az 1. igényponttal védett fékszelepnek