17855. lajstromszámú szabadalom • Czigarettakészítő gép

— 2 — torna rész közé fogatik, mely csatorna ré­szek akkor, mikor a papírcsík a részek közé lépett elzáródnak, a papírcsík végét meg­fogják és egy pontosan meghatározott hely­zetbe viszik. Ha ez megtörtént, egy hasíté­kos peczek mozog előre, mely a papírcsíkot hasítékával megfogja és tengelye körül való forgása által föltekeríti. A csíkot egy kés elvágja és a szorosan összetekercselt papírt egy a peczket körülfogó lemez mint­egy 10 mm.-re a dohánnyal részben meg­telt hüvely üres végébe tolja. Ekkor a pe­czek visszafelé mozog, a csatornarészek szétnyílnak, a tekercs szabadon kiterjed és a czigarettahüvely belső fölületére szorosan ráfekszik. Ha ez megtörtént, a czigarettát azon a helyen, hol részben betolt tekercs a hüvelyben helyet foglal, két gummival bevont pofa fogva tartja, még pedig mind­addig, míg a föntebb jelzett lemez a teker­cset a hüvelybe teljesen be nem tolta. Minthogy, mint azt már említettük, a tekercs a hüvelybe való betolásánál szétnyílik és a hüvely belső falára szorul, a tekercs be­tolásánál a tekercs a dohányt maga előtt tolja, úgy hogy a tekercs és a hüvely közé dohány be nem juthat. A tekercsnek a czigarettából kiálló végét körülfogó, a czigaretta átmérőjével közel megegyező átmérőjű hüvely meggátolja, hogy a tekercs túlságosan szétnyíljék. A papírcsík a hasítékon peczekre viszonyítva némileg ferdén áll. tehát a tekercs belső menetei a külsőkből valamennyire kiállanak és ennek következtében a tekercs szabad vége teljesen sima lesz, minthogy a belső tekerületek mozgását kisebb erő akadályozza, mint a külsőket. A gép harmadik- része, (30—32. ábra) mely a dohánynak a czigarettából kiálló részét vágja el, lényegében egy hengeres dobból áll, melynek egy vagy több, az al­kotó irányába eső hornya van. Ezek a hor­nyok a dob forgásánál a lejtős fölületen legördülő czigarettákat veszik föl, és ha a czigaretták levágattak, egy máodsik lejtős fö­lületre vezetik. A dob mellett, a hornyokkal szemben a dob hossztengelye irányában mozgó darabok vannak alkalmazva, melyek abban a pillanatban, melyben a lejtős sí­neken legördülő czigaretta a horonyba esik, a dobtól annyira eltávolodnak, hogy a czigaretta a hátul egy függélyes fallal elzárt horonyba könnyen bele eshetik. Ha ez megtörtént, a jelzett mozgó rész ismét annyira előre mozog, hogy a szopókát a csatorna említett hátsó faláig tolhatja. A dob szélessége pontosan az előállítandó czigaretta hosszának felel meg. A dob tengelyének párhuzamos tengelyre egy forgó késkorong oly módon van föl­ékelve, hogy a késkorong szorosan a dob homlokfalára feküdjék és így a hüvelyből kiálló dohányt elvágja. Annak következté­ben, hogy a czigarettát az említett mozgó rész a levágás pillanatában annyira hátra­felé tolja, hogy a szopóka hátsó vége szo­rosan a dob hornyait elzáró falra fekszik, a czigaretták mind egyenlő hosszúságban vágatnak el. Az új kombinált gép összes főrészeinél egy külön, a czigaretták, illetőleg a hüve­lyek szállítására szolgáló készülék van al­kalmazva, mely azokat a raktárból a készü­lék szerszámjához vezeti, illetve ismét egy raktárba lerakja. Ez a 25—29. ábrán lát­ható készülék egy (Y) alakú fenékkel ellá­tott szekrényből áll, melybe a hüvelyek vagy czigaretták egy nagyobb készlettar­tályból a szükségletnek megfelelően belé­esnek és egy a szekrénybe annak leg­mélyebb pontján fölemelkedő, illetve ismét lesülyedő, később részletesen leírandó rész által egy lejtős fölületre emeltetnek, melyen legördülve egy szakaszos forgást végző és tengelyén ide-oda eltolódó dob hornyaiba esnek. Egy második, mélyebben fekvő lej­tős fölület a munka végeztével az elkészült darabokat egy gyűjtő-tartályba viszi. A czigarettákat emelő rész hossza egy cziga­retta hosszának, szélessége pedig egy vagy több czigaretta átmérőjének felel meg. A gép első részének egy kiviteli módo­zata az 1. ábrán oldalnézetben, a 2. ábrán fölülnézetben, a 3. ábrán a— b, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom