16323. lajstromszámú szabadalom • Relais
(a al) mágnespárt egy második sodrony veszi körül, mely vastag vonallal van megjelölve. Ezen második tekercselés (B) helyi battériának áramkörében fekszik és csekély számú tekercselésből áll, azonban viszonylag vastag sodronyból van kiképezve. Ezen helyiáram szabályozása végett (w) ellenállás van beiktatva. (L) vonaláram igen számos tekercseléssel bír, s igen vékony sodronyból áll. Egy második (M) helyi telep arra szolgál, hogy (E) fölfogó készüléket működésbe hozza. Ezen (M) helyi battériának áramköre azonban csak akkor kapcsolódik, ha (h) fegyverzetet (b bl) elektromágnespár vonzza magához, azaz ha a fegyverzetnek (f) vége (s) kontaktussal érintkezésbe lép. Áz utóbbi utánállíthatólag van elrendezve, ép úgy, mint (v) ellenütköző. Mint már előbb is említettük, (h) emeltyű illetőleg fegyverzet csakis akkor hagyhatja el nyugalmi állását, ha reá az egyik vagy a másik mágnespár vonzást gyakorol. Ha azonban (B) helyi telep hatását állandóan kifejti és vonaláram nincs jelen, úgy természetesen (f) rész (v) ellenütközőhöz fekszik és ezen állásából csakis akkor téríttetik el, ha a (b bl) mágnespárban föllépő erősebb vonzás által ellenkező irányba fergattatik. Az utóbbi azonban csakis akkor következik be, ha: 1. a vonaláramnak iránya a helyi áram irányával ellenkező, vagy ha 2. az előbbinek erőssége nagyobb, mint a helyiáram erősségének fele. Ha ugyanis a vonaláram iránya megegyezik a helyi áram irányával, úgy természetesen a mágneses hatás (a al)-nél erősebb, mivel a vonaláram és helyi áram ereje egymással egyesül. Ha azonban a vonaláram iránya ellenkező, úgy (a al) mágnespár mágneses hatásának ereje egyenlő a vonaláram és a helyi áram erejének különbségével. Midőn ezen különbség kisebb, mint magának a vonaláramnak hatása, úgy (h) fegyverzet elforog. Tegyük föl most már, hogy a (B) helyi áramból eredő mágneses hatás igen csekély (mert még oly csekély mágneses erő is elegendő arra, hogy a könnyen forgathatólag ágyazott (h) emeltyűt elforgassa), úgy a vonaláram hatását biztosan ki fogja fejteni, bármily nagy legyen is az áramnak a vonalvezetékben való gyöngülése, mivel mint említettük, még oly csekély erő is, mint a helyi áramé, elegendő arra, hogy (b bl) mágnespár erősebb vonzást gyakoroljon (a al) mágnespárnál. A mint látható, ezen elrendezés mellett a vonaláram hatása kettős. Először ugyanis legyőzi az ellenállást, másodszor létesíti az áramból keletkező mágneses erőt. Nem szükséges itt külön megemlítenünk, hogy a tekercselések ellenállása a vonalnak nagy ellenállásával szemben, igen csekély jelentőséggel bír. Az eddig előadottakból kitűnik, hogy a találmánybeli relais a bevezetésnek első pontjában említett tulajdonsággal, vagyis nagy érzékenységgel bír. A második említett tulajdonság, vagyis a fogékonyság első tulajdonságtól el nem választható következmény. Annak oka, hogy az eddig alkalmazott relaisk az áramerősség hullámzásait nem tudják mindig követni, abban van, hogy az áramnak egy ellenállást kell legyőznie, nevezetesen a kikapcsoló rúgóét, mely nem lehet tetemesen nagy, egyrészt az áramnak a vonalban való gyöngülése miatt, másrészről az igen rövid áramlöketeknél csak csekély mértékben kifejezésre jutó áramerősség folytán. Ha viszont az áramszakító rúgó igen gyönge, úgy az egy áramlöketnek megfelelő végtelen rövid időtartam alatt nem képes elég gyorsan működni. A találmánybeli relaisnél azonban az árammegszakító rúgót a helyi áram képviseli, mely állandó és egyenletes hatást fejt ki. Az utóbbit, mint már említettük, a vonaláramnak nem kell legyőznie, úgy hogy ennek egész hatása ellenállás nélkül jut kifejezésre. Az eddig használatos relaisknél gyakran föllépő érzéketlenségnek másik oka az úgynevezett remanens mágnesség. Az utóbbit illetőleg egyszerűen csak rá kell mutatnunk a tényre, hogy a jelen találmánybeli relaisnél a remanens mágnesség
