15856. lajstromszámú szabadalom • Pneumatikusan egyensúlyban tartott kamrazsilip
- 14 összetartatnak, míg a zsilipnek fölhajtó ereje a horgonyokra közvetlen húzást gyakorol, annélkül, hogy az (51) állványban forgási nyomatékokat idézne elő. A rajzban a hydraulikus szerkezetek és a (160) tengelyek között oly áilandó összeköttetésnek vannak föltüntetve, melyek csak csekély emelési magasságú zsilipeknél alkalmazhatók. Könnyen belátható azonban, hogy a (160c) karnak cycloisszerű mozgását ezen kar hajlásúnak vagy hosszának megváltoztatása által akként módosíthatjuk, hogy a kar a hydraulikus szerkezettel valamely kívánt állásnál összeköttetésbe jöhet vagy ebből kikapcsolódhatik. Az ily elrendezés minden emelési magasság számára alkalmas. A visszahúzható (288) támgerendának (43. és 44. ábra) czélja az, hogy a zsiliptestet oly magasra emelhessük, hogy a fémrészek teljesen kiemeltessenek a vízből. Ennek megkönnyítése czéljából a légkamra (6) falainak alsó (6b) részét fából, keret alakjában készíthetjük és a fém fallal légzáróan összeköthetjük. Ezen falrész oly magasra készítendő, hogy az még akkor is lehetővé tegye a vízzárt, ha a zsiliptest üres zsilipkamránál a nyomó levegő által oly magasra van megemelve, hogy az összes fémrészek a víz fölött vannak. Hogy a zsilipkamra váratlan kiürülésekor a horgonyok túlságos igénybevételét elkerüljük, a (7) légkamrával összekötött (V) tehermentesítő szelepet (51. ábra) rendezzük el, mely ily esetben megnyílik és a nyomó levegőt a légkamrából kibocsátja. A (17) zsilipkamra mellett az ezzel közlekedő (VI) kamra van elrendezve, mely fenekén a (V2) nyílással van ellátva, melyhez a hengeres (V3) szelepszekrény csatlakozik, mely a (7) légkamrába nyúl. A (V3) hengert a légkamrával összekötő (V4) áttörések az ürös, kétoldalt nyitott (V5) tolatytyú által rendesen el vannak zárva, mely utóbbi a (V6) úszó által addig tartatik záró állásában, míg a zsilipkamrában a víz állása elég magas. Ha azonban a zsilipkamra vízszine jelentékeny mértékben siilyed, akkor az úszó is lefelé száll és a (V5) tolattyú a (V4) áttöréseket kinyitja, melyeken át a (7) légkamrából a levegő kiáramol hátik. A (Vö) úszót hordó (V7) cső, mely a (V5) tolattyúhoz az ürös (V8) harántkar által van megerősítve és a (VI0) tolattyútömítések közti (V9) furaton át a (7) légkamrával közlekedik, megakadályozza, hogy az úszó vízzel megteljék. Ha azonban mégis jutna víz az úszóba, akkor az a (V7) csövön és az ürös (V8) harántkaron át a légkamrába folyik. Az 52—55. ábrák oly vízzárásokat tüntetnek föl, melyeknél szele]) gyanánt egy U-alakú cső akként van alkalmazva, hogy igen nagy (pld. 2.5—5 m.) átmérőjű légvezetéket is szabályozhatunk kis szeleppel. Az ily szelepeket előnyösen a 77. 103— 118. ábrákban föltüntetett (J) ellenőrző vagy állító szerkezetben rendezzük el; a sematikus 52. és 53. ábrában azonban ezen szelepek a könnyebb megérthetőség kedvéért az U-szeleppel kapcsolatban vannak föltüntetve. A (13) vezeték a (14) fószelepet tartalmazza, mely az ezen vezető cső két szárát egymással összekötő (14a) csőkönyök által képeztetik, mely vízzel megtölthető vagy kiüríthető, miáltal a (13) vezeték záratik illetőleg nyittatik. A vizet a (14a) csőkönyökbe a (14b) csövön keresztül vezetjük be a fölső (1) csatornából vagy valamely tartályból és azt abból a (14d) csövön át vezetjük el. Ezen csövek könyökszerűen vaunak meghajlítva és szelepek által szabályozhatók, a levegő be- és kibocsátására szolgáló csövekkel és légkeringtető csövekkel vannak fölszerelve, úgy hogy azok pneumatikus (119) és (119b) megakasztásokat képeznek, melyek által a víz be- és kiömlése könnyen szabályozható. A (119) beömiesztő megakasztás a (121) nyíláson át a víztérrel (pld. az (1) csatornarésszel) közlekedik, azután az alsó (121a) ívet, majd a fölső (122) ivet képezvén, lefelé kanyarodik, itt a (122a) ívet képezi, ismét fölfelé kanyarodik és előnyösen a (14a) csőkönyöknek legmélyebb pontján vagy
