14649. lajstromszámú szabadalom • Berendezés sűrített vagy folyós szénsav lefejtésére

- 2 nagyobb fajsúlyú folyadékot szivattyúzunk, vagy pedig a nagy tartálynak egy vagy több mélyebben fekvő pontját kapcsoljuk a kis edényekkel és a nagy tartályba a szén­savnál kisebb fajsúlyú folyadékot szivaty­tyúzunk, úgy hogy a szénsav mindkét eset­ben kis munkakifejtés mellett szorítható ki a tartályból. Az első kiviteli módozatnál hátramaradó csekély mennyiségű gázalakú szénsav arány­lag igen csekély tömegű, mint hogy az eljá­rás befejezte előtt a nagy edényben lévő gázalakú szénsavat fölmelegítjük és a kis edényben lévő gázt lehűtjük. A nagy edény­ben lévő gáz fölmelegítése vagy közvetle­nül meleg víz bevezetésével történik, vagy pedig belül vagy kívül alkalmazott fűtőkí­gyók, elektromos fűtőtestek stb. segélyével, vagy végül oly módon, hogy a nagy edénybe visszavezetett gázt fűtőkígyókon vezetjük át. A folyadék lehűtését — mi főleg meleg időjárásnál fontos — igen czélszerűen kis hűtőedények segélyével, vagy oly módon vé­gezzük, hogy a nagy edény alsó részét vízbe állítjuk, vagy pedig akként, hogy a nagy edényből kifolyó gázt egy hűtőkígyón ve­zetjük át. A lefejtés még az által is gyor­sítható, hogy a kis és nagy tartályt kap­csoló csővezetékek mindegyikébe egy-egy kis szivattyút iktatunk, mely egyáltalában nem, vagy csak alig végez kompresszió mun­kát és melynek csak az a rendeltetése, hogy a csőben föllépő súrlódási ellenállásokat le­győzze és a szelepeket nyissa. Ha mármost ezeket a szivattyúkat az alsó, a folyadékot vezető csövekbe iktatjuk, akkor a szivattyú a folyadékot egyszerűen átnyomja, ha ellen­ben a fölső gázzal telt csövekbe kapcsoljuk, akkor az alsó kis edényben a nyomást ki­sebbíti és így a nagy tartályra szívóhatást gyakorol. De a nyomáskisebbedés következ­tében az alsó edényben forrás indul meg, a kis tartályba jutott folyadék egy része el­párolog, tehát hőt von el, mi újabb nyomás­csökkenést idéz elő, ellenben a nagy tar­tályba nyomott gáz a hőmérsékletet na­gyobbítja, tehát a nyomást is növeli. A nyo­máskülönbség ily módon két irányban na­gyobbodván, a fölső edény tartalma az alsó edényébe jóval gyorsabban folyik át, de eb­ben az esetben is czélszerű, ha a nagy edényben lévő gáz és folyadék hőmérséklete között bizonyos különbséget létesítünk. Ez a jelzett eljárás a bevezetőleg jelzett hátrányok megszüntetésére például oly mó­don alkalmazható, hogy az eddigi szállító­edények helyett egy tartálykocsit alkalma­zunk, melyet a leírt módon ürítünk ki. A kocsi kiürítésére szolgáló berendezések több kiviteli módozata az 1—6. ábrán van ábrázolva. Az 1. ábrán látható közúti vagy vasúti kocsin bizonyos számú (Al A2 ) henger fekszik, melyek eltolódását vagy leesését al­kalmas megerősítés gátolja meg. A hengerek vagy magán a kocsin lehet­nek megerősítve, vagy pedig egy külön, eset­leg kerekekkel ellátható és a kocsitól el­távolítható állványon. Eme hengerek legmé­lyebb pontjától a (cl c2 ) kapcsolókövek indulnak ki, melyek egy közös (C) gyűjtő­csőbe torkollanak. Ez a cső egy (v) szelep segélyével van elzárva és egy az (r) elve­zetőcső megerősítésére szolgáló csatlakozó résszel van ellátva. Épp úgy az (Al A2...) hengerek legmagasabb pontjai és (dl d2...) kapcsolócsövekkel vannak ellátva, melyek a (D) gyűjtőcsőben egyesülnek. Ez a (D) cső ugyancsak egy csatlakozó rész gyanánt ki­képezett (w) szelep segélyével van elzárva. Ez az egész szerkezet tehát egyetlen tartály­nak tekinthető, melynek alúl vagy elvezető, fölül pedig egy töltőcsöve van. Ha egy (F) palaczkot folyós szénsavval akarunk meg­tölteni, az (r) és (s) csövek segélyével a palaczkot az 1. ábrán látható módon a (v) és (w) csatlakozó részekhez kapcsoljuk. A palaczk szelepének két külön nyílása van, vagy csak egyetlen, de elég tágas nyí­lása, melyen a folyadék és gáz együtt át­hatolhat, vagy pedig a palaczknak két kü­lön szelepe van, melyek közül az alsót a (v), a fölsőt a (w) kapcsoló résszel lehet össze­kötni, úgy hogy az összes edényeknek folya­dékkal vagy töltendő és gázzal telt vagy megtöltendő részei egymással közlekednek. Ha már most a szelepeket nyitjuk, elő­ször is a nyomás egyenlítődik ki, úgy hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom