12586. lajstromszámú szabadalom • Elektromos ívlámpa fékes szabályozóval

— 2 a féktuskó a Z hajtókerékkel érintkezik. A D gyűrű köré két zsinór vagy más efféle van fektetve, melyek szabad végükön a H és 1 szolenoidmagokat hordják. Az F lánczon függő terhet nagyobbra méretezzük, mint a G lánezon függőt, hogy a nyugalmi állásban a sorosan kapcsolt szolenoidnak 1 magva megemelten tartassák. Minthogy ily föltételek mellett a H mag által a T) gyűrűnek baloldalára gyakorolt húzóhatás nagyobb, mint az I mag által a baloldalon gyakorolt húzás, úgy a D gyűrű oly engyensúlyi állást fog elfoglalni, hogy az E féktuskó teljesen súrlódáson kívül van és a C összeköttetés merőleges vagy kissé jobbra eltolt állásban van; míg a féktuskó súrlódásou kívül van, a szénkúpok érintkezésben vannak. Azon pillanatban, melyben az áramot zárjuk, az 1 mag vonzatván, az a D gyűrűt jobbra forgatja, úgy hogy a tengely balra eltolódik, tehát a függélyes iránytól mindinkább eltávolodik és az E féktuskó mindinkább beékelődik, a mikor is a súrlódás arányos az összes magok súlyából és a C résznek az A tengelyen átfektetett merőlegestől való távolságából álló szorzattal (8. ábra). A súrlódás tehát csakhamar elegendő lesz, hogy a Z hajtókereket magával vigye és a szénkúpokat annyira távolítsa el egymástól, hogy a magok súlya a szénpálczák súlya és a szolenoidok vonzóereje között a teljes egyen súly helyreáll. A készülék érzékenységének fokozása czéljából az A tengelyt, mely csak oscilláló mozgást végez, élekre ágyazhatjuk. A sorosan kapcsolt elektromágnesnek I magja a szénpálczák elhasználódása mérvében emelkedik, úgy hogy az egyensúly állandó marad; a féktuskó viszont a Z hajtókerék szélétől ugyanoly mértékben mindinkább fölszabadul. Mihelyt a fék anynyira szabaddá lesz, hogy ismét csúszás következik be, akkor a D gyűrű kezd csúszni és oscillálni, mely mozgások a Z hajtókeréknek oly folytonos forgását teszik lehetővé, hogy a készüléknek működése, a mint azt már föntebb jeleztük, tényleg csak az egyes részek egyensúlyától fíigg. Ezen lámpa tehát a fékezéssel szabályozott lámpának előnyeit, ennek hátrányai nélkül, az egyensúly hasznosításával szabályozott lámpa előnyeivel egyesíti. Magától értetődik, hogy a két szolenoid egyikét ellensúllyal helyettesíthetjük, hogy ez által a helyettesített szolenoid kapcsolásától eltérőleg soros- vagy párhuzamos kapcsolású lámpát kapjunk. Mellékkapcsolású lámpa esetében az ellensúlynak természetesen nehezebbnek kell lennie, mint a szolenoidmagnak és a fék a nyugalmi állásnál mindig működésben van. Ennélfogva tehát, az elrendezést a szénpálczák kicserélhetősége czéljából akként kell foganatosítanunk, hogy az ellensúly, a fék megeresztése czéljából, egy kívülről hozzáférhető emeltyű által meghúzható legyen. A mellékelt rajzban föl van tételezve, hogy a féktuskó akként van E'-nél elrendezve, hogy az a Z hajtókerékre merőlegesen hat. Gyakorlatilag azonban előnyösebb a féktuskót iíMiél és akként elrendezni, hogy a Z hajtókerék forgási iránya olyan legyen, hogy a féktuskó kikapcsoltassék, a nélkül, hogy az utóbbi kontaktusát elveszítené. Annak elkerülésére, hogy a fék ne oly állásban kapcsoltassék ki, melyben a gyűrű egyensúlya kétséges, a W rúgót kell elrendeznünk (7. ábra), mely az E féket kikapcsolni iparkodik. Ily körülmények között a fék akkor kapcsolódik ki, mikor a C csap annyira balra tért, hogy az F és G terhek, melyek a C pontnak a függélyestől való távolságával egyenlő hosszú emeltyűkarra hatnak, megfelelő, a rúgó hatásával ellenkező forgató hatást gyakorolnak. Ebből kitűnik, hogy a mint már föntebb említettük, a rúgó magára a szabályozásra nincsen befolyással. Bizonyos esetekben, különösen, ha az előzőkben leírt szerkezetet nagy intensitású lámpáknál akarjuk alkalmazni, kénytelenek vagyunk, hogy elég érzékeny szabályozást érjünk elt

a szabályozó szolenoidnak túlságos nagyobbítása nélkül, a mag és szénpálcza közti mozgásviszonyt akként módo-