12380. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet pneumatikus kerékabroncsoknak önműködő fölfúvására
— 3 — erősített részek a kerékkoszorúti minden oldal felé szabadon lendíthetők és ennélfogva a 4 dugattyúrúd is az 5 5a abroncsnak összes mozgásait követheti, mivel ezzel, a mint említettük, ezen czélnak megfelelően van összekötve. A 24 lemezben a 240 vájatok vannak elrendezve, melyekbe a 22 csavaranyának 22* kiszögellései benyúlnak és melyek elegendő nagyok, hogy a 19 vezetéknek és az ezzel kapcsolatos részeknek szükséges lengő mozgását megengedjék, de a csavaranyának túlságos becsavaroltatását és ennek, valamint a 19 vezetéknek és az 5 légtömlőnek megsérülését és így ez utóbbiak megrongáltatását megakadályozzák, ha a 6 födél az 1 szivattyúhengerrel együtt szorosan a 19 vezetékre van csavarolva. A 4 dugattyúrúdnak másik vége a 26 csavaranya által tartott L-alakú 25 bőrhüvellyel ellátott ia fémdugattyúba van becsavarolva. A 25 bőrhüvely, a 26 csavaranya és a 7 szeleplemez közötti 27 szabad tér nagysága a 4d dugattyúnak szélső állásánál az 5 légtömlőben uralkodó nyomás azon fokát határozza meg. a melynél a szerkezet hatása automatikusan megszűnik. A 26 csavaranyának egy másik nagyobb vagy kisebb csavaranyával való helyettesítése által ezen nyomást szükség szerint könnyen módosíthatjuk. A 4 dugattyúrúdnak másik vége laposítva van és a vele a 29 csapszög segélyével forgathatóanösszekötött 28 lemeznek 28a szelenczéjébe nyúl. Az utóbbi az 5 légtömlő nyomfölületének egy nyílásán jár át, míg a 29 csapszög. melynek a 28* szelenczében szabad mozgási tere van. a tengelymenti eltolódás ellen a 30 gyűrű által biztosíttatik, mely a 28* szelenczét körülveszi és az 5 légtömlőt légzáróan maga és a 28 lemez közé szorítja, a mi pl. a 28* szelencze fölső 28b szélének a 30 gyűrűre való borítása (1. és 2. ábrák) vagy pedig a 31 csavaranyának a 28* szelenczére való rácsavarolása által foganatosítható (9., 10. ábrák). Ez utóbbi esetben a 31 csavaranya elfordulását alkalmas módon, pl. a 30 gyűrű 30* nyelvének fölhajlítása által megakadályozhatjuk, mely a 31 csavaranyának 31* hézagolásába nyúl (12. ábra). A 28 lemez nagyobb átmérőjű, mint a 4 szivattyúhenger és hossz- és harántirányban a kerékabroncs alakjának megfelelően van meghajlítva; a 30 gyűrűnek külső fölületét ehhez képest alakítjuk. Az 5 légtömlő megvédése czéljából a 28 lemez és ezen légtömlő között a 32 posztócsíkot rendezzük el. Ezen csíknak a 28a szelenczét átbocsátó nyílása kell, hogy nagyobb átmérőjű legyen, mint a szelencze, úgy, hogy az 5 légtömlőnek azon részét, mely a 28* szelenczét közvetlenül körülveszi, a 30 gyűrű által a 28 lemezzel közvetlenül érintkezésbe hozhassuk, hogy ezen a ponton légzáró összeköttetést létesítünk. Hogy a szelencze az 5 légtömlőnek csak részben fölfújt állapotában a 19 vezetéknek alsó 19a végébe ne ütközzék, a szelencze, valamint a 4 dugattyúrúd előnyösen a kaucsukból vagy egyéb ruganyos anyagból álló 33 gyűrűvel van körülvéve. Az 1 szivattyúhengernek alsó végén előnyösen egy légtisztítóval kombinált zárószelepet rendezünk el, a mint az az 1. és 2. ábrákban látható. Ez a 34 szelepházból és az ebbe becsavarolt 35 záró részből áll, melynek mozgása lefelé a czentrális 36 csőtoldat és fölfelé a 34 szelepházba becsavarolt 37 tömszelencze által határoltatik; a 34 szelepháznak fölső széle és a 37 tömszelencze között a 38 tömítő gyűrű, a 37 tömszelencze alsó vége és 35 záró rész között pedig a 39 tömítő gyűrű van elrendezve. A 35 záró rész, mely a 4. ábrában külön van bemutatva egy vagy több 40 furattal, a szivattyúhenger felé fordított oldalán pedig a 41 tömítő anyag befogadására szolgáló vájattal van ellátva. A zároló fölső oldalán a 42 szűrű anyag (pamut vagy más efféle) befogadására szolgáló 35a kamra van elrendezve; a szűrű anyag a perforált 43 födél által tartatik, mely 43a toldataival a 35* kamra fölső szélének megfelelő hézagolásaiba nyúl és a 44 csavar segélyével meghúzható. Az elrendezés tehát olyan, hogy a 35