12198. lajstromszámú szabadalom • Újítás dynamoelektromos gépeken

— 2 tengelyre ékelve és 11 peremmel bír, mely 6 gyűrűt leszorítja. A kollektor másik végén a 12 gyűrű van a 7 tengelyre ékelve, mely a 13 anyával a szektorok felé szorítható. A 6 gyűrűk külső föliilete kissé kúpos, és a 9 és 12 gyűrűk mélyedése szintén kúpos, úgy hogy a 13 anya meghúzásánál a 9 és 12 gyűrűk a szektorokat sugárirány­ban nyomják és így i§en szilárdan össze­köti. A 6' gyűrűk helyett ferdén fölmetszett 6' rugalmas gyűrűket is használhatunk (,'$. ábra) vagy pedig két vagy több részből álló kívül kúpos gyűrűket alkalmazhatunk. A 2 sugárszalagok, alsó végükhöz közel, vastagságuk felényire vannak bevésve, ugyan­úgy az 1 szektorlemezek is és ezen bevé­sett fölületeken a lemezek összeolvasztás vagy összeforrasztás útján összeerősíttetnek, A 2 sugárszalagok alsó vége, valamint az 1 lemezek is a tengely felé vékonyod­nak, úgy hogy összeillesztve hengeralakot képeznek. A 2 szalagok lő vége kampót képez és így megakadályozza a szalagnak meglazulását. A 4., 5, és fi. ábrákban egy javított szer­kezetű, négysarkú elektromágnes van föl­tüntetve, melynél a mágnessarkok a gyűrű­höz külön erősíttetnek föl. Ugyanezen szer­kezet alkalmazható azonban oly gépeknél is, melyeknél a polusok a gyűrűvel egy darabot képeznek. A gyűrű a 16 és 17 félgyűrűkből 29 csa­varok segélyével van összeillesztve. Az alsó félgyűrű megfelelő 30 lábakkal van ellátva, mellyek segélyével az alapzathoz vagy gép­kerethez erősíthetők. A négy 18 mágnes­testet és 19 polusokat az esetben is, ha a mágnesek a gyűrűre külön erősíttetnek, egybe öntjük és a 6. ábrában látható minta szerint, melynél a 18 mágnesek a 20 kör­ívalakú testekkel függnek össze, míg a 19 polusok hegyei 21-nél függnek össze; ily módon igen jó és egyenlő sűrűségű önt­vényt nyerünk. Ezen összeöntött mágnesnek előnye az, hogy esztergán igen könnyen és pontosan megmunkálható, különösen a 22 illesztő fölületek és a 19 sarkok. A még mindig összefüggő delejeket a 16 17 fél­gyűrű !í közé szereljük, melyek belső oldalát szintén pontosan oly módon munkáljuk meg, hogy a delejek beleüljenek. A 16 és 17 félgyűrűket belső fölületükön 23 toldalékokkal (4. és 5. ábra) láthatjuk el, melyek közé a 18 delejek illenek. Ha a 18 delejek kellően elhelyeztettek, akkor azokat 25 csavarok segélyével helyzetükben megerősíthet] ük. A 16 17 gyűrű és a 18 delejek jobb összetartására és burkolására az ágyúfém­ből készült 26 gyűrűket alkalmazzuk, melyek­szellőzés czéljából kivágásokkal láthatók el. A 26 fémgyűrűk csavarok segélyével egyrészt a 16 17 gyűrűkhöz, másrészt pedig a 19 polusokhoz vannak erősítve (5. ábra). Miután a 16 17 gyűrűket, 18 mágneseket és 26 fémgyűrűket így összeillesztettük, az egyes részeket megjelöljük, ismét szétvesz­szük, az összefüggő 19 polusokat megfelelő helyen szétválasztjuk. Most azokat kellő hosszra levágjuk és a 20 összekötő íveket is levágjuk, mire az egész ismét összeilleszthető. A 18 mágneseket fölszerelés előtt a 28 csavarulattal látjuk ei és fölszerelés után kellőképen összekapcsoljuk. A 26 fémgyűrűk további előnye még az, hogy a gép műkö­désével járó zajt tompítja. A 7. ábrában egy javított szerkezetű dinamót mutatunk be, melynél a javítás az áramnak a horgonycsavarulatból a .kollek­torba való vezetésében nyilvánul. Ily hasonló szerkezetek már eddig «Sayers­fegyverzet» név alatt ismeretesek és a veze­ték azon részét, mely a fegyverzetet a kollektorral összekötő ághoz hozzátoldandó Sayers-meneteknek nevezik. Ezen Sayers-menetek czélja az áramot a fegyverzetben a kollektorról való leszedés pillanatában megfordítani. A közönséges szerkezetű polusoknál a Sayers-menetet képező vezetéknek csak egyik oldala érvényesül. így tehát a mene­tek teljes érvényesítése czéljából és a gép hatásának ily módoni fokozásara a rendes polusok közötti hézagba mellékpolusokat alkalmaztak. Ezen mellékpolusok vagy a i rendes polusok folytatását képezték, vagy ! külön mágnesek voltak saját külön csava-

Next

/
Oldalképek
Tartalom