10675. lajstromszámú szabadalom • Készülék kerékpárokhoz, mótorkocsikhoz és hasonló járművekhez az áttevésnek, illetve a jármű sebességének megváltoztatására
lá'ható. A c c,x fogaskerék agyán egy csőalakú toldat van. melynek segélyével az a tengelyen ide-oda eltolható, még pedig a kerékpáros üléséről egy alkalmas emelőszerkezet közvetítésével. Ha a c fogaskerék az e fogaskerékbe fogódzik, a hátsó kerék nagyobb sebességgel forog. A 7. és 8. ábrán a c c1 fogaskerék oly módon van kiképezve, hogy a fogakat egy hengerpalástból vágjuk ki. Ez az ily módon szerkesztett c cl fogaskerék a két e e1 fogaskerék között tolható el. Ezen szerkezet tökéletesen oly módon működik, mint a 6. ábrán látható. A 9 — 11. ábrán a f'Qrgattyútengely és a hátsó kerék tengelye között az áttevést másként létesítjük, mint a már leírt szerkezeteknél. Az A torgattyútengelyre egy lyukkal ellátott l korong és a hajtott hátsó tengelyre egy másik, ugyancsak lyukakkal ellátott korong van ékelve, mely korongoknak két-két konczentrikus lyuksoruk van. Eme két lyuksornak egymástól való távolsága mindkét korongnál ugyanaz. A l és ll korong közötj az áttevést egy m tengely segélyével létesítjük, mely két oldalán exczentrikus n és n1 csapok segélyével van a kerékpár állványába ágyalva, * Ezek a csapok a tengely két oldalán egymással szemben 180°-kal el vannak tolva. Az in tengelyen az üreges o tengely van fölhúzva, ez a tengely az előbbin hosszanti irányban eltolható. Az o tengely két végén p illetve (/ fogaskerekek vannak fölékelve, még pedig oly távolságban egymástól, hogy ha a /> kerék fogai az l korong belső furataiba fogódzanak, 7 kerék az l1 korong külső furataiba fogódzon. Ha az 0 üreges tengelyt a hátsó kerék felé eltoljuk, a 7 fogaskerék az ! korong belső furatkörébe fogódzik, a P fogaskerék pedig az l korong külső furatkörébe. Hogy már most az üreges tengelyt a i> és 7 fogaskerekekkel együtt el lehessen tolni, szükséges, hogy előbb p és q fogaskereket az 1 és l1 korong furataiból kikapcsoljuk. Erre szolgál a már említett két n u1 csap. Ha ugyanis az m tengelyt ezen csapok körül forgatjuk, a p q fogaskerekek a korongokból kikapcsolódnak, mint az a 11. ábrából kitűnik. Ha az m tengely a 11. ábrán látható helyzetbe jutott, az 0 tengelyt és a p 7 kerekeket el lehet tolni, az adott esetben (II. ábra) a hátsó kerék felé. Ha ez megtörtént, az m tengelyt az eredeti állásába forgatjuk vissza, ekkor a p q kerekek fogai az l l1 korongok megfelelő furataiba fogódzanak. Ily módon tehát a forgattyütengely és a hátsó hajtott tengely között az áttevési viszony megváltoztatható. Hogy már most az m tengelyt forgásnak indíthassuk, az n csapon egy r fogaskerék van fölékelve, mely az s1 fogantyú segélyével föl- és lefelé eltolható s fogasrúdba fogódzik. Az s1 fogantyút a kerékpáron ülő egyén működteti, úgy hogy a p és q kerekeket a megfelelő furatos korongokból menetközben is ki lehet kapcsolni. Az 0 tengelynek hosszanti irányban való eltolása ugyancsak a fogasrúd segélyével végezhető, úgyhogy a kerékpáros az áttevési viszonyt menetközben is megváltoztathatja. A szóban levő szerkezetnek még az is különös előnye, hogy a kerékpáros lejtős pályán a /> 7 kerekeket kikapcsolhatja, mint azt a 11. ábrán jeleztük, tehát a forgattyútengely és a hajtott kerék között a kapcsolatot megszüntetheti. Ekkor a kerékpáros a forgattyúkat lábai támasztéka* gyanánt használhatja, mint hogy ezek forgó mozgást nem végeznek Ha a kerékpáros a lejtőt elhagyta, a p q kerekeket az l lL korongokba kapcsolja, mi által a forgattyútengely és a hátsó kerék tengelye között a kapcsolat létesül. . A 12. és 13. ábrán az ll1 furatos korongokon három körben vannak furatok. Ennél a szerkezetnél az üreges 0 tengelyt és a /> 7 kerekeket nem a kerékpárülésről toljuk el hanem az n1 csapnak egy megnyújtása van és az n* kézi kerék segélyével forgatható úgy, hogy ily módon az egész tengely 180°-kal elfordul. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés motoros kocsiknál, kerékpároknál és más járműveknél az áttevési viszony, illetve a sebesség megváltoztatására, az által jellemezve, hogy a forgattyú- vagy hajtóteugelyre két egymással kapcsolt vagy egy darabból készült,