10634. lajstromszámú szabadalom • Új czipőgyártási eljárás és az ehhez szükségelt gépek
A. félpépet mintába Öntjük, mely valamivel nagyobb, mint a kész sarok és azután kisajtoljuk, most egy másik mintába teszszük, melybe nagy erővel besajtoljuk. A félpépet öntés előtt tetszés szerint enyvezhetjük és festhetjük. A kész sarkot egy gyanta-és viaszfürdőbe való bemártás által vízhatlanná tesszük. A czipők különböző alkatrészéinek gépekkel való előállítására a követ kező eljárást alkalmazzuk: Egy közönséges kaptafára, melynek alsó része kúpos lyukakkal bír, melyekbe utólagosan a jelző-szögeket benyomjuk, vékony egyenletes bőrből egy első talpat fölillesztünk, melyet a föntemlített lyukakba beütött szögekkel megerősítünk. Most ezen talpat a a szögeléshez, csavaráshoz és varráshoz előkészítjük. Ezen talpnak mindenütt pontosan a kaptafára kell illeni és azután egy zsíros olajjal bekenjük, hogy alakját megtartsa és vízhatlanná váljék. Most ezen talp külső oldaláról egy gipszlenyomatot készítünk, A- talpat a kaptafáról levesszük és annak belső oldaláról is készítünk gipszlenyomatot. Ezen két gipszlenyomatról fémből készült mintákat öntünk, melyek közül az egyiket sajtómintának a másikat bélyegzőnek használjuk és ezekkel az első talpakat sajtoljuk. Most az első talpat ismét, mint előbb a kaptafára erősítjük, azután a fölső- és hátsóbőrt, utóbbit oldalvást kellőképen megvékonyítva fölillesztjiik, könnyen megerősítjük, úgy hogy ránczokat nem képeznek. Most az első talpra a töltelékbőrt helyezzük, jelzőszögekkel leerősítjük, a töltelékbőrt kellőképen és pontosan illően körülvágjuk és a külső föliiletről újból egy gipszlenyomatot készítünk. A töltelékbőr eltávolítása után pedig a belső felületről készítünk gipszlenyomatot. A második talpnál ugyanígy járunk el, a mennyiben egy vékony és egyenletes talpat minta gyanánt használunk. Utóbbi számára egyetlen osztásjel elegendő, melyet a sarok helyén alkalmazunk. A sarok mintázására a kaptafát, melyre a talpat ismét ráhelyeztük, hátsó részén bezsírozott kéregpápirral veszsziik körül. Az így nyert üregbe gipszet öntünk és ebből a kívánt sarkot mintázzuk; mert utóbbit vízhatlanná tesszük és abból egy negatív gipszlenyomatot készítünk. Az így nyert két lenyomatból ismét fémnrntákat készítünk. Miután a czipő fönt leírt alkatrészeit lemintáztuk és a sajtómintákat, valamint a bélyegzőketa kellő illesztési jelekkel együtt fémből elkészítettük, az ezeken előállított alkatrészeket alant leírt gépfck 'segélyével összeillesztjük. A fölsőből' előállítására ugyanily módon készíthetünk mintákat. E czélból a fölsőbőrt kaptafára húzzuk és annak külsejéről egy gipszlenyomatot készítünk; ezt négy részre osztjuk, melyeket a fémminták előállítására használunk. A kaptafák alsó részét fémtalpakkal látjuk el, melyek a bőrtalpak sajtolására szolgálnak és melyek a kellő illesztési jelekkel, illetőleg az azok számára szolgáló lyukakkal vannak ellátva. A talpak kiszabására szolgáló mintakések ellőállítására vékony megnedvesített bőrt a talpsajtóba sajtolunk, azután az oldalt kiálló fölösleges bőrt levágjuk. Az így nyert talpat a sajtóból kivesszük, simára kiterítjük és ezen talp kerülete szerint a mintakést elkészítjük. Ugyanily módon állítjuk elő a fölsőbőr egyes alkatrészeinek mintakéseit. A mellékelt rajzon a különböző kezelések, a szükségelt gépek, minták és bélyegzők vannak föltüntetve. Az 1. ábra a különféle illesztési lyukakkal bíró, fémtalppal ellátott kaptafának közepén át vezetett metszete. A 2. ábra az első talp hosszmetszete. A 3. ábra a töltelékbőr hosszmetszete. A 4. ábra egy, az első talppal, fölsőbőrrel és töltelékbőrrel bíró, a kaptafára szerelt czipőnek hosszmetszete. Az 5. ábra a második talp hosszmetszete. A 6. ábra a sarok metszete. A talp és sarok «l kivágással, illetőleg «a kiemelkedéssel vannak ellátva, úgy hogy utóbbiak mindig a kellő helyükre jutnak. A 7. ábra hosszmetszete egy teljesen fölszerelt czipőnek. Az 1 bis -7 bis ábrák az 1—7 ábrák a;—x vonala irányában vezetett metszetei. A 8. ábra alúlnézete, míg