7397. lajstromszámú szabadalom • Önműködőleg mozgó jármű

— 2 — A henger hátsó részén van a 28 vezérmű­henger, a melyben a 29 beeresztő szelep és a 30 kieresztőszelep működik. Ezen szele­pek 31 és 32 fészkei a 28 hengerbe a 33 34 csavarok segélyével vannak beerősítve, melyeknek egyrészt eltávolítása lehetővé teszi a 29 és 30 szelepek kikapcsolását, megvizsgálását és tisztogatását, de a mel­lett a megfelelő beeresztő nyílással bíró 35 csővek, úgyszintén a 28 henger falában tartott 36' kieresztő esővek szétszedését szükségtelenné teszi. A gyújtás a 37 rész­nél történik, akár elektromos gyutacs, akár pedig láng által. A 30 kieresztőszelep egy szabályozható hosszúsággal bíró és a 39 karhoz kötött 38 rúd által lesz működtetve, a kar pedig egy másik 40 karhoz derékszög alatt van illesztve b ezzel könyökemeltyűt képez, mely utóbbit a már előbb említett 27 tengely az arra erősített 42 emeltyű segélyével a 41 össze­kötőnk! mozgat. A motor 16 hajtótengelye a 20 fogas­kerék által í : 2-höz való áttevési viszony­ban forgatja a 43 fogaskereket, a mely egy 44 tok oldalára van erősítve és az ezen tokban forgó 45 tárcsa előre és vissza­felé mozgat egy 46 könyökemelőt, melynek alsó vége a 47 csapnál megerősített 48 ujjat tartja, ez utóbbinak 50 végrészét a 49 csiga­rúgó mindig fölfelé emelni igyekszik. A 4. ábrában könnyebb megértés czéljá­ból a 48 újj a 46 emeltyű meghosszabbí­tásában van rajzolva, tényleg azonban az 5. ábrán föltüntetett állást foglalja el és 51 részén egy túlemelkedéssel van ellátva, mely az 52 lejtős síkja által a 42 vezérműemeltyű alsó részével kapcsolódhatik. E czélból a beeresztő és kieresztő szelepek 42 vezérmű­emeltyűje 53 alsó végén a 48 újjéhoz ha­sonló lejtős síkot mutat föl. A 27 tengely ide-oda mozgató szerkezete a 42 emeltyűnek, a mely utóbbin a 46 emeltyűnek 54 ide­oda mozgató tengelye is áthatol, még pedig egy ovál nyíláson át, a mely a 42 emel­tyűnek elégséges rezgését teszi lehetővé. A 48 újj 55 része fogót képez és a 42 emeltyű alsó 56 részével kapcsolódva föl­adatát végezi. Ezen berendezéseknek az az eredménye, hogy a 25 szabályozó széjjelrepülése alkal­mával a 27 tengelyt a 26 kétkarú emel­tyűvel a 4. ábrabeli állásba tereli, ez által a 48 újj a 44 tok belszerkezete által köl­csönzött ide-oda mozgásban a lejtős 52 sík­jával a 42 emeltyű hasonló 53 lejtős síkjá­val nem találkozik, és ennek az a követ­kezménye, hogy a 48 újjnak 55 fogója sem fog a 42 emeltyű 56 fogójával összekapcso­lódni, mi által a 46 emeltyű a 42 emeltyűt nem mozgatja és így a 30 kieresztő szelep nyugalomban marad. Ellenkezőleg a 25 szabályozó bezáródása a 27 tengely visszatérését idézi elő, úgy­szintén a 42 emeltyűét is. melynek alsó vége úgy lesz a 48 újjba visszavonva, hogy azok lejtős síkjai többé már nem találkoz­nak, a 48 újj nem száll lefelé és az 55 és 56 fogók az 5. ábrán föltüntetett helyzet­ben lesznek, a miből a 42 emeltyű lengése és a 30 kieresztő szelep működése jő létre. Az 55 és 56 fogók vagy teljesen össze­akadnak, vagy egyáltalán nem, működésük súrlódás nélkül folyik le és kopásuk számba nem vehető. A 29 beeresztő szelepet a 12 henger 13 dugattyúja működteti, még pedig szíváskor egyszerűen fölrántja, A szelep záródását pedig a rája alkalmazott rúgó eszközli. Ezen önmozgó járműnél csaknem kizáró­lag a mótor váza képezi a következő tar­tozékaival együtt a vázszerkezetet. Az 59 és 60 irányzókerekek csuklóinak tartására a 9 előkeresztváz két végén két 57 és 58 függélyes cső szolgál. Az említett kerekek ezen csővek körül addig fordulhat­nak. míg a képzelt meghosszabbított ten­gelyrészeik megfelelőleg keresztezik a hátsó tengely nyúlványait, ezen kivitel a «Két csuklóra berendezett előjármű» név alatt ismeretes és 1873-ban Bollée Amedée által lett föltalálva. Az 57 jobboldali cső fölső részén a 61 vízszintes csővel van ellátva, mely a 62 irányítóműnek tartására szolgál. Ezen irá­nyítómű segélyével a 63 fogaskereket, egy 64 fogasrúdat és egy 65 forgattyút hozunk működésbe, a mely részek az 59 kerék irá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom