5844. lajstromszámú szabadalom • Szikrafogó huzamszabályozó

Megjelent 1890. évi október hó 29-én. MAGY SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 5844. szám. V/c. OSZTÁLY. Szikrafogó huzamszabályzó. DEISSLER RÓBERT MAGÁNMÉRNÖK TREPTOWBAN BERLIN MELLETT. Szabadalmaztatott 1896 évi márczius hó 21-étől kezdve. A mellékelt rajz 1—8. ábráiban, három kiviteli módozatban előtüntetett, lokomotív számára szerkesztett, huzam-szabályzó bár­mily helyzetében mint szikrafogó működik és a lokomotivnak nagy igénybe vételénél, azaz nagy lienge töltések alkalmazásánál arra szolgál, hogy egy fojtószerkezet beállí­tásával, a hengerből jövő nagyobb mennyi­ségű és nagyobb feszültségű fáradt gőznek, a mozdony tüzelésére gyakorolt túlságos nagy szívó hatását mi igen könnyen nyug­talan tűzet és a rostélyon és szénen körö3z­tiil túlságos sok hideg levegőnek beszívását idézheti elő; továbbá az ennek következté­ben gyorsított légvonat okozta erős szikra­kihányást is megakadályozhatja. Ezen kettős czél az által érhető el, hogy egyrészt csavarok; azaz a tengelyhez ferdén álló szárnyak segélyével, melyek sík fölü­leteket is képezhetnek a kiáramló füst­gázoknak csavarszerű mozgást adunk, azokat egyenes útjukból eltérítjük, mi által a föl­lépő czentrifugál erő a gázzal vitt szén­darabokat és szikrákat a füstszekrény illető­leg a kémény falaihoz dobja, azok kevésbbé mozgatott légrétegbe jutnak, honnan a füst­szekrénybe visszaesnek vagy elalszanak. Másrészt pedig ezen csavarszárnyakat a füstgázok számára egy fojtószerkezettel, azaz egy vertikális gyűrűs tolattyúval kombinálhatjuk, mely magasabbra helyezésé­vel, utóbbi és a kéményfalak között, a füst­gázok átbocsátására szolgáló keresztmetszetet kisebbíti, mi által természetesen a gőzfúvó hatása, a?az, az utóbbi által a füstgázokra gyakorolt légvonat kisebb lesz mivel azok­nak útjába ellenállás kapcsoltatott E talál­mány tehát lejtős helyzetű a füstgázoknak csavarszerű mozgását előidéző szárnyai és egy fojtószerkezet kombinácziójából áll. Az 1—3. ábra a szerkezet fő elrendezését, és pedig az 1. ábra a füstszekrényt és a mozdonykéményt metszetben, a tiüajdon­képeni készüléket nézetben illetőleg rész­ben nézetben mutatja (baloldalt nézetben, jobboldalt metszetben). Ezen ábrában a fojtókészülék a legalsóbb helyzetében van megrajzolva, a második ábra a fojtókészülék magasabb helyzetében nézetben látható. A 3. ábra a fojtókészülék és csavarszárnyak fölülnézetét mutatja. Ábráinkban s a loko­motiv-kémény, r a füstszekrény d a gőz­fúvó, a gőzvezető csövek, m egy szilárdan álló köpeny, mely a d gőzfúvót és az a gőzvezető csöveket burkolja, és alul b alap­pal van ellátva, mely a köpenyt alul bezárja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom