Szabadalmi Közlöny, 1913 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1913-02-01 / 3. szám
118 SZABADALMI KÖZLÖNY. 3. szám. nak a «Cascarine» szóvédjegy tárgyában 1903. évi junius 5-én kelt határozatát említi. Elsőfokban a védjegyet törvénybeütközőnek mondotta a bejelentési osztály azért, mert a Cascarine vagy Cascarin a Cascara-kéregnek hatékony anyagát s ennélfogva az árúnak minőségét jelzi. A fölebbezési osztály ezt a megokolást nem fogadta el, mert a hatékony anyag fogalma teljesen határozatlan és mert az «in» rag a vegyészet körébe tartozó legkülönbözőbb anyagoknak a jelzésére használtatik. Igaz ugyan — mondja a határozat — hogy a védjegyjogi gyakorlat a nem vegyi termékek megkülönböztetésére szolgáló szavak visszautasításának föltételeként nem állítja föl azt a követelményt, hogy a védjegyről bejelentett szónak az árú minőségét világosan kifejeznie kell. Kétséges volt régebben, még pedig az 1894. évi védjegytörvénynek életbelépte után bizonyos ideig az is, vájjon ez a követelmény a vegyi készítményekre bejelentett szavakkal szemben is támasztható-e. Ez a kétség eloszlottnak mondható, amióta a vegyi ipar legelőkelőbb képviselőinek részvételével e tárgyban tartott szaktanács annak a szükségességéről győzte meg a szabadalmi hivatalt, hogy az idegen szógyökökből és az ismert ragokból önkénj-esen alkotott szavaknak az oltalmazása a vegyi iparnak kiváló érdeke, mert ettől az időponttól kezdve speciális elbánásban részesülnek a vegyi termékekre szóló védjegyek. Úgy véli, hogy a forgalom fontos érdekeinek a megsértése nélkül a jövőben sem lehet ettől a gyakorlattól eltérni. A vegyi úton előállított gyógyszerészeti készítményekre szóló védjegyek törvényszerűségének az elbírálására alapvetőknek mondja a fönt érintett határozatokat, mert ezek azt az utat jelzik, amelyen az elővizsgáiénak és a bejelentési osztálynak a hivatalos ellenőrzés gyakorlásakor lialadniok kell. Sőt azt lehet mondani, hogy az újabbi joggyakorlat még jobban hozzásímult a forgalom igényeihez, mert számos olyan szóvédjegynek a lajstromképességét ismerte el, még pedig rendszerint az érdekelt forgalmi köröknek a meghallgatásával, amelyek ismert szavaknak önkényes rövidítései vagy ily szavaknak sajátszerű és új összetételei. Az utóbbiak közzé sorozható a fölebbezési osztály által törölni rendelt «Digitaliquidum» védjegy is. E védjegy tekintetében ugyanis a bejelentési osztály azt az álláspontot foglalta el, hogy törlésére törvényszerű ok fönn nem forog, mert a Digitaliquidum újonnan képezett olyan szónak jelentkezik, amely ebben az alakban nem használatos. E védjegyhez bejelentett digitalis készítményekre csupán a Digitális liquida vagy az Extraction Digitalis liquidum kifejezéseket nem szabadna lefoglalni, mert ezek magának a gyógyszernek tudományos elnevezései. Mivel pedig utóbbiaktól a Digitaliquidum eléggé megkülönböztethető, ennélfogva a védjegy minőségjelzői alapon nem támadható meg. Ezzel szemben a fölebbezési osztály arra utalt, hogy a «Digital» használatos és ismert rövidítése a Digitalis szónak; így pedig az egy «1» betűnek az elhagyása nem teszi a «Digitaliquidumot» eszményi elnevezéssé, mert ez a szó félreismerhetetlenül fejezi ki az árúnak a mivoltát. Mindezekből a cikkíró megállapítja, hogy a német joggyakorlat csak azokat a szavakat zárja ki a védjegyoltalomból, amelyek közvetlenül és komolyan juttatják az árúnak a minőségét kifejezésre. Olyan általános szabályt, amely minden védjegyre egyformán alkalmazható volna, nem lehet — cikkíró szerint — fölállítani, főleg azért nem, mert a forgalmi körök fölfogásai, szokásai és igényei időről-időre változnak, ezek a tényezők pedig a védjegy lajstromképességének a megállapítására döntő befolyásúak. Kell tehát, hogy védjegyügyi hatóság minden egyes bejelentést a maga sajátos mivoltában külön-külön tegye megbírálás tárgyává, még pedig az egyes esetre kihatófölfogásoknak és ténykörülményeknek a leggondosabb mérlegelésével.
