Szabadalmi Közlöny, 1911 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1911-06-01 / 11. szám
11. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. A meghatalmazások hitelesítése szabadalmi ügyekben. Dr. Kelemen Nándor, szab. albiró. A jog fejlődése során mindig magasabb fejlettségi foknak jelensége az, ha az egyes jogszabályok mennél egyszerűbben, mennél érthetőbben vannak szövegezve, és ha a jogszolgáltató hatóságok előtt való megjelenés és ténykedés, mennél kevesebb alakisághoz yan kötve. A római jognak, mely a duodecim tabulae, a tizenkéttáblás törvény idejében szigorú, merev jog, ius strictum volt és idővel méltányos, simulékonv és mind kevesebb formához ragaszkodó joggá fejlődött, a halhatatlanságát éppen az biztosította, hogy a praetori iurisdictio révén, eredetileg szigorú, merev szabályai ellenére alkalmazkodni tudott azon nagyszabású gazdasági szervezethez, mellyel a római birodalomban a császárság fénykorában találkozunk A római jog rugalmasságánál fogva a gyakorlatban alkalmazható volt akkor is. midőn egyes fontos rószoi, mint pl. a római gazdasági rendszerrel kapcsolatos rabszolgaság intézménye, a stipulaeio stb. kiestek és mások, mint pl. a jelzálog és földtulajdon szerzés, jelentékeny átalakuláson mentek át. A jog, törvény jóságát éppen az mutatja, hogy mennyire tud simulni a változott viszonyokhoz és e téren, mint amiképen a praetori jogszolgáltatás fejlesztette a szigorú római jogot méltányos joggá, van nagy szerepe a jogszolgáltató hatóságoknak. Ők azok, kik a mindennapi élettel érintkezésben vannak, kik a még csak keletkezőben lévő irányokat is megfigyelhetik, kik előtt az új irányoknak homályos sejtelmei is megjelennek. A törvény mindig utána kullog az életnek, mert csak akkor lép föl szabályozólag, ha valamely szükséglet már kiképződött. A törvény rendszerint nem tesz egyebet, mint hogy a már régebben keletkezett tényleges helyzetnek megfelelő jogot teremti meg és ezáltal újból helyre állítja az egyensúlyt a tényleges és a jogi helyzet között. Ám a jogszolgáltató hatóságok lépést tarthatnak az élettel és szinte észrevétlenül járulhatnak hozzá a létező jog fejlesztéséhez. S hogy ezt megvalósítsák, nem kell semmi egyebet tenniök, mint leszállani a mindennapi élet forgalmába és fölvenni az ott képződött jogi meggyőződéseket. A jogszolgáltató hatóságoknak nem szabad azt az álláspontot elfogialniok, hogy a létező jog érinthet- 1 len valami ; hogy az piedesztál, melyen állva a jogszolgáltató hatóság az életre lenézhet és követelheti tőle, hogy a joghoz alkalmazkodjék, hanem le kell szállniok az élet forgatagába, hogy onnan merítsenek, mert a jog nem öncél, hanem csak szabályozója az élet viszonyainak. Ha ekképen fognak cselekedni a jogszolgáltató hatóságok, a jog a legideálisabb jog lesz, mert állan469 dóan fölfrissiti az, ami a forgalom szükségleteinek megfelel. Ez nem oly jogalkotás, minő valamely jeles jogi Írónak vagy ügyes kompilátornak bizonyos jogelvekből levont következtetése, hanem szó szoros értelmében vett szokásjog ; szokásjog birósági gyakorlat formájában. A magyar jogtörténet nem ismeri azt az elvet, hogy az egyedüli jogalkotó tényező a törvény ; hogy csak az a jog, amit a törvény önkényesen megszab. A magyar jogéletben a szokásjog a törvénnyel egyenlő erejű tényezőnek volt elismerve mindig, amint a magyar intézményeknek a köz, a nemzetegésznek elismerése, a köztudat, közmeggyőződésből való eredete jellemző sajátsága a külföldi intézményeknek tagozódásra, külön érdekek figyelembevételére irányuló törekvésével szemben. Werbőczy hármaskönyvének, a planum tabulare stb. kötelező ereje szokásjogon alapult és mai magánjogunknak, számtalan rendelkezése, bár ma már írott jog, ugyancsak még mindig szokásjog. Azt szokták fölhozni a szokásjog ellen, hogy nem nyújt biztonságot a jogkereső közönségnek. Ám az a folyamat, hogy a jogszolgáltató hatóságok a létező jogot a mindenkori áramlatokhoz idomítják, amúgy is bekövetkezik. «Ha a biró a tudomány színvonalán áll, akkor ismeri az idegen törvényhozásokat, külföldi joggyakorlatot, tudományos müveket és akkor képtelen lesz magát azok hatása alól kivonni, mert a kultúra bacillusa ellen nincs szérum» (Szende- Nemzeti jog és demokratikus fejlődés). Megállapíthatjuk e folyamatot ugyanazon törvényrendelkezéseknek különböző időkből való különböző magyarázatain. A lázadozó igazságérzet arra készteti a jogszolgáltató hatóságokat, hogy bizonyos cselekményeket oly fogalmak alá szubszumáljanak, melyek alá azok voltaképen nem tartoznak. Triviális példa erre : a villamosság elvonásának lopássá történt minősítése. Mint látható e példából, beáll e folyamat sok oly esetben, midőn teljesen kijegecesedett fogalmakról van szó ; annál gyakrabban azonban akkor, midőn nem materiális rendelkezésekről, hanem inkább csak alakszerűségről van szó. Miért akkor e folyamat elé akadályokat gördíteni ? Ilyen roflekszióknak kell támadniok, ha valaki vizsgálat tárgyává teszi a szabadalmi törvénynek a külföldi meghatalmazások hitelesítésére vonatkozó rendelkezéseit és a szabadalmi hivatal ebbeli gyakorlatát. A szabadalmi törvény a külföldi meghatalmazás hitelesítését követeli. Évek hosszú sorára nyúlik vissza az a mozgalom, mely e rendelkezésnek megváltoztatását vagy enyhébb értelemben való magyarázását követeli. A gyakorlat embereitől indult ki elsőnek e mozgalom. Az érdekelt szabadalomtulajdonosok, ügyvivők és ügyvédek érezték legelsők gyanánt e rendelkezés bénító hatását. Panaszaik folytán fölismerték annak céltalan voltát az elmélet emberei is és valahányszor szó van de lege ferenda e ren-118
