Szabadalmi Közlöny, 1905 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-09 / 36. szám
436. oldal. szergyakorlása tárgyában legutóbb hozott törvény miként való alkalmazását és hatását, mivégből érintkezésbe készül lépni az ottani közvetlenül érdekeltekkel is, nevezetesen gyárosokkal, kereskedőkkel, szabadalmi ügyvivőkkel stb. Ugyanez útjában Francziaországba is ellátogat szabadalmi ügyünk fejlesztése érdekében tapasztalatok szerzése végett és hogy összköttetéseket létesítsen. A liégei kongresszus a nemzetközi ipari jogvédelem tárgyában. A f. évi szeptember 7-től 17-ig terjedő napokban Liège-ben (Lüttichben) tartandó kongresszuson több fontos kérdést tárgyalnak. Eredményét annak idején majd bővebben ismertetjük, addig is azonban az előterjesztendő előadások rövid foglalatát közöljük az alábbiakban. I. Az Unió-belielcnék egyenlősége a belföldiekkel-, s ennek jelentősége (párisi egyezmény 2., 3. és 10b. §-a) Dr. Wassermann Márton hamburgi ügyvéd tesz erről jelentést. A berlini kongresszus azt a határozatot mondta ki, hogy a párisi egyezménynek módosított vagy minden kételyt kizáró értelmezése kívánatos. Most tehát csak visszapillantás volna vetendő a német judikaturára, mert a berlini határozat óta több Ízben alkalma nyílt a német szabadalmi hivatalnak az ipari tulajdonjogok tekintetében a külföldiekre vonatkozólag határozni. Tudvalevőleg az ipari versenyről szóló német törvény (1896. máj. 27.) 16. §-ában foglalt előnyök csakis azon személyek javára alkalmazhatók, kik a német birodalomban főteleppel bírnak, tehát az említett törvény külföldi czégeket nem oltalmaz. A német törvény tehát saját állami honosainak (nationaux) mint ilyeneknek nem nyújt oltalmat. Ebből azt következtették, hogy az Unióbeliek, kik a 2-ik §. szerint a honosok jogait élvezik ; a versenytörvényben előírt előnyökben szintén nem részesülhetnek, kivéve ha belföldi főteleppel bírnak. Wassermann igyekszik bebizonyítani, hogy ily értelmezés az egyezmény szellemével ellenkezik, s ebbeli föl36 szám. fogásának megerősítésére több fölsőbb bírósági döntésre hivatkozik. Miután a német Reichsgericht az Art 2-ben említett nationaux kifejezés általános értelmezése iránt nem nyilatkozott s csak a versenytörvény alkalmazása iránt határozott, — ennélfogva a berlini határozatban foglalt kívánalom Németországra vonatkozólag is még fönnáll. II. Gyakorlati kényszer és liczenczia-kényszer. Előadók : J. von Schütz és E. Klöepel. Tudvalevőleg úgy a bécsi kongresszus (1897), valamint a párisi (1900) azon kívánságot fejezték ki, hogy a gyakorlási kényszer elejtessék; mindazonáltal érezték az érdekeltek, hogy az Unió államok a kényszergyakorlás elvét egyszerűen aligha fogják elejteni s így a kongresszusok a kényszer enyhítésére törekedtek hatni. Ennek eredménye gyanánt tekinthetni a brüsszeli 1900. évi egyezményt, mely kimondja, hogy 3 év után a szabadalom csak akkor vonható meg, ha az illető a gyakorlatbavétel elmulasztására kellő okot fölhozni nem tud. Ezen ösvényen haladva, a berlini kongreszszus (1904) Allart indítványára oly értelmű határozatot hozott, hogy egy szabadalom gyakorlatbavételének elmulasztása ne vonja maga után a szabadalom megszűntét, hanem csak azt, hogy kényszerliczenczia adandó ; a végrehajtási módozatok megállapítása azonban minden államnak külön joga. Ezzel, azt hiszik, úgy a köz-, minta magánérdek kellő kielégítést nyerhet, mert sok esetben méltánytalan volna, valamely szabadalom gyakorlatbavételét erőszakolni, s jogtalan volna a gyakorlás hiánya miatt a szabadalmat megvonni ; mert továbbá a licenczia által a közérdek is megóvható. A németek az Allart-féle javaslatot még kiegészítendőnek tartják s e czélból a liège-i kongresszuson azon javaslatot szándékoznak előterjeszteni, hogy a liczencziaadás csak közérdekből legyen kötelező, s hogy az Unioállamok az egyezményben foglalt föltételeket csak enyhíthetik, de nem szigoríthatják. Előadók arra hivatkoznak, hogy a német judikatura, szabadalmak megvonásánál, a közérdeket veszi alapúi, bár ezt a SZABADALMI KÖZLÖNY.
