Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

- 96 -vezetőség vagy kartell közeg a kívülállókkal szemben a szer­ződésre támaszkodva folytasson küzdelmet, s hogy a kartell e küzdelme birói támogatásban részesüljön : de nem zárja ki azt, hogy versenytársait akár meg is fojtsa oly küzdelem­ben, melyre a szerződésben utasítva vagy felhatalmazva ugyan nincs, de a melyet jószántából vesz fel a saját, illetve valamennyi részes jól felfogott ünzö érdekéből. A kartellbe be nem lépő pályatárs boykottálása vagy az áru piaczra dobása, a rendes vevők elhalászása utján való megkárosí­tása, a fellépő uj versenynek hasonló és sok egyéb — tör­vénybe még ném ütköző — eszközökkel való lehetetlenné tétele megtörténhetik a nélkül, hogy ennek a kartellszerződésben nyoma volna. Már pedig a verseny ily kizárása az, a mi különös veszélyeket rejt magában a fogyasztókra ép ugy, mint az érdekelt termelőkre. Ezzel szemben, mint e rész első fejezetében már érintettem volt, az u. n. tisztességtelen verseny megrend­szabályozására irányuló törvénytervezetünk nyújt némi védel­met. Ámde, szerény nézetem szerint, e védelemnek a kartell­törvény integráns elemének kell lennie és messze tul kell mennie a vétkes egyszerű megbírságolásán, vagy akár elzá­rásán. Miután itt szándékos károkozás esete forog fenn: a támadó kartellt, illetve annak vezetőjét, közegét a megkáro­sítottál szemben teljes kártérítésre kell kötelezni s a kár megtérítésére az összes kartelltagok felelősségét kell kimon­dani, nehogy azok valamely vagyoni felelősségre nem von­ható közeget toljanak ily esetekben előtérbe. A kartellveze­töség vagy kartellszerv végre is az összes tagok érdekében cselekszik: ök tartoznak tehát viselni azok ballépéseinek következményét is. Legfelebb annyit lehetne kimondani, hogy ha csak valamely egyes kartelltag járt el a versenytárs ellen a törvénybe ütköző módon: a felelősség a többit nem terheli. Szervezett kartelleknél azonban a vezetőséget ekkor is bele­vonnám a felelősség körébe, kivéve, ha a vezetők bebizonyít­ják, hogy nekik a tag ily eljárásáról tudomásuk nem volt, vagy a mennyiben arról tudomásuk volt, azt a kartellhivatal­nak bejelentették. A magánjogi védelmet ki kellene terjeszteni nemcsak a szorosan vett versenytársakra, hanem az érdekelt terme­lőkre és kereskedőkre is, a kik a kartell útjában állva, annak részéről ily megtámadás tárgyai lehetnek. S czéiszerü egé­szen világosan kimondani azt is, hogy az elébb jelzett kár­térítési kötelezettség beáll akkor is, ha a kartell vagy annak egyik tagja versenyvállalatok keletkezését akár kivételes ár­szabás által, akár egyéb, a jó erkölcsökbe avagy a keres­kedelmi tisztességbe ütköző módon meggátolja vagy meg­nehezíti s ez által másnak kárt okoz. A verseny e védelmét egyébiránt általánosítani kell. Különösen oly iparszegény országokban, mint hazánk, van nagy jelentősége annak, hogy már létező vállalatok ujabbak keletkezése elé nehézségeket ne gördítsenek. S mivel ily nehézségeket nemcsak kartell, hanem a magánmonopolos is igyekezni fog támasztani, hogy kiváltságos helyzetén sére­lem ne essék: a törvényben ki kell mondani azt is, hogy a jogi monopol védelmén kivül minden oly eljárás, melylyel a monopolt élvező termelő versenyvállalat keletkezését a fent körülirt módon megakadályozni, vagy megnehezíteni igyek­szik, teljes kártérítési kötelezettséget von maga után az ér­dekellek javára. A kartelleknek és egyéni monopoloknak a verseny ellen irányuló élét lelörve, remélhető, hogy azok a nekik meg­nyitott törvényes uton a közgazdasági fejlődés sérelme nél­kül fognak haladni. 4. §. További törvényhozási feladatok. Ha az állam kellőkép nyilvántartja és ellenőrzi a kar­tellek működését: minden egyes esetben módjában lesz megállapítani azt, mikor válik szükségessé azok ellen fel­lépni s a rendelkezésére álló számos közgazdasági politikai eszközök melyikét kell alkalmaznia, hogy a kívánatos hatást elérje, de viszont a czélon tul ne löjjön, nevezetesen a kér­déses iparág virágzásának útját ne állja. Az államférfiúi bölcseség dolga, hogy az esetben, ha a szükségelt eszközök pénzt vagy a kormány rendelkezési jogán túlmenő intézke­déseket tesznek szükségessé, adott esetben ezeket a törvény­hozástól kikérje. De az egyes intézkedéseken, az egyes kartellek és ma­gánmonopolok, hogy ugy mondjam, egyéni kezelésén kivül, mi nem tartozik ide, gazdasági törvényhozásunk egész nagy terein is merülnek fel feladatok, illetve módosulnak a rendes feladatok annak következtében, hogy a monopol nagy erővel lépett fel gazdasági életünkben s hogy előrelátható annak további terjeszkedése. Nézetem szerint négy irányban fog a magyar államra is előállani annak szüksége, hogy a monopolos irányzat ellensúlyozására erőteljesebb gazdasági politikát űzzön. Ezek a szövetkezeti ügy, a munkásügy, az adó- és vámpolitika terei. A két első ügy fontossága általánosan el van ismerve, kormányunk intézkedéseiben mind nagyobb-nagyobb helyet foglalnak el azok. Fokozott tevékenység lesz azonban indo­kolt, ha a magánmonopol akár a kisiparra, akár a fogyasz­tók bizonyos csoportjaira, akár a gazdaosztályra s végül a munkásokra nagyobb nyomást fog gyakorolni. Amott szer­vezni kell a társadalom gyengébb rétegeit, hogy a magok részéről a «viribus unitis» erejével ellensúlyozzák a nyomást, hogy magok egyesülten termeljenek, hogy a fogyasztási szö­vetkezetek a nagyban bevásárlásnál előnyös árakat biztosit­hassanak s ha kell, magok termeljenek. Emitt ki kell ter­jeszteni a munkásvédelem és munkásbiztositás határait, a monopolos termelési ágakban messzebbmenve, mint a teljes verseny közepett álló, s igy koczkázatos helyzetben levő ágakban. A mi az adópolitikát illeti : tulnagy adóterhünk mellett az igazságosabb tehermegoszlás jelentősége elismerten na­gyobb, mint bárhol másutt. A készülő reform irányába a karlellpolitika egyelőre nem vág bele, csak annyiban, a meny­nyiben az igen erős és tartós monopolok lehetősége a pro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom