Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

97 gressziv adóztatás fontosságát emeli. Gyenge iparunk a mostani nagy terheket is alig birja: azokat a jobb elosztás által enyhíteni és nem fokozni kell. Ha azonban az idők folyamán beállana az a jelenség, hogy egyes termelési ágak kartell vagy egyesülés segélyével állandóan oly magas nyereségre tesznek szert, mely az ily előnyökkel nem rendelkező ágakét jóval meghaladja: ha e magas nyereség, a mint mondani szokták, petrifikálódnék: akkor kellene egy lépéssel továbbmenni s a monopolos jellegű vállalatoknál külön kiegyenlítő fokozatos adót életbeléptetni, ekkor is első sorban szocziális czélokra. Ez adó remélhető hatásáról az 1. r. utolsó fejezetében bővebben levén szó, itt elég az ott mondottakra utalni. A mi a vámpolitikát illeti: az, legalább ma még, nem intézhető függetlenül Magyarország által. Bármennyire nyilvánvaló dolog legyen is tehát az, hogy a kartellek árszabása egyenesen a vámvédelemre van alapítva s hogy — a menynyiben, ma még legalább, a nemzetközi kartellek ritkák— e védelem leszállítása egyúttal biztos eszköz az árfelcsigázások megakadályozására is: ez eszközzel hazánk nem élhet. Nem veheti tehát törvénybe azt a kétségtelen nagyon gyökeres hatású rendelkezést sem, a mit Canada uj vámtarifája tartalmaz s a mely megengedi, hogy a kormány a vámot megszüntethesse, vagy mérsékelhesse oly áraknál, a melyekre vonatkozólag kereskedők vagy termelők megállapodásokat létesítettek az árak felcsigázására. Erről a hatalmas fegyverről le kell mondanunk, már azért is, mert Ausztia érdeke nagyon eltérő lehet adott esetben1

) a miénktől s igy még a két törvényhozás megegyezésére sem lehetne bizni ily rendszabályok alkalmazását. A közös vámterület álláspontjáról, illetve a vámszövetség tartalma alatt a kartellpolitika azt köveleli, hogy a közös védvámokat oly termelési ágakban, a melyek kartell- vagy magánmonopol-képzésre alkalmasak, vagy a melyeken ily monopol már is készen van : csak mérsékelten, csak abban a minimális nagyságban állapítsa meg a monarchia, mely a belföldi termelésnek a külföldi fölényével szemben való megvédésére okvetlenül szükséges. Mert, bár nem akarom a vámpolitika soha meg nem szűnő vitás kérdéseit bolygatni, annyi egészen világosnak látszik, hogy a védvámnak nem lehet az a hivatása, hogy a belföldi termelés annak védsánczai között, lemondva a versenyről s a termelés kiterjesztéséről és fejlesztéséről, az áraknak a védvám és szállítási költségek együttes magasságáig való felcsigázásával fölös nyereségekre tegyen szert. A szabad kereskedelem híveinek a legújabb időkben semmi sem szolgáltatott kezükbe oly éles fegyvert, mint az, hogy ép a kereskedelmi elzárkózás klasszikus talajai váltak a monopolképződés melegágyaivá. S igen nagy adag igazság van abban, hogy annak, a ki versenyt akar látni az ország határain belül, logikusan ilyet kell akarnia a határokon tul is. !) Ily eset áll szemeink előtt a petróleumnál, melynél az 1900. elejétől 2 írtról 3 fit 50 krra emelt behozatali vám a galicziai nyersanyagtulajdonosoknak monopolt biztosit finomítóink rovására. A vámtarifa óvatos megállapítása, a melynél a kartellhivatal által szerzendö mélyebb betekintés igen becses alapokat fog nyújthatni, elejét veheti a kartellek kizsákmányoló árszabásának. Mivel azonban a vámpolitika hatását előre pontosan nem lehet megállapítani és bizonyos konjunktúrák közt a belföldi termelés mégis tehet szert oly monopolos állásra, mely széles rétegeket súlyosan érint: az esetleg tulmagasnak bizonyult védvámmal szemben kívánatos volna előre orvosszerről gondoskodni. Ily orvosszer volna az, ha. a vámszerzödésben mindegyik állam fentartaná magának a i jogot, hogy kartell esetén az állam számlájára bizonyos mennyiséget az illető áruból vámmentesen behoz. Ez az engedély, melynek gyakorlását a törvényhozásra lehetne bizni, csak végső esetben volna felhasználandó s nem is igen lenne reá szükség, mert annak tudata, hogy ily eszköz áll az állam rendelkezésére, praeventive hatna és elég volna egy szelid intés a kormány részéről, hogy a kartellvezetőség az árak mérséklése által feleslegessé tegye az állam beavatkozását, a melynek ez esetben nagy anyagi súlyán kivül1

) igen erős erkölcsi hatása is volna. Az árukat, melyeknél ez intézkedés alkalmazható, akár egyenkint is fel lehetne sorolni, nehogy nagy bizonytalanság álljon elő a gazdasági életben s a vámbevételekben, a mi a két állani vámuniójának tartama alatt csak ujabb súrlódásokra szolgáltathatna okot. 5. §. A rendkívüli állami beavatkozás eszközei. A fentiekből s a kartellpolilikáról az I. részben mondottakból is az következik, hogy az állam akkor, ha a kartellek szemmeltartásáról gondoskodik s életöket a jogrendbe ugy beleilleszti, hogy az az ő ellenőrzése mellett megy végbe s ha a versenyszabadság védelme hathatós eszközökkel biztosítva van: rendkívüli beavatkozásra szükség alig lesz. Az általános közgazdasági politikának a kormány rendelkezése alá eső rendes eszközei megteszik a magokét s elég rugalmasak arra, hogy a tulkapásoknak elejét vegyék a nélkül, hogy az ipar fellendülését, az illető vállalkozási kör esélyeit veszélyeztetnék. Sajnos csak az, hogy a vámtarifák megszabása nem áll autonom jogkörünkben s hogy ezzel kapcsolatban a vámleszállitásnak már különben inkább rendkívüli jellegű eszközét nem alkalmazhatjuk. De mivel mégis nem lehetetlen, hogy valamely kartell vagy egyéni monopol daczol az állam fegyvereivel s a közvéleménynyel — mely különben nálunk nem épen erős hatalom — nem szabad a monopol problémáját e pontnál elejteni, hanem végiggondolva az egész harczot, kell az államnak oly eszközöket adni, a melylyel azt, ha élére állítanák a dolgot, végigharczolhatja s a győzelmet a közérdeknek biztosithatja. Az államnak a behozott árut, esetleges saját szükségleteinek kielégítése után mérsékelt nyereséggel a közforgalomba kellene bocsátania, mi természetesen megfelelöleg nyomná a.'. árakat.