Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

— 73 — ez alul felmentését és a magánjogi érvénytelenségnek kitüntetését tartalmazza. Ha tehát az egész 1870. évi április 7-ki törvénynek keletkezésére reáillö e magyarázatot elfogadjuk, nyilvánvaló, hogy a régi világ, a XVIII. század viszonyait kell lelki szemeink elé idéznünk, hogy a szakasz eredeti értelmét kitaláljuk. Az 1803. évi btkv. 226—240. §§-ai, valamint az 1852. évi codex fentjelzett, onnét átvett szakaszai tulajdonkép a czéhekre vonatkozó taxák áthágásaita) és elsőrendű szükségleti czikkek készleteinek eltitkolását, valamint ki nem adását-) rendelik büntetni, kapcsolatban az ár-és munkabérmegállapitó összebeszélésekkel. Kétségtelen ebből a környezetből, de magának a kornak viszonya;

ból is, hogy régi büntetések a czéhbeli kisiparosok helyi monopolai ellen irányultak s Gewerbsleute alatt a kézmüiparosokat értették s azon áruk megrágitását akarták megakadályozni, a melyek a mindennapi fogyasztás tárgyai: a közvetlen szükségleti czikkekét. Az 1870. évi legislat'o a munkaviszonyok összebeszélés által való szabályozásával egyetemben az iparosok árfelhajtó megállapodásait is szabadelvű megbirálásban részesiti, mikor azokat kiveszi a büntetőjogi sanctio alul s csak a magánjogi érvénytelenséget alkalmazza reájuk, hogy a forgalom szabadságát fentartsa. Hogy 1870-ben a törvényhozók a modern nagyipari kartellekre nem gondoltak, de nemcsak Herbst szavaiból tűnik ki, nemcsak abból, hogy a parlamenti vita a 4. §-t úgyszólván nem is érintette: hanem kétségtelenné teszi azt az a körülmény, hogy ez időben Ausztriában még ily kartell nem is létezeit. A Coalitionsgesetz 4. §-a, mint egy tekintélyes osztrák orgánum ;i

) jogásza helyesen mondja, nem tekinthető kartelltörvénynek, nincs a modern kartellek testére szabva. Az 1897. évi kartelitörvényjavaslat indoko'ása,4

) melynek szükségkép foglalkoznia kellett a fenálló joggal, az 1870. évi törvényről azt mondja, hogy a 4. § fogalmazása mellett „legalább is kétséges, hogy azt a termelendő mennyiség megállapítására, a fogyasztási terület felosztására s általában oly megállapodásokra, a melyek csak közvetve halnak az ár emelkedésére, lehet-e alkalmazni." Hozzáteszi aztán, hogy „bizonynyal nem találja a szakasz: a) azokat az összebeszéléseket, a melyeknek czélja nem az árak emelése, hanem azok fentartása oly körülmények közt is, a mikor a termelési viszonyok kedvezőbbek — ugy, hogy a coniuncturákból eredő előnyt a szerződött vállalkozóknak biztosítják s a fogyasztókat abból kizárjak; h) félgyártmányok, nyersanyagok stb. beszerzési árainak leszá litására irányuló direct v^gy piaczosztás által ható megállapodásokat, c) egyéb termelési feltételek kedvezőbbé tételére irányuló összebeszéléseket. pl. szállitás-biztositási költségre vonatkozókat." „Übervorteilung gegen Satzungen u'-d Taxordnungen". 1803. 226. §. 1852. 478. §. 2) A 230., illetve 480 §: „Gewerbsleute, welche den Vorrath von Waaren nothwendigen Lebensbedürfnisse verheimlichen oder zu verabfolgen verweigern". 8) Lásd Dr. Max Hitschmann értekezését: „Cartelle vor Gericht'1 a Handelsmuseum 14. k., 46. számában (1899. november 16.). 4) Id. nyomtatvány 23. és 24. lap. Az osztrák kormány tehát még ezelőtt három év/el hivatalos álláspontjának azt vallotta, lngy az 1870. évi Coalitionsgesetz egyúttal kartelitörvény jellegével bir ugyan, de az csak korlátolt körben érvényesíthető a kartellek ellen. Hozzátette egyúttal az indokolás, hogy a törvényt még a korlátolt körben is „majdnem sohasem (fast nie)" alkalmazták, minthogy a kartellek rendesen választott bíróságokra bízzák jogvitáik elintézését. Ám az osztrák jogélet ép az utolsó években oly jelenségeket mutat fel, melyek a kormány idézett álláspontját teljesen megingatják s nagyon is határozottan vágják ketté a kartellek magánjogi érvényének vitás kérdését. Ausztria legfőbb polgári bírósága, az Oberster Gerichtshof 1898-ban egy vitriolkarlellt, 1899-ben pedig egy zsirkö (talkpala) bányakartellt mondott ki érvénytelennek s az utóbbi esetben egészen tüzetes magyarázatát adta az 1870. évi április 7. törvény 4. §-ának. Az utóbbi eset tanulságos volta indokolja annak kimerítőbb előadását. Több stájerországi zsirkőfejtőtulajdonos 1896. őszén kartellre lépett azzal a bevallott czélzattal, hogy „iparukat emeljék." *) Korlátozták a termelést, Bécsben közös eladási irodát létesítettek, megállapodván, hogy birság terhe alatt nem adnak el önállóan tíz év tartamán át. F. és társa stájer „Talksteingewerkschaft" már félévvel később beperelte társait az iránt, hogy ismerjék el a szerződés érvénytelenségét, mert az a jó erkölcsökbe ütközik. A gráczi törvényszék elutasította felperest, mivel az árnak 10%-kal történt emelése egészen szerény s a mélyreszállolt árak után megfelelő is, tehát nem lehetett a közönséget megkárosító szándékot bebízonyitottnak látnia. A felebbezésnek a gráczi országos főtörvényszék nem adott helyet, mert a különben is jelentéktelen áremelés nem a közönség kárára történt, hanem csak a közbeeső üzletek rovására, mert továbbá egyes bányatulajdonosok egyetértése még nem alkothat monopolt. A stejerországi főtörvényszék nézete szerint tehát a kartell csak akkor semmis, ha az összeség érdekeinek árt vagy árthat s ha az gazdasági előnyök elérésére a megengedett mértéken túlmegy. Egyes közvetítők vagy vevők hátránya ehhez nem elegendő, a törvény nem védi a továbbfeldolgozót vagy azt, a ki segédanyagul használja a kartellczikket, hanem csak a közönséget oltalmazza a mindennapi élet szükségleti czikkei tekintetében — ezekhez pedig a sikpor nem tartozik. Ezen előzmények után az Oberster Gerichtshof revíziója alá került az ügy. E legmagasabb forum megváltoztatta a két alsó fok Ítéletét és érvénytelennek mondta ki a karlellszerződést, egyúttal tüzetes magyarázatát adva az 1870. évi törvény 4. §-ának. E szerint a résztvevők száma nem.határoz; már kis számú vállalkozó együttvéve gyakorolhat befolyást az árra s megnehezítheti a többiek versenyét, különösen, ha valamely tartomány termelésének jelentékeny része felett uralkodik. Az összebeszélésnek továbbá nem kell kifejezetten az áremelésre irányulnia, mert különben a szerződő felek megkisérlenék e czélt a szerződésben lehetőleg elrejteni. Már ') „Zum Zwecke der Hebung der Federwcissindustrie".