Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

III. RÉSZ. A kartellek jogi szabályozása. A) A kartellekre vonatkozó törvényhozás és judikaíura a mnltban és jelenben. 1. §. Bevezetés. Mint az l. résznek a kartellek történetére vonatkozó adataiból kitűnt, azok a képződmények, melyek ma a közvéleményt s ezzel a kormányokat is legnagyobb mértékben foglalkoztatják, a nagyipari kartellek — egészen modem jelen ségek. Felléptök és eleinte lassan, ma azonban már viharszerű gyorsasággal haladó terjeszkedésük meglepte, sőt megdöbbentette a gazdasági szabadság aegise alatt álló s a szabad versenyhez szokott nemzeteket. A meglepetés és tájékozatlanság nem vala csekélyebb a törvénykezési termekben. A bíróságok, melyek feladata az élet minden jelenségét beleilleszteni a létező jogi keretekbe, előszedték régtől érintetlen poros köteteit letűnt századok jogalkotásainak, hogy azokból kikeressék a rendelkezéseket, melyeket az uj képletekre alkalmazni lehet. Kutatásuk többnyire nem volt eredménytelen : a monopol problémái egészökben véve épen nem ujak, csak alakot változtatnak. Igaz, hogy áll a tétel : „forma dat esse rei". Ám az uj alaknak megfelelő öltönyt szabni a monopolra: ez a törvényalkotók dolga, s naprólnapra szaporodnak a jelek, hogy azok e feladat alól már tovább nem vonhatják ki magokat. Hogy az uj öltönyhöz a régi anyagából többet-kevesebbet fel kell használniok: ez nemcsak a jogfolytonosság nagy elvéből folyik, hanem következik abból, hogy a czél, a monopolok korlátozása, marad a régi. A régi s az érvényben levő jog megismertetése, történeti és geográfiái sorrendben, feladata a következő fejezeteknek. 2. §. A római jog. A római jog magas fejlettsége ép ugy, mint annak a mai jogrendszerekre gyakorolt hatása, annak u. n. receptiója indokolja, hogy problémánkat annak világába kövessük. Nyilvánvaló, hogy a monopol kérdésének szabályozását a régi ius civileben, abban a — mint ma mondanánk — parasztjogban, mely a kisgazdákból álló nép számára készült, hiába keresnők. De nem találunk arra rá abban a praetori jog által kibővített, külön kereskedelmi jogot ugyan nem tartalmazó, de a forgalom érdekeit nagyon is szivén hordó technikailag befejezett jogban sem, melyet Róma virágkora érlelt meg, s mely a Pandektákban foglaltatik. Ez a teljesen szabadelvű, hogy ne mondjam, egyenesen merkantilistikus jellegű jog, melynek receptiója az újkor küszöbén annyi zavart csinált az egészen más viszonyok közt élő Európa gazdasági életében, s nevezetesen oly végzetessé vált a jobbágyosztály helyzetére : ez a „ratio scripta" édes-keveset törődött az erősek visszaéléseivel, a gyengék kizsákmányoltatásával. Maga a római hatalom a tartományok gazdasági kiaknázásából tartotta fenn gazdagságát s az ipar és kereskedés szabadsága megadta a módot arra, ez utakon a rabszolgákat értékesíteni s igy a gazdagodás uj forrásait nyitnj meg. Csak a birodalom hanyatlásával a császárság korában változik a szellem a kereszténység hatása alatt. Az uj, humánus szellemű intézkedések ugyan nem változtatták már át a római jog Justinian által megrögzített képét, sőt, mint egy jeles német jogász mondja,1) inkább mint tarka rongyok tűnnek fel annak testén: de annyit legalább is mutatnak, hogy a szabadsággal visszzaélés mérges gyümölcsei ellen szükséges volt a védekezés. E korban találjuk meg a magán és kollektív monopol szigorú üldözését. Zeno császár egy 483. évi constitutiója, mely a Codex rop prel. IV. könyv czimébe felvétetett, tartalmára akár egy modern amerikai trust-kartelltörvénynyel hasonlítható össze. Már felirata jellemző : „De monopoliis et conventu negotiatorum illicito vei artificio ergolaborum, necnon balneatorum, prohibitis et pactionibus illicitis." E törvény egy kalap alatt tárgyalja az egyéni monopolt s a vállalkozók szerződésein ') Bernhöft a Handwörterbuch der Staatswissenschaften. II. Supplementband „Bürgerliches Gesetzbuch" feliratú czikkében.