Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

'23 veszik a termelés és forgalom szabályozását egész nagv termelési ágakra nézve : ezen szerepökröl számot adjanak. Az államnak, mint az összeség képviselőjének nem csak joga, de kötelessége is tisztán látni. Mindez nem teszi feleslegessé, hogy az állam rendes nyilvántartó szervei, a statisztikai hivatalok, figyelmöket a kartellek egész működésére kiterjeszszék. Különösen fontos feladat jut e részben a munkásstatisztikai organumnak, a melynek kötelességévé kell tenni, tüzetes adatokat szerezni be a kartellbe lépett vállalkozók munkásainak számáról s az abban, valamint a munkafeltételekben beállott változásokról, a munkabér hullámzásáról, stb. Ám a kartellek nyilvántartása csak alapja a positiv karlellpolitikának s eszköz arra, hogy az állam megítélhesse, mikor kell rendes vagy rendkívüli intézkedésekkel közbelépni a közérdek megvédésére. A positiv kartellpolitikát magát ezután két részre oszthatjuk : az egyik közvetlenül hat a kartellre, a másik közvetve. A közvetett rendszabályoknak olyanoknak kell lenniök, melyek ne csak a kartellben, hanem mindennemű monopolban rejlő veszélyek ellen irányuljanak. Mert elhibázott volna minden rendszabály, mely a kevésbé súlyos kollektiv monopolt egyéni monopollal helyettesítené. A jó kartellpolitika egyik legfontosabb vezérelve az, oly rendszabályokat alkalmazni, melyek mindennemű magánkézben levő monopol veszélyeit egyaránt elhárítani képesek. Oly politika, mely lehetetlenné tenné vagy megrendszabályozná a kartellt, de szabad folyást engedne a magánmonopol érvényesülésének : cseberből vederbe juttatná a közérdeket. Minden monopol ellen jó a verseny fentartása, ha ilyen még van s annak előmozdítása, felkeltése, ha már nincs. Az első czél érdekében védeni kell az egyes vállalkozót a kartell fojtogató versenyétől, kiterjesztve a tiszteségtelen verseny fogalmát mindazon esetekre, a melyekben bebizonyítja a vállalkozó, hogy vele szemben a monopolos kivételes, az ő üzletét veszélyeztetővagy vevőit elidegenitő magatartást követ. Ily esetben a megtámadott vállalkozónak jogot kell adni a teljes kártérítés követelésére. Uj verseny felkeltése érdekében az állam külön kedvezményeket biztosithat oly vállalatoknak, melyek kartellbe nem lépnek, sőt egyes kivételes esetekben, mint egy orosz pénzügyminiszter tette, 2

) az állam a külföldről vásárolhat be árut s igy a kínálatot fokozva, mérsékli a monopol áremelő hatását. Idetartozik a vám mérséklése vagy felfüggesztése, a mi azonban nagyon erős rázkódtatásoknak teszi ki az egész közgazdaságot s nemzetközi kartellek által hatásában ellensúlyozható. Mint rendkívüli eszköz azonban a vámpolitika egyike a monopolellenes gazdasági politika erősebb fegyverei') Ide volna sorozható az az eset is, a mikor a monopolos, csakhogy a versenyfelét tönkretegye, ideiglenesen olcsón, esetleg veszteséggel is, ad el. Az ily esetek megítélése kényes ugyan, de a körülményeket szabadon mérlegelő biró el fogja találni a helyes eriteriumot. 3) A czukorkartell ellen, 1892-ben, 6-2 millió rubel értékben vásárolt az orosz kormány ezukrot, mely üzletnél 3'2 millió nyereségre is tett szert. nek, melynek tüzetesebb méltatása különben nagyon messze vezetne. A verseny megkönnyítésén kivül azonban nagyjelentőségű közvetett eszköze a karlellpolitikának a kartell által érdekeikben fenyegetett termelők és fogyasztók szervezkedésének előmozdítása. A kartellt saját fegyvereivel tartja sakkban az a politika, mely ellenkartellekbe és szövetkezetekbe *) tömöriti a gazdasági érdekköröket. Az egyoldalii szervezkedésnek túlsúlya és monopolos előnyei azonnal végetérnek, mihelyt általánossá válik a szervezkedés. Hogy a szövetkezetek előmozdítása különben is egyik legfontosabb része a mai állam sociálpolitikai feladatainak, azt nem szükséges kiemelnem. A szervezkedés támogatása az állam részéről a munkások érdekében is elengedhetlen követelmény, szemben a monopolból reájuk háramló nagy veszélyekkel. A legkevesebb, mit az állam tehet, jó szemmel nézni a munkások egyesüléseit és erőgyűjtését a bérharezok alkalmára. E mellett azonban az egész munkásvédelmi és munkásbiztositási törvényhozást ki kell építeni, hogy a munkásosztály sorsa lehetőleg függetlenítve legyen a monopolos vállalkozók önkényétől. Felesleges mondani, hogy az e rendszabályokból a munkaadókra háramló terhet a monopolosak sokkal könnyebben elviselhetik, mint a szabad verseny hatása alatt állók. De a közvetett eszközök magokban nem lesznek elégségesek. Versenyt nem lehet mindig teremteni2

) s a gazdasági érdekkörök szervezése r.em megy gyorsan, s nem is lesz egyenletes. A kartellekre közvetlenül is kell hatnia az államnak, hogy esetleges visszaéléseket megakadályozzon s hogy általában visszatartsa őket a monopolos helyzet kiaknázásával járó kizsákmányoló árképzéstől. Hogy a kartell sem valamelyik tagja, sem outsiderek vagy a munkásosztály ellenében a mai jogérzetet, avagy a közérdeket sértő eljárást ne kövessen, azt bizonyos fokig biztosítani lehet azzal, hogy ily rendelkezések felvételét a kartellszerződésbe az állam eltiltja, sőt súlyosan bünteti a kartellt, melynek tagjai egymás közt ilynemű titkos megállapodást kötnek. A kartelltagok érdekeinek megóvására szükségesnek mutatkozhat -— ha e részben tapasztalataink bővülnek — a kartellek szervezetének bizonyos jogi szabályozása, bizonyos társulási alaknak megteremtése ;3

) egyelőre azonban a szabad mozgást, a még meg nem érett forrongást akadályozni és a kiforrást mesterségesen gátolni nem látom indokoltnak ; ellenben igenis szóbajöhet a kartellből eredő viszályok elintézésének a rendes bíróság elé utasítása, mint a mely megvédi az egyest a kartellvezetök esetleges túlkapásai ') Fogyasztási szövetkezetek egyfelől, közös anyagbeszerzési, raktártartó, illetve általában értékesitő szövetkezetek másfelől, egymás közt további szövetkezéssel, mig azok a kartellel mérkőzni képes hatalmakká válnak. 2) Az állami vállalkozásról, melynek lehetősége mindig megvan, alább. 3) A kartellek belső szervezetének közgazdasági fontosságára joggal utalt Schmoller, a Verein für Socialpolitik 1894. évi bécsi ülésén tartott elnöki záróbeszédében. A fejlődésnek itt a közérdek képviseltetése felé kell haladnia.