Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

'24 ellen. Annyival inkább szóba jöhet ez, mert a választott biróság intézményének szüksége elesik, mihelyt a tételes jog elismeri a kartellszabályok magánjogi érvényét. A mi azonban a kizsákmányoló árképzést illeti, annak megakadályozására a legszélsőbb eszközöket hozták javaslatba. A hatósági árszabás, a taxák rendszere csakugyan gyökeres orvosság volna, de a mai bonyolult nemzet- és világgazdasági coniuncturák közepette lefolyó termelési viszonyok közt méltányos árak megállapítására az állam nem vállalkozhatik. A helyi kartellek, nevezetesen az élelmiszerek kartelljeinél lehet indokolt ez a drasticus rendszabály, bár ott is jobb, ha a piacz kellő szervezése, fogyasztási szövetkezetek megteremtése feleslegessé teszi azt: a nagyipar és bányászat terén azonban egyszerűen képtelenség. De nem érne czélt az a rendszabály sem, melyet az osztrák 1897. évi javaslat alkalmaz: a kizsákmányoló árakat megállapító határozat kivitelének eltiltása, esetleg a kartell feloldása. Ha a helyes árt a kormány ismeri, ha a javaslat szavaival élve, megtudja mondani, melyik a „mindenkori, árképzésre és versenyviszonyokra vagy különben a coniuncturára irányadó körülmények által megokolt", vagy „a népesség adó- és fogyasztási képességét nyilván sértő ár" : akkor csak félrendszabály a káros árszabás betiltása a helyes ár megállapítása helyett és nagyon messze megy a feloszlatással való fenyegetés. Az egész rendszabálynak különben is az volna a hatása, hogy a kartellek lemondanának az ár nyilvános egyöntetű megszabásáról s vagy titkos megállapodások vagy egyéb módokkal érnék el a közönség rovására a kizsákmányoló árakat. Nézetem szerint a kívánatos áralakulást szemben az összes érdekeltekkel, még a munkásokkal is, legjobban közvetett uton lehet elérni. Nem az egyes árak, illetve a munkabér rendészeti befolyásolása vezet czélhoz : legkevesebb súrlódással meglehet ezt közelíteni azzal, hogy a monopolost kiveszszük azon lelki motívum hatása alul, mely öt a monopol kíméletlen kiaknázására ösztökéli. E motívum az önző haszonvágy, mely öt nagy, igen nagy nyereség elérésére sarkalja. Megengedem, hogy nem minden kartellvezetőség áll e motívum hatása alatt. Vannak derék, messzelátó, hatalmuk tudatával socialis kötelességeik tudatát egyesítő vezetők, kik sohasem élnek vissza helyzetökkel. De vannak másfélék is. Hogy utóbbiakat a nyereségvágy el ne ragadja, arról gondoskodni kell az összeség érdekében. Legalaposabban és mégis legkíméletesebben, inert az üzletmenetbe való beavatkozás teljes kikerülésével lehet elérni e czélt a méltányos vállalkozói nyeregséget meghaladó haszonnak igen erős progressiv megadóztatásával. Bár ez a rendszabály a nagy monopolos bankokkal szemben, sőt bár igen szelid alakban Ausztriában a részvénytársaságokkal szemben is már alkalmazást talált s általában az osztalékmaximum és kamatmaximum megállapítása még a távol nyugat legliberalisabb tudományos közvéleményében is hovatovább mindinkább tért hódit: szükségesnek látszik ez adóztatás előnyös hatását igazolni. Mindenekelőtt szabadon hagyja e rendszabály az úgynevezett tisztességes polgári hasznot, melyet csak a rendes adó ér. Nem mondhatják tehát a kartellek tagjai, hogy az állam a tökével, az iparral szemben ellenség gyanánt viselkedik, hogy lehetetlenné akarja tenni a tőkés, a vállalkozó megélhetését. Sőt tovább megyek; ott a hol az ipar fejlesztése érdekében uj, esetleg külföldi tőkék odaédesget,ére van szükség, az érintetlenül maradó nyereséghatár megfelelő megvonása által biztosithatja az állam az előnyös, nemcsak megélhetést nyújtó, hanem azon messze túlmenő elhelyezés lehetőségét. A kartell törvényes elismerése s a szabad mozgás érintetlenül hagyása mellett a megengedett nyereséghatár szabadelvű megvonása valóban oly engedmény, melylyel a nagytöke meg lehet elégedve. *) A további nyereségtöbblet nagy arányú elvonása adóztatás utján nemcsak a vagyonmegoszlás egyenletesebbé tételét szolgálja, bár maga e czél is elég fontos volna. De — s erre fektetem a fősúlyt, mintegy automatice odavezet, hogy a monopolos lemond a közsákmányoló ár- és bérszabásról. Nemcsak azért, mert tudja, hogy ez eszközökkel nyereségét legjobb esetben is alig számbavehetően gyarapíthatja csak. De azért is, mert, ha mégis alkalmazni akarná azokat, oly mértékben kellene ezt tennie, mely egyenesen kihívná a visszahatást. Ha az adó bizonyos ponton tul a nyereségtöbblet túlnyomó nagy részét elveszi: egy és ugyanazon nyereséghányad (pl. 1% többlet) elérésére már igen magas arányú áremelést (illetve munkabér, nyersanyagárcsökkentési) kellene alkalmazni, a mi a fogyasztás oly csökkentését (illetve a munkások strike-ját, a nyersanyagtermelés apadását) vonná maga után, melynek előidézése ellenkezik a kartell jól felfogott érdekeivel s ha mégis megtörténnék, hamarosan beállanának a kijózanító következmények, a melyek jobb irányba terelik a kartellvezetőséget. Hogy egy hasonlattal éljek: mint a nagy jegybankokkal szemben az indirekt kontingentálás rendszerével az állam bizonyos összegen tul megengedi ugyan a jegykibocsátást, de, nehogy a bank a saját nyereségét fokozandó, kedvezzen a tulspeculatiónak, a többletkép kibocsátott jegyek után erős adót szed s ezzel elejét veszi a jegykibocsátási szabadsággal való visszaélésnek: épugy a monopolos nyereségek bizonyos ponton tul alkalmazott erős megkurtítása indirekte, az árszabás megállapítása nélkül, letöri a monopolos túlfeszített nyereségvágyának élét s elveszi kedvét és képességét kizsákmányoló árak megállapításától. Ezért mondtam, hogy az adóztatás kellő mértékben alkalmazva automatice hat — látszólag repressiv, lényegileg azonban praeventiv eszköz, mely azért, mert a lehető legkevesebb állami beavatkozással jár, méltán mondható a kartellpolitika legliberálisabb fegyverének. Hogy e fegyverre az állam azoknál a kartelleknél, melyek a fogyasztási adók tárgyait vonják müködésök körébe, már azért is reászorul, hogy a fogyasztás esetleges csökke!) A mit a kartellek hivei a munkások megnyerésére felhoznak, hogy az állandó kereset jobb az ideiglenesen magasabb béreknél, azt a kartelltagok nyereségére is alkalmazni kell. A kartell által nyújtott biztonság, a tűkekoezkázat apadása egyenesen igazságossá teszi a nyereség mérséklését.