Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Az orvostudomány ébredése

Az orvostudomány ébredése

KÍSÉRLETEK ÉS IRÁNYZATOK

Hippokratésszel előttünk áll az orvosi művészet és erkölcstan klasszikus ókori mintája. Az ezt követő fejlődés azokon a területeken bontakozott ki, amelyeket Hippokratész idejében még nemigen műveltek. Ezek voltak a bonctan (anatómia), az élettan (fiziológia) és a betegségtan (nozológia).

A hippokratészi nedvkórtan mint általános magyarázatrendszer nem igényelte különösképpen a test szerkezeti felépítésének és működésének részletesebb adatait. Hippokratész ugyan hangsúlyozta az anatómiai ismeretek fontosságát, azokat főként az akkori sebészeti gyakorlatban használta fel, elsősorban a csonttörések és a ficamok ellátásakor. Ennek megfelelően az akkori orvosok a csontok és az ízületek bonctanában ismerték ki magukat a legjobban. Egyébként mind a görögök, mind a rómaiak kegyeleti okokból rossz szemmel nézték a boncolást, ezért erre csak ritkán kerülhetett sor.

A következő évszázadok orvostudományi fejlődésében igen fontos állomást jelentettek az Alexandriában megkezdett kutatások. Ezt az egyiptomi kikötővárost az ókor hatalmas uralkodója és hadvezére, Nagy Sándor alapította i. e. 331-ben. Amikor Nagy Sándor meghalt, és a hellén világbirodalom szétesett, az egyiptomi részt Alexandria fővárossal a Ptolemaiosz-dinasztia uralta. Ez az uralkodóház rendkívül fellendítette a tudományos életet. Hatalmas, világhírűvé vált természetrajz-múzeumot és könyvtárat létesítettek. Az utóbbiban több tízezer tekercsen megörökítve az ókor teljes szellemi hagyatéka elérhető volt. Az i. e. 3. század végétől a kor legkiválóbb természettudósai tanultak, kutattak és oktattak ott. Közöttük Eukleidész a mértan, Ptolemaiosz a csillagászat, Héron a fizika klasszikusa.

A kortárs orvostudósok közül két név vált maradandóvá: Hérofilosz és Erazisztratosz. Hérofiloszt el-20