Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Utószó

közvetlenül olyan bakteriológiai vizsgálatokkal lehetett bizonyítani, amelyeket csak Semmelweis halála után vezettek be.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy felfedezés sorsát elsősorban az dönti el, hogy a korabeli szakmai és tudományos közgondolkodás mennyire nyitott iránta. A belélegeztetéses altatás és a röntgendiagnosztika igen gyors, néhány hónap alatti elterjedése arra vall, hogy azok igen jókor érkeztek, szinte vártak rájuk.

Ezzel ellentétben a baktériumok betegségkeltő szerepének elfogadtatása jóval nehezebben ment. Sokan egyszerűen képtelenségnek vélték, hogy a szabad szemmel nem látható élőlények elpusztíthatnak egy náluk sok milliószor nagyobb szervezetet. Azt is igen nehezen értették meg, hogy a vitaminok hiányából betegségek alakulhatnak ki. Ősidők óta beivódott a közgondolkodásba, hogy a betegség olyan valami, ami behatol az emberbe (ártó szellem, mérgező anyag, élőlény stb.). Nehezen vették tudomásul, hogy a baj egyszerűen valaminek a hiányából is adódhat.

A nagy orvosi felfedezések előbb-utóbb beépülnek szakismereteink rendszerébe, illetve a mindennapok gyakorlatába. Ez a beépülés, különösen ami a gyakorlatot illeti, sokszor több évtizedig is eltarthat. A vérkeringés mechanizmusának felfedezése még igen hosszú ideig nem érintette közvetlenül az orvosi munkát. De természetesen nélkülözhetetlen feltétele Volt a későbbi diagnosztikai és terápiás haladásnak. Ugyanez igaz az anatómiai és a kórbonctani felfedezésekkel, az élettan eredményeivel kapcsolatban is.

Az elmélet átvitele a gyakorlatba nemcsak időigényes, de igen felelősségteljes lépés. A meggondolatlan sietség itt bizony sok kárt okozhat. így történt ez például a 17. századi iatrokémikusok esetében is, akik naiv feltevéseikből következően többnyire erős, olykor mérgező hatású vegyi gyógyszereket adtak betegeiknek. A múlt század derekán sokan különböző meggondolásokból igen veszélyesnek tartották a lázat, minden lehetséges eszközzel csillapítani igyekezték. Előfordult, hogy tífuszban szenvedő betegeket félóránként jeges vízben fürdettek, hogy csökkentsék testhőmérsékletüket. Pedig a láz nem oka, hanem következménye a betegségnek! Ha ilyen módszerrel törekedtek megszüntetni, inkább ártottak, mint használtak a páciensnek.