Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - IV. Fejezet. A munkások önsegélye
290 (friendly societies). Ezeket az egyesületeket kezdték a gazdasági küzdelem céljaira átalakítani azzal, hogy az erőegyesítésben rejlő hatalmat a munkafeltételek javítására használták fel. A fejlődés útja mindenhol hasonló volt. A'munkásoknak részben még a céhszervezet maradványaikép meglevő különböző segélyegyletei harci szervezetekké lettek és ezentúl tudatosan e célra létesültek a szakszervezetek. A szakszervezet tehát lényegileg harci szervezet, a gazdasági küzdelem eszköze, amely egységes fellépéssel az egyesületben csoportosult munkások érdekeinek védelmét célozza. Minthogy tevékenységét a szakszervezet a munkapiacon fejti ki, a kartellhez hasonló jelleget nyer. Árszabályozó és kondíció kartell természetét ölti. A piacon tehát a haitalmi tényezőt kívánja a munkások javára felhasználni. Helyzete természetesen nehezebb, mint a kartelié, mert az emberi munkát nem lehet tárolni és a munkás munkájának értékesítésére feltétlenül rá van utalva. A szakszervezetek gyorsan felismerték a munkapiac sajátlagos jellegéből folyó harci eszközöket. Ezek elseje egyezik a kartelpolitikával, mert a munkapiac befolyásolása is csak akkor lehet hatályos, ha a kínálat lehető legnagyobb hányadát egységesen vetheti latba a piaci küzdelemben. Ezért a szakmabeli munkások maximális tömegének egyesítése és egységesen fellépő fegyelmezett magatartása főtörekvésük. A második eszköz gyanánt a szakszervezetek a megfelelő anyagi erőt, vagyis a szakszervezeti pénztárt ismerték fel, mert megfelelő támogatás nélkül a munkás hosszabb időre nem tudja a munkát beszüntetni és nem tud meg nem felelő munkafeltételeket sem visszautasítani. Így azután a szakszervezeti politikának egyik sarkköve az ellenállási alap lett, amelynek feladata egyrészről a szakszérvezetek legélesebb fegyverének, a sztrájknak a lehetővé tétele, másrészről pedig a munkások bátorságának a gazdasági küzdelemben való növelése, amennyiben az üldöztetési segéllyel támogathatóvá teszi azokat a munkáselemeket, amelyeket a vállalkozók, mint békétleneket üzemeikben meg nem tűrnek. Elengedhetetlen kelléke a szakszervezetnek továbbá a munkanélküli segély, amely a munkást legszorultabb helyzetében támogatja és így erősen a szakszervezetekhez köti, továbbá a szaklap, amely az összetartást ápolja és a munkást szakszervezeti irányban neveli. Kiegészíti ezeket az eszközöket a tagoknak nyújtott ingyenes jogsegély> amellyel a szakszervezet a munkásokat a vállalkozóval szemben támasztható jogigényeik érvényesítésében segíti. A mindehhez szükséges pénzalap előteremtése csakis a munkások béréből való levonások útján lehetséges, mert kívülről való támogatásra a szakszervezetek nem számíthatnak és azt függetlenségük érdekében el sem fogadhatják. A levonások sokszor jelentékenyek és nem csekély ellenállást kellett a munkásvezetőknek legyőzniük, hogy a munkások erre az áldozatra készen legyenek. Be kellett azonban látni, hogy anyagi eszközök nélkül a szakszervezetek egészen tehetetlenek. Pénzeszközeik a fegyelmezés céljait is erősen szolgálják, mert kivált, míg a munkásbiztosítás nem volt államilag kiépítve, a szakszervezetek e feladatot is magukra vállalták, éppen úgy, mint a munkások szakképzésének és művelődésének lehetővé tételét, hogy ezáltal a munkás teljesen, egész létével a szervezethez legyen kötve. Az oly munkás azután, aki minden tekintetben a szakszervezettől fijgg, könnyen fegyelmezhető is, mert a szakszervezetből való kizárása létfeltételeinek elvonását is jelenti. A szakszervezet harci jellegéből következik, hogy tagjainak minél nagyobb számára kell súlyt helyeznie. Miként a hadsereg létszáma fontos tényezője a csatának, éppen úgy van ez a gazdasági harcban is. Ha a munkásságnak csak egy kis részét tudja egyesíteni, akkor a szakszervezet erőtlen, mégpedig nem csak azért, mert a munkások egy részére van csak befolyása, hanem azért is, mert a szakszervezeti küzdelem egyik főeszköze, a pénz bevétel is csekély. Innen magyarázható az, hogy a szakszervezetek mindenképen azon vannak, hogy tagjaik számát növeljék.
