Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
VII. Rész. Társadalmi politika (szociálpolitika) - II. Fejezet. Törvényes munkásvédelem
251 A munka termelékenysége és a munkaidő közti összefüggést hangsúlyozta már Rodbertus. A normálmunkanapra vonatkozó javaslatának az az alapja, hogy a nemzeti munka termelékenységének növekedésével a munkaidő rövidíthető, mert ha a termelékenység emelkedésével rövidebb idő alatt teremthető elő az, amire a nemzetnek szüksége van, céltalanná válik a munkásoknak ezen túl való dolgoztatása. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a munkásság életszínvonalának emelkedése is erősen növeli teljesítőképességét. Erre Macaulay már 1846-ban rámutatott, amidőn az angol parlamentben — persze, az akkori viszonylatban haladást jelentő — 10 órás munkanap védelmére tartott nagyszabású beszédet. Engels, Fr.: Die Lage der arbeitenden Klassen in England. Stuttgart, 1892. — Brentano, L.: Uber das Verhältnis von Arbeitslohn und Arbeitszeit zur Arbeitsleistung. 1893. — Abbe, £.: Sozialpolitische Schriften. 1906. — Herkner, H.: Die Arbeitsfreude in Theorie und Praxis der Volkswirtschaft. 1905. — Kraepelin: Die Arbeitskurve. Leipzig, 1902. — Boruttau, H.: Die Arbeitsleistungen des Menschen. 1916. — Goldmark, H-: Fatigue and efficiency. New York, 1912. — Shadwell: Industrial Efficiency. 1916. — Hauck, W.: Arbeitszeitproblem und Industriekostenwirtschaft. Theorie der optimalwirtschaftlichen Betriebszeit. Berlin, 1929. — Ernst, Max: Das Arbeitszeilproblem. Zürich, 1929. — Vogler, A.: Die tatsächliche Arbeitszeit in der schweizerischen Industrie. Zürich, 1929. — La durée du travail dans l’industrie. Bureau International du Travail. Geneve, 1922—1925. — La lói de hűit heures dans l’agriculture en Tschéco-Slovaquie. Geneve, 1921. 4. A nyolcórás munkanap. Azt a követelést, hogy a munkaidőt törvényesen 8 órában kell megszabni, Owen hangoztatta először (már 1817-ben). Mint általános munkáskövetelést a szociáldemokrácia karolta fel. Évenkipti hangoztatására határozták el az 1889. évi párizsi kongresszuson a május elseji ünnepet, vagyis a május elsejei munkaszünetet, amelynek a munkások körében nagy propagatív ereje volt a nyolcórás munkanap érdekében Abban az időben a szociáldemokrácia maga is kevés reményt fűzhetett a követelés gyakorlati megvalósításához.1 A világháború előtt a nyolcórás munkaidő törvénybeiktatása csak kivételesen történt meg felnőtt férfiakra vonatkozólag. Elsősorban bizonyos állami üzemekben (Egyesült Államok és Anglia) és elvétve a bányászatban vezették be a nyolcórás munkanapot. így Franciaországban 1905-ben a szénbányákban a vájárokra, Dél-Afrika pedig 1911-ben az aranybányákra vonatkozólag honosította meg. Ami e téren történt, azt a munkásság kollektív egyezmények útján vívta ki magának. A eredmények — kivált Angliában — már a háború előtt sem voltak jelentéktelenek. Lényegesen megváltozott a helyzet az első világháború folytán. Már az első háború vége felé a munkásosztály befolyásai mindenfelé erősen növekedett és így 1917-től kezdve egyre több ország hozott törvényt a nyolcórás munkanapról. A legtöbb idevágó törvény 1918-ban és 1919-ben kelt. A leglényegesebb lépést az 1919 őszén Washingtonban tartott nemzetközi munkaügyi konferencia jelentette, amely az akkori hangulatnak megfelelően első egyezménytervezetét a nyolcórás munkanapnak szentelte. Ezen egyezmény értelmében az ipari üzemekben a nyolcórás munkanap megvalósítására kötelezték magukat a szerződő felek- olymódon, hogy napi 8, vagy heti 48 órában szabják meg a megengedett munkaidőt. Annak ellenére, hogy nagy reményeket fűztek az egyezménytervezethez, ehhez aránylag kevés állam csatlakozott. Már magában az mutatja a nagyiparos államok idegenkedését, hogv elsőnek egy nem iparos állam: Görögország fogadta el az egyezményt^ es nem a Washingtonban hangadó államok egyike. Románia, India, Csehszlovákia és Bulgária, Spanyolország, majd Chile, Belgium, Luxemburg és Portugália fogadták el, Auszrtia, Olaszország, Lettország és Franciaország már csak feltételesen csatlakoztak, úgy, hogy valóban az egyezményt életbe nem léptették. Anglia és Németország távolmaradtak az egyezménytől. Az egyezménnyel szemben való tartózkodás oka azonban korántsem a nyolcórás munkanap elvétől való idegenkedés, mert hiszen a jelentősebb ipari államok, Anglia kivételével, e tekintetben törvényt hoztak és Angliában is 1 Az eisenachi programmban (1^69) még a 10 órás munkanap követelése szerepel és a német szocialista munkáspárt a parlamentben is 1877-ben még a 10 órás munka napot követelte.
