Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
V. Rész. Közlekedési politika - II. Fejezet. A vasutak
204 téren nagyon nagy áldozatokkal jár. Mindehhez hozzájárul az, hogy a vasútépítés befektetései nagyon nagyok és ezért versenyvállalatok nehezen keletkeznek. A vasúti vállalkozásnak ez a nyilvánvaló monopólirányzata gyorsan felhívta a figyelmet arra, hogy a szállításért követelt díjak megállapításában a vasutakat nem tanácsos szabadjukra engedni, hanem legalább is bizonyos felügyeleti jogot kell az állam részére a tarifa megállapításánál biztosítani. Továbbfejlesztve ez az állam tnrifafelségjogának megállapításához vezetett, amely ma már az Egyesült Államok kivételével általános elismerést nyert. Felügyeleti és bizonyos szabályozási jogról azonban itt is gondoskodás történt. A tarifafelségjoggal kapcsolatos az egyenlő elbánás elve, vagyis a vasutaknak arra kötelezése, hogy a szállítás feltételeit illetőleg azonos körülmények között minden félitek egyforma feltételek között álljanak rendelkezésére. A németek ezt tarifahűségnek (Tariftreue) nevezik és különös szigorral kezelték ennek keresztülvitelét. Ellenkezik vele minden titkos és egyéni alkún alapuló kedvezmény nyújtásai. Még egy fontos elv terén is úttörők voltak a vasutak. Ez a kiszolgálási kényszer, vagyis az, hogy1 a vasutak elvileg nem utasíthatják vissza személyek és áruk szállítását, ha azok egyébként megfelelnek a szállítási feltételeknek, amelyeket az üzletszabályzat foglal magában (fuvarozási kényszer). Az állam egyéb kötelezettségekkel is terhelte a vasutakat. Ilyen mindenekelőtt a poslai szállításnak — rendesen bizonyos térítés mellett való — kötelezettsége, továbbá a vasutaknak katonai szállítások számára és később más célokra való igénybevétele is. A vasúti politika történetében Magyarországot előkelő hely illeti meg. Már 1836-ban alkotta meg a vasúti politika alapelveit magában foglaló törvényt, amelyet csak Belgium előzött meg 1834. évi törvényével. Az 1846 : XXIV. te. a vasutak építésénél a kisajátítási jog szabályozásával és a* okozott károkért való felelősség rendezésével a vasúti jog alapvető kérdéseit ragadta me^ nagy éleslátással és a tarifafelségjogot is felölelte, az állam részére tartva fenn a viteldíjaknak a vállalattal való megállapodás útján való meghatározását, de kikötve, hogy az engedélyokmányban meghatározott idő alatt a díj nem változtatható; az egyenlő elbánás elvét a törvény a legnagyobb határozottsággal kimondta. Méltán büszkék lehetünk e törvényre, amelyről Veress Gábor jogosan írja, hogy az „a külföldi intézkedéseknél korábban keletkezett és egyetemesebb közlekedéspolitikai alkotás“.1 5. A vasutak államosítása. Eddigi fejtegetéseink is mutatják, hogy a vasúti forgalom kibontakozásával az államnak a vasutak iránti érdeklődése fokról-fokra nőtt. amint közgaizdasági jelentőségük jobban kibontakozott. Így már korán jelentkezett az a felfogás is, hogy a vasutak nem a magánvállalkozásnak, hanem aiz államnak a kezébe valók. Ezt a felfogást számos érv támasztotta alá. Elsősorban az a nagy jelentőség szól az állatmvasúli rendszer mellett, amellyel a vasutak közgazdasági szempontból bírnak. Az egyes vasúti vonalak is fontos tényezői a közgazdasági életnek, de a közgazdaság egészére kiterjedő hivatásukat a vasutak csak akkor teljesítik, ha egységes hálózat alakját öltik, amelynek szálai mindenhova elnyúlnak, ahol ezt a közgazdaság érdekei megkívánják. Ritkábban lakott és csak kisebb forgalomra kilátást nyújtó vonaliak kiépítését azonban a magántőke nem szokta vállalni. Szembetűnő példája volt ennek a porosz vasutak fejlődése. Itt ugyanis, míg a, Rajnavidéken rövidesen igen sűrű vasúti hálózat épült ki. Kelet-Poroszország mezőgazdasági részei még a múlt század hetvenes éveinek végén is csak a legszükségesebb vasutakkal rendelkeztek. Ez magában természetesen még nem teszi szükségessé a vasutak államosítását, mert az állam kiépítheti a hiányzó vonalakat, vagy megfelelő támogatással rábírhatja erre a magántőkét is. De 1 V. ö. I- szrevételek a magyar közlekedésügy genetikájához. (Közgazdasági Szemle. LVI1I. évf. 1943, a 135. old.)
