Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
V. Rész. Közlekedési politika - II. Fejezet. A vasutak
203 vállalkozás végezte. Egészen a magánvállalkozásra bízható-e a vasutak magánügye, vagy különleges feladatok várnak-e velük szemben az államra1? Ez volt az a kérdés, amelyet el kellett dönteni. A vasutak hirtelen térhódítása idején a szabadelvű gazdasági politika csillaga már erősen emelkedőben volt; viszont a vasutak bizonyos sajátosságai már korán arra figyelmeztettek, hogy olyan létesítményről van szó, amely egyéb vállalkozásoknál átfogóbb jelentőségű, amit a kérdés elbírálásánál nem szabad mellőzni. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a vasutak sokkal szélesebb körök érdekeit érintik, mint az egyéb vállalatok. Építésükhöz kiterjedt földterület szükséges és Vonalvezetésük közszempontból is elbírálást kíván. Ezért építésüket kezdettől fogva engedélyhez kötötték, amelyet a törvényhozástól kell kérni. Magyarországon a vasútépítés engedélyezése két szakaszban történik. Az első előmunkálati engedély> amely csak a terv kidolgozására ad jogot és csak a kész terv bemutatása után adható az építési engedély. A vasutak közgazdasági jelentőségének fokozatosan való felismerésével az állam igyekezett azt a nehézséget elhárítani, amelyet a szükséges területek földbirtokosai gyakran a vasútépítés elé gördítettek. Ezért a törvényhozás a tervezett vonal megépítéséhez szükséges területek megszerzésére kisajátítási jogot biztosított a vasutaknak. Ott, ahol az állam a vasútépítést anyagilag támogatta, hódított teret a háramlási jog kikötése, vagyis annak biztosítása, hogy bizonyos, természetesen hosszabb idő után (p. o. 90 év) a vateút ellenszolgáltatás nélkül az állam tulajdonába megy át. Ennek hátterében az a gondolat áll, hogy ily hosszú idő alatt azoknak, akik tőkéjüket a vasútba fektették, a befektetett tőkéjük a vasút időközi jövedelméből törlesztődik. Később az állam az engedélyokiratban a maga számára azt a jogot is gyakran biztosította, hogy bizonyos idő múlva (nálunk 30 év) feltétel nélkül, vagy bizonyos feltétel bekövetkeztével — p. o. fővonal létesítése ugyanabban az irányban — a vasutat kártalanítás ellenében igénybeveheti (megváltási jog). A vasúti szállítás sajátos természete is különleges szabályozást kívánt, mert a magánjog és a kereskedelmi jog minden irányban nem számolhatott eléggé a vasúti szállítás terén felmerülő esetekkel. Az állam feladata volt tehát a vasúti jognak kialakítása, amely a vasutak felelősségét, a kártérítés kérdését stb. szabályozza. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy ilyen és hasonló rendelkezések még nem merítik ki aiz államra a vasutakkal szemben váró teendőket. A vasút természeténél fogva biztonsági intézkedéseket kíván, amelyeket nem lehet a vállalatok tetszésére bízni. Másrészről az is kiderült, hogy a díjszabás, vagyis a vasút részéről a szállításért kívánt ellenérték megállapítása nem bízható egyszerűen a magánvállalkozás tetszésére. Igaz, hogy a helyes üzleti politika a vasúti vállalattól is azt kívánja, hogy olyan díjtételeket szabjon, amelyek mellett forgalma a lehetőséghez képast növekszik, de bár a verseny bizonyos vonatkozásban a vasutak között sincs kizárva, mégis gyorsan kitűnt az, hogy a vasutak legnagyobb része forgalmára monopóliumot élvez. Ez ismét a vasút természetével függ össze. Párhuzamos vonal vezetése nagyon kockázatos és sokszor a helyi viszonyok folytán nem is lehetséges; aiz angolok eredeti elgondolása, hogy ugyanazon a pályán több társaság vonatai járnának,1 üzemi okokból gyorsan lehetetlenségnek bizonyult. A monopólium tehát a vasutaknál magától adódik, ha eltekintünk attól, hogy távolabbi viszonylatokban közöttük a versengés lehetséges, de ezt, mint láttuk, egyezményekkel a társaságok gyakran kikapcsolják, mert a verseny ezen a 1 Ebből kiindulva a régebbi vasúti törvényekbe Angliában felvették a csatornaépítés engedélyezésénél szokásos rendelkezést, amely szerint a vasút is köteles a meghirdetett díj ellenében a pálya használatát megengedni. Így intézkedett az 1842-i francia törvény is, amely e dijat ,,peage“-nak nevezi. Ez semmi más, mint az út használatának díja.
